Kocsis Eszter: A bábozás alapvetően nem gyerekeknek szóló műfaj
A bábokról a legtöbbeknek az első zoknibábok, ujjbábok jutnak eszébe, esetleg a marionettek, és az, hogy ez leginkább gyerekeknek szóló műfaj. A bábok múltja, jelene és jövője azonban ennél jóval több.
Kocsis Eszter szobrásznak készült, elvégezte a filozófia szakot, közben jelentkezett a Budapest Bábszínház Bábkészítő stúdiójához. Dolgozott is bábkészítőként, és közben azt látta, hogy a műfaj nagyon sokrétű, és rengeteg a lehetőség a bábok mozgatásában. Így vágott bele az elektroműszerész képzésbe, közben dolgozott autóelektronika javítóként, hogy még jobban beleássa magát a gyakorlati tudnivalókba.
Bábkészítésből doktori kutatás
Elvégezte az egyetemen a mechatronikai mérnök szakot, majd a doktori munkáját kezdte el, a középpontban pedig végig a bábok maradtak. „Ez a műfaj nagyon komplex, a zene, a díszlet, a látvány, a mozgatók és a bábok viszonya mind együttesen jelennek meg” - meséli. Alkotótársaival jövő tavasszal mutatja be a Budapest Bábszínház színpadán a Ponttól pontig munka című produkciót, amelyben új digitális, robotikus technikákkal kísérleteznek.
Készített már bábokat reklámokba, nemzetközi díjat nyert a Plüssinvázió című könyvhöz készült illusztrációja, de videókliphez is tervezett már bábot. „A klipes a rókán verekedés is volt, imádják azokat a bábokat is, amik groteszkebbek” - meséli Eszter, hogyan viszonyulnak lányai ahhoz, mikor hazaviszi a munkát.
A saját munkáiban sokkal inkább Eszter világa köszön vissza, de a színházban a bábkészítő munkáját alapvetően úgy kell elképzelni, hogy a rendező felkér egy látványtervezőt, majd az ő tervei alapján a bábműhely elkészíti a bábokat. A Budapest Bábszínházban a gyermekeknek szóló előadások is tartogatnak olyan pluszokat, ami a szülőknek ad többletjelentést, őket is szórakoztatja a produkció.
Felnőtteknek szóló műfajként indult
A bábozás alapvetően nem gyerek műfaj, olyannyira, hogy már időszámításunk előtti negyedik századból vannak írásos források arról, hogy istenszobrokat mozgattak. A középkorban elterjedtek voltak Európában a körmenetek, de a keleti országokban is messze nyúlik vissza a bábozás gyökere, ami nem is gyerekműfajból nőtte ki magát, hanem szakrális, mítikus vonalból, és a vásári bábjátékokban is olyan dolgokat lehetett kimondatni bábokkal, amiket egyébként nem.
A felnőtteknek szóló bábelőadásokra hívja fel a figyelmet a Budapest Bábszínház szlogenje is:
a báb nem korosztály, hanem műfaj.
Az első olyan bábok, amelyek már távirányítással, elektronikus vezérléssel irányíthatóak, Disney nevéhez fűződtek, és a hatvanas években terjedtek el, és az audio-animatronikus technológiát le is védte a Disney. Aztán filmekben, vidámparkokban egyre több helyen kezdték el alkalmazni ezeket a bábokat.
Kocsis Eszter a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul, doktori kutatásában arra keresi a választ, hogy a mechatronikus bábok hogyan alkalmazhatóak a színházakban és a különböző művészeti ágakban, illetve hogy az olyan társrobotok megjelenésében, mozgásában, amelyeket például az egészségügyben alkalmaznak, vagy autizmussal élő gyermekek fejlesztésére használnak, hogyan lehet alkalmazni a bábos hagyományokat.
„A szakemberhiány már most is nagy, így elképzelhető, hogy hamarosan például ápolórobotok segítenek a gyógyszerek kiosztásában. Jó, ha annak az eszköznek olyan külalakja, megjelenése van, amit az emberek könnyebben elfogadnak. Kutatások szerint a nagyon emberszerű robotok inkább idegenkedést váltanak ki az emberekből” - ez alól kivételek a szexrobotok, de ez már egy másik téma.
Alapvetően több cég is bemutatott már emberhez nagyon hasonló robotot, de sokakból például Sophia, ennek a műfajnak talán a legismertebb robotja inkább ösztönös idegenkedést vált ki. Ha mindenképpen muszáj, hogy előbb-utóbb az életünk részei legyenek a robotok, akkor viszont ki kell találni, hogyan lehet ha nem is feltétlenül szerethetővé, de legalábbis elfogadhatóvá tenni őket, és ebben a bábozás művészetének több ezer éves hagyománya segíthet.
Robotok a színházban
Felmerül a kérdés, hogy akkor a világ bábszínházai hamarosan robotok uralta előadásokká válnak-e, de Eszter szerint erről szó sincs, a mechatronikus vagy animatronikus báboknak nem az a célja, hogy helyettesítsék az eddigi hagyományokat, bábtechnikákat, hanem inkább bővül a kínálat, hogy milyen művészeti technikákat lehet alkalmazni, vagyis ez egy újabb színfoltot jelent majd.
Valószínűleg még mindig jobb megoldás a színpadon mechanikus bábokat alkalmazni, mert kevesebb a meghibásodás lehetősége a színpadon. „Alapvetően színpadon is akkor használunk bábot, ha az indokolt. Ugyanez igaz az animatronikus technológiára is, vagyis csak akkor érdemes ilyen mechatronikus bábokat készíteni, ha az indokolt, és szükséges.”
A társas vagy segítő robotok kérdése már messzebbre vezet. Hiába létezik a technológia, hiába végeztek már a használatukra vonatkozóan kutatásokat, az emberek még mindig idegenkednek a robotoktól. Arról nem is beszélve, hogy itt a technológia és a társadalmi elfogadottság mellett társadalmi és etikai kérdések is felmerülnek a használatukra vonatkozóan.
Eszter doktori kutatásában az elméleti kérdéskört vizsgálja, hiszen nem az a cél, hogy jobb robotot hozzon létre, mint az évtizedek óta ezt kutató, vezető robotikai óriások, hanem hogy ezt a kérdést és az alapelveket több szempontból is körbejárja, illetve a báb és a technológia kapcsolatát megvizsgálja. Az etikai kérdés ennél is nehezebb, hiszen
egy disztópikus világban a szerethető robotból egy szoftvercsere után akár halálos ellenség lehet.
Ha nem is pont erre a forgatókönyvre, de nagyon sok másra fel kell készülnie annak az iparágnak, ami a társ- vagy segítő robotokat alkalmazni szeretné.
Ahogyan a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban is dolgoznak a szakemberek a megfelelő alapelvek kidolgozásán, úgy az is egy sok évig tartó párbeszéd eredménye lesz majd, hogyan lehet a társrobotokat etikus módon használni, de valószínűleg ez a kérdés akkor lesz igazán égető, mikor az látszik majd, hogy tömegesen kezdenek elterjedni azok ilyen típusú robotok.