előfizetésem
Hírlevél
Anyai és nagyanyai mintáink után szabadon, avagy mikor kezdődik a felnőtt élet
Családi mintáink és a világban szerzett tapasztalataink közös erővel határozzák meg, hogy milyen emberekké válunk, és természetesen azt is, mivel küzdünk a tudattalanunkban. Nőként az anyai, a nagyanyai mintákat sajátítjuk el elsősorban. De milyenek is ezek a minták pontosan? Molnár Erika pszichodráma csoportvezetővel erről beszélgettünk.
Szeretek listázni, úgyhogy amikor ennek a cikknek a megírására készültem csináltam egy csinos kis listát arról, hogy szerintem mit viszek tovább az anyám és a nagyanyám mintái közül. Felírtam pozitív és negatív dolgokat is, aztán kihúztam, átírtam, átfogalmaztam. Volt olyan szó is, amit az anyámtól áttettem a nagyanyám listájára, és olyan is, amit először az anyám listájára írtam fel, aztán rájöttem, hogy a nagyanyám listáján tulajdonképpen csupa nagybetűvel lenne helye – rá is írtam csupa nagybetűvel.
Olykor imádni való, máskor roppant idegesítő tulajdonságom, hogy a végletekig tudok lelkesedni dolgokért – ezt biztosan az anyámtól kaptam, meg azt is, hogy állandóan a rend, nem a látszatrend, hanem a strukturált rend iránt vágyakozom, de valami miatt sosem tudom igazán elérni. Szélsőséges szeretet iránti vágyamat is tőle hozom, párkapcsolat-függőségemet is, egyértelműen.
Hiába a legújabb trendek, mégis nagymamáink gardróbjában keressük a boldogulást – Mi a grandmacore-trend titka?
Határozottságom, pragmatikusságom talán inkább a nagymamától jön, habár egy külön listát kellett nyitnom egy amolyan választott anyámnak, aki főnököm, mentorom és mesterem több mint egy évtizede – határozottságból, pragmatikusságból ő sem szenved hiányt. Minél többet gondolkodtam ezen az egészen, annál bonyolultabbnak tűnt a dolog, és annál inkább felül kellett vizsgálnom a kérdésre adott első körös válaszaimat.
Azt reméltem, hogy Molnár Erikával folytatott beszélgetésem majd kicsit (strukturált) rendet tesz a fejemben, ám az eredmény természetesen az lett, hogy még sokkal komplexebbé változott az erről alkotott képemet.
Ha lesz időm, talán elmegyek egy pszichodráma csoportba.
Molnár Erika kollégájával, Dr. Borsfay Krisztinával módszertanilag különleges önismereti csoportokat visznek, ők hozták be ugyanis – elsőként Magyarországon – a kritikai pszichológiában gyökerező rendszerszintű megközelítést a pszichodrámába.
Ez azt jelenti, hogy míg a klasszikus pszichodráma jellemzően csak az egyéni tartalmakat helyezi fókuszba, addig náluk ugyanolyan hangsúlyosan jelenik meg a társadalom egyénre gyakorolt hatása. Családi mintáinkat ugyanis nemcsak az határozza meg, milyenek voltak személyesen a szüleink vagy a nagyszüleink, hanem az is, ők milyen korban és környezetben szocializálódtak.
De van-e generációs női tapasztalat, és ha igen, mi az?
Ezt kérdeztem Molnár Erikától, aki a következőt válaszolta: „Egy generáció a szakirodalom szerint huszonöt év. Ezeket a generációkat körbeveszi az adott társadalmi kontextus. A pszichodráma csoportjaimban érzékelek egyfajta generációs mintaváltást. A negyvenöt-ötven év felettiek még általában konzervatívabban gondolkodnak a szexualitásról és arról, hogy hol a nő helye, mi a nő feladata. Arra szocializálták őket, hogy furcsának tartsák, ha egy nő nem vállal gyereket, úgy érzik, akkor nem töltötte be női szerepét.
