New Yorktól, Clevelanden át, San Francisco-ig: így él három magyar nő - illegálisan - az USA-ban
Nagyságrendileg tíz-tizenegy millió illegális bevándorló él az Amerikai Egyesült Államokban, túlnyomó többségük Latin-Amerikából származik, de az utóbbi években egyre inkább növekszik az ázsiaiak száma is. Kínából leginkább azok a fiatal párok költöznek, akiknél egynél több gyermek születik, de szép számmal vannak indiaiak, vagy épp vietnámiak. És bizony magyarok is.
A Központi Statisztikai Hivatal adatbázisa szerint Magyarországról, a 2004-es Európai Unióhoz történő csatlakozást követően közel félmillió ember költözött el a jobb élet reményében. A szerencsét próbáló magyarokat főleg Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság vonzotta, a mai napig is hivatalosan közel húsz-harmincezer állampolgár vándorol el az országból leginkább a 18-35 éves korosztályból évente.
Az Európai Unió tagállamaiban a szabad munkavállalás, a jobb anyagi körülmények és a stabilabb megélhetés jelenthet a legtöbbek számára reményt - mindezt túlnyomórészt hivatalos keretek között - de vajon mi vesz rá valakit, hogy tudatosan válassza az illegális menekült státuszt a tengerentúlon? Interjúalanyaim, Dóra (53), Mara (48) és Zita (27) évek óta élnek így az USA különböző területein, az okokról és a következményekről pedig őszintén meséltek.
Unió helyett Államok
„Az Európai Unióhoz történő csatlakozás sokak számára ünnep volt, sokan második rendszerváltásként élték meg és üdvözölték a szabad határátlépést, nekem azonban szó szerint tette tönkre az életemet” - kezdi történetét Dóra, aki 2004-ig vezető beosztású vámellenőrként dolgozott egy forgalmas határátkelőn, autószerelő férjével öt éve voltak házasok. Bár számítottak rá, hogy lesznek leépítések, Dóra fejében meg sem fordult, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra veszíti el a talajt a lába alól.
Nyaraló Spanyolországban? Neki már sikerült!
Nyár végére megszűnt Dóra munkája, a húsz fős csapatból két kollégát tartottak meg, őt tizenöt év munkaviszony után küldtek el. Közben férje autószerelő műhelye sem ment úgy, ahogy korábban, a félkész házukon lévő hitelt nem volt miből fizetni, a folyamatban lévő munkákat, például a tetőt nem tudták befejezni. „Elfogyott minden tartalékunk, a karácsonyt már az anyósék nappalijában töltöttük, a férjem ittasan, én zokogva.”
Férje az alkoholba menekült a problémák elől, az akkor 34 éves Dóra pedig úgy döntött új életet kezd, beadta a válópert, a maradék pénzéből pedig vett egy repülőjegyet New Yorkba, gyerekkori barátnője sorozatos bátorítására. Anna angoltanárként került ki évekkel korábban egy iskolai csereprogram által, és az ottani gimnáziumban megismert egy történelemtanárt, akivel fülig egymásba szerettek.
A barátnő felmondott a vidéki iskolában és visszament jövendőbelijéhez, aki időközben egyetemi tanár lett New Yorkban, majd összeházasodtak, Anna pedig a Manhattanben élő, magyar származású családoknál kezdett dolgozni, nyelvet tanított és gyerekekre vigyázott. Barátnője által Dórának, a kiérkezése után pár hétig volt ingyen lakhatása és hamar lett munkája is: takarítani, vasalni és főzni járt családokhoz, ajánlások révén pedig egyre több helyre hívták.
Ismerősök és ajánlások
„Napi 18-20 órát is dolgoztam, hogy eltereljem a gondolataimat, minden meghívásra igent mondtam, és azt vettem észre, hogy egy hét alatt két havi fizetést keresek” - meséli Dóra, majd hozzáteszi, hogy ha egy család elégedett, jó szívvel ajánl másoknak, így rövid idő alatt össze lehet gyűjteni annyi munkát, amiből kijön egy szoba. „2005. április 12-én hagytam el Magyarországot, zokogtam, amikor felültem a repülőre, valahol a szívem mélyén tudtam, hogy nem lesz visszaút” - tekint vissza elcsukló hangon az elmúlt évekre Dóra.
Elmondása szerint azonban soha, egy pillanatra sem bánta meg a döntést, és, bár voltak nagyon nehéz napok - például, hogy a szüleit öt évig nem láthatta - ma már keres annyit, hogy minden évben két-három hétre meg tudják látogatni, ő azonban egyáltalán nem vágyódik vissza Magyarországra. „Van olyan ismerősöm, aki egyszer hazament, és utána nem tudott visszajönni, csak két év múlva, miután nevet változtatott, én nem akarok kockáztatni, nincs miért visszamennem” - mondja a házvezetőként dolgozó nő.
Az ajánlások által ugyanis elég hamar fix állása lett Dórának, és tizenegy éve dolgozik egy háromgyermekes, hagyományos kóser, zsidó családnál, lengyel párjával, Marekkel, hat éve vannak együtt, aki sofőrként keresi a mindennapi betevőt, szintén „feketén”. Brooklynban élnek egy mélyföldszinti garzonban. Dóra szerint jó helyen dolgozik, szerető környezetben, ahol szinte családtagként kezelik, bár megvannak a szigorú szabályaik, amit illik tiszteletben tartani.
„Nehéz volt megszokni, hogy az a tál, ami tejtermékhez ér, nem kerülhet bele a mosogatógépbe, ahol a húsos evőeszközök tisztulnak, vagy, hogy csak ecettel és szódabikarbónával takaríthatok, de mára már megszoktam, sőt, bizonyos szokásokat át is vettem, mert környezetbarátnak tartom” - meséli.
Házasság eladó
Dórának már többen tanácsolták a tizenkilenc év alatt, hogy szerezzen állampolgárságot, egyszer fel is vette a kapcsolatot ez ügyben egy közjegyzővel, amiről szintén megosztotta tapasztalatait. „Nagyjából huszonötezer dollárért (úgy kilenc millió forint - a szerk.) lehet férjet venni manapság, nem is bonyolult, de nekem nem volt még lelki erőm ehhez a procedúrához” - vallja be Dóra és hozzáfűzi, hogy három év múlva igényelhetné az állampolgárságot és további két év múltán lehetne elválni. Erre felteszi a kérdést:
és akkor mi változna?
Mara viszont nagyon keményen vadássza leendő urát, az elszántságát pedig nem is rejti véka alá. A Clevelandben élő egykori óvónő bántalmazó kapcsolatából, kisemmizve menekült a tengerentúlra. „Egy hátizsákkal jöttem el úgy, hogy nincs mit veszítenem, az anyámon kívül semmim nem maradt Magyarországon” - kezdi a ma már betegápolóként dolgozó nő, aki kint élő nagynénjének köszönhetően kezdett új életet Amerikában, tizenegy éve, mikor a sokadik verés után elmenekült drogfüggő párjától.
A nagynéni 1956-ban, tizennyolc évesen emigrált Ohioba, ahol varrónőként dolgozott. Clevelandet sokáig tartották a második legnagyobb magyar városnak, hiszen már a XVIII-XIX. században rengetegen vándoroltak oda. Mara azonban nem tartja a kapcsolatot helyi magyarokkal, ahogy Dóra sem keresi a többi, New Yorkban élő magyar társaságát.
„Illegális munkavállaló vagyok, de ez valójában senkit nem érdekel. Olyan munkát végzek, és annyiért, amit egy tősgyökeres soha nem vállalna el ilyen feltételekkel” - magyarázza Dóra, akit Marával ellentétben egyáltalán nem zavar a státusza, majd hozzáteszi: „hiába kerül napirendre minden elnökválasztási kampány során az illegális bevándorlók kérdése, valójában senkit nem zavarunk, nem jelentünk veszélyt sőt, inkább szükségük van ránk.”
Az amerikai álom nyomában
Fiatal kora ellenére jól tudja ezt Zita is, akit tíz éve fertőzött meg az amerikai álom. A szegény családból származó, ám annál tehetségesebb és okosabb kisvárosi gimnazista egy ösztöndíjnak köszönhetően tanulhatott egy Nebraska állambéli középiskolában. Az érettségi után pedig azonnal visszatért bébiszitterkedni, immáron San Franciscoba, és nem hivatalos keretek között, majd egy szakács tanfolyamra is beiratkozott.
„A kint töltött egy év alatt végig nyitott szemmel jártam, rengeteg kapcsolatot sikerült kiépítenem, mert az első naptól kezdve éreztem, hogy vissza kell mennem, és szerencsére sokan támogattak a döntésemben, főleg a családom, akiktől a szereteten kívül semmit nem kaphattam. Anyukám egyedül nevelt engem és a hat testvéremet, én vagyok a legidősebb, így a mai napig küldök pénzt, ahogy sikerül félretenni ” - mondja Zita, aki reményei szerint hamarosan feleségül megy amerikai párjához. Tavaly volt a lánykérés.
„Három éve vagyunk együtt a barátommal, aki ügyvédjelölt, második generációs bevándorló családból származik, ennek ellenére a szülei nagyon nehezen fogadtak el, mert féltik az egyetlen fiúkat, hogy csak ki akarom használni az állampolgárságát. Szeretnék hazalátogatni, elmondhatatlanul hiányoznak a testvéreim, akik közül a tíz év alatt ketten már meg tudtak látogatni az anyukámmal együtt, de örülnék, ha idővel mindenki eljutna hozzánk” - árulja el vágyait a ma már privát séfként dolgozó fiatal nő.
Biztosított bizonytalanság
A házasságban nagyon bízott Mara is, nyolc éve született lánya Kim, a gyermek édesapja azonban nem vállalta fel az illegális tartózkodású ápolónőt, még az apasági tesztet is megtagadta, így egyedülálló anyaként vállalt gyermeket, negyven évesen. A kislány amerikai állampolgár, amint betölti a tizennyolcat, az édesanyja is jogosulttá válik az útlevélre, addig azonban kivár.
„Az internetnek köszönhetően minden nap beszélek anyukámmal, de nagyon jó lenne tizenegy év után újra megölelni. Sajnos még a nénikém temetésére se tudtam rávenni, hogy kiutazzon, így muszáj lenne nekem haza menni, ha látni akarom. Kim szerencsére szuper iskolába jár, az oktatásra nem lehet panaszunk, ahogy az egészségügyre sem” - meséli Mara, amit Dóra is megerősít.
„Becsületesen fizetem az alap biztosítást, így bármikor, bármilyen panasszal fordulhatok orvoshoz, a rendelőben nem kérnek zöld kártyát” - magyarázza Dóra, aki kifejti, hogy a konzulátuson mindig nagyon segítőkészek vele, amikor a magyar útlevelének meghosszabbítása miatt ügyet intéz, hiszen: „érvényes fényképes igazolványra szükség van.”
Azt is elmagyarázza Dóra, hogy az illegális státusz ellenére, hivatalosan bejelentett lakcímmel rendelkezik, sőt még valamennyi nyugdíjra is jogosult lesz, mivel fizet biztosítást. Gyermeke nincs, és már nem is lesz, így magáról kell gondoskodnia, ezért van megtakarítása és végrendelete is, akárcsak Marának, aki egyedülálló anyaként kötelességének érzi, hogy előre gondoskodjon kislányáról akkor is, ha bármi baj történne vele.
Zöld kártya lottó
Természetesen létezik jogilag tiszta, hosszú távú tartózkodási formája az Egyesült Államokban való életvitelnek. Az egyik ilyen az évente meghirdetett zöld kártya lottó (Diversity Visa Lottery). Éves szinten közel tíz-tizenötmillió ember jelentkezik az ötvenezer helyre, így interjú alanyaim egyike sem lát esélyt a lottóra. Házasság esetében három év elmúlásával lehet állampolgársághoz folyamodni meghatározott feltételek mellett, míg a tartózkodási engedély igénylése időigényes, költséges és bonyolult folyamat.
Sokan használják ki a kilencven napos vízummentességi programot, az ESTA igénylésével három hónapot lehet hivatalosan, üzleti vagy turisztikai célból tartózkodni az Egyesült Államokban tartózkodni az érvényes megállapodással rendelkező országokból (Magyarország is ide sorolandó - a szerk.) A határidő túllépésének komoly jogi következményei lehetnek, kitoloncolás, beutazási tilalom, nehezebb jövőbeni vízumigénylés.