Az Alzheimer-kór nyomában: mit tehetünk, ha már nagy a baj?
Most gondoljunk a nagyszüleinkre, idős szeretteinkre, akiknek gondot jelent, hogy megjegyezzék, milyen gyógyszert, mikor kell bevenni, ezért elkezdik össze-vissza beszedni a pirulákat. Mindannyian ismerünk legalább egy ilyen embert a környezetünkben. Ez egyszerre aggasztó és bosszantó, de nem hibáztathatjuk őket. Mert az Alzheimer-kór előrehaladott állapotában ez már teljesen normális. Mégis van valami, amit még megtehetnek a szeretteink, hogy javítsanak az állapotukon. Nézzük, mi ez.
Sorozatunk harmadik részében arról beszélünk, hogyan kezelhető az Alzheimer-kór előrehaladott állapota, és milyen lehetőségek vannak a beteg életminőségének fenntartása érdekében. Dr. Kovács Tibor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika egyetemi docense segít eligazodni a kezelési lehetőségek között, de a cikksorozatban szereplő asszony életét is tovább követjük, hogy lássuk, mit jelentett a családja számára a betegség csúcsosodása.
Elfelejtik, hogy hol laknak
Anna (52) magának is nehezen mert bevallani, hogy egyedül már kevés édesanyjának. Éva (73) demenciája egyre súlyosabb lett, és Annának már nem volt annyi szabadnapja, hogy végig ott legyen az édesanyja mellett, ezért végül segítséget fogadott, de többször is elmondja, hogy ő azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akik ezt megengedhetik maguknak. „Őszintén nem értem, hogyan boldogulnak azok a hozzátartozók, akik nem tudnak segítséget fogadni demens rokonuk számára. Hogyan képesek őket elkísérni mindenhova? Nem értem.”
Anna édesanyja és a hozzá hasonló állapotban lévő emberek, akik az Alzheimer-kór előrehaladott állapotában vannak, nem ritkán eltévednek az utcán, elfelejtik a saját nevüket, és még hosszan sorolhatnánk, milyen nehézségeket tapasztalnak nap mint nap. De jó lenne megfékezni ezt az állapotot!
Ha nem nyerünk a genetikai lottón, nem védhetjük ki teljes mértékben az Alzheimer-kór kialakulását
Még van remény
„Az életmódbeli tényezők nemcsak a megelőzésben, hanem a betegség előrehaladott szakaszában is kulcsszerepet játszanak. Például az olyan nem gyógyszeres beavatkozások, mint a vérnyomás kontrollálása, a fizikai aktivitás fenntartása vagy az egészséges étrend, még ilyenkor is képesek lassítani a betegség lefolyását” – mondja Dr. Kovács Tibor, majd hozzáteszi, hogy például a vérnyomás helyes szabályozása javíthatja az Alzheimer-kóros betegek gondolkodási képességeit, ami nagy segítséget jelent az előrehaladott állapotban, amikor a beteg számára már az önálló döntések is komoly problémát okoznak.
Ezen kívül a gyógyszeres kezelés is szerepet játszik a tünetek enyhítésében. Az elmúlt években számos új terápia került a figyelem középpontjába, mint például a lekanemab és a donanemab, amelyek segítették az Alzheimer-kór lefolyásának lassítását. „Ezek az antitestek és biológiai terápiák új reményt jelentenek a betegeknek, mivel először sikerült bizonyítani, hogy ténylegesen lassítják a betegség progresszióját. Ez nagy előrelépés, de az ilyen gyógyszerek Európában még nem elérhetők, jelenleg a jóváhagyási folyamatok zajlanak, és az ígéretek szerint a következő években már hazánkban is elérhetővé válhatnak.”
A jó hírnek azonban van egy árnyoldala is, hiszen ezek a készítmények nem gyógyítják meg a betegséget, csupán annak előrehaladását lassítják. Igaz, már ez is óriási dolog, ha belegondolunk, hogy milyen nagy jelentősége van annak, ha a beteg újra képes egyedül közlekedni az utcán.
Hol van a mi felelősségünk?
Azon kívül, hogy szellemi és fizikai aktivitásra bátorítjuk érintett szeretteinket, hogy szakképzett segítséget kérünk, hogy lépést tartunk az új gyógyszerekkel, igazán nem tehetünk semmit. Mi több, így is mindent megtettünk, amit csak lehet. Ami pedig a számokat illeti, sokkal többen vannak, akik ezt naponta megteszik. Nem is gondolnánk, de a statisztikák szerint az Alzheimer-kóros betegek ápolását 80 százalékban a családtagok látják el. Hogy milyen irányba fog változni ez a szám? Nem sok jót mondhatunk.
Elnézve az egyre növekvő esetszámot, az egészségügyi rendszerben fennálló anyagi problémákat és az életkor kitolódását, fel kell készülnünk arra, hogy évtizedek múlva a környezetünkben lévő legtöbb ember valamilyen demenciával küzd majd. Egyedül abban bízhatunk, hogy az orvostudomány lépést tart a betegség terjedésével, és többen tudják majd megfékezni a kóros állapot csúcsosodását. Mert azt tudnunk kell, hogy az Alzheimer-kór jelenleg nem gyógyítható, eddig egyedül a betegség lefolyásának lassítására és a betegek életminőségének javítására nyújtanak megoldást a különböző terápiák.
Sorozatunk következő, egyben befejező részében arra keressük a választ, hogy vészelheti át a család, ha az Alzheimer-kór egyre többeket érint a közeli hozzátartozók között. Akik még mindig szkeptikusak, azok kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ma Magyarországon mintegy 250 000 ember szenved valamilyen demenciában, és a betegek többsége az Alzheimer-kórral küzd.
A vélemények szerint az Alzheimer-betegek száma 2050-re megduplázódhat, ha nem történik jelentős előrelépés a megelőzés és a kezelés terén.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy minket ez úgysem érint.