Az alkoholizmus betegség, ami kihat a függő gyermekeire is - érintett nők meséltek édesanyjuk alkoholproblémáiról

A felmérések arra is rámutatnak, hogy a nők 60 százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt a stressz és a mindennapi nehézségek közepette, hogy ezzel enyhítse a szorongást. Ha pedig belegondolunk abba, hogy milyen mértékű stressz nehezedik egy XXI. századi nőre, akkor azt is mondhatjuk: csak 60 százalék? De az alkohol nem megoldás, és nem is orvosság. Az alkoholizmus egy betegség, és mint minden betegség, ez is kihat a beteg környezetére, egészen pontosan a függő édesanyák gyermekeire. Cikkünkben három érintett osztotta meg velünk történtét, hogy ezzel segítsenek másoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Őszinte, megrázó sorok következnek.

Gyermekként gondoskodott felnőtt édesanyjáról

Orsi már három éves korában megtapasztalta, milyen hatással van az alkoholizmus egy családra. Édesanyja kezdetben titokban ivott, és csak a legsúlyosabb helyzetekben vált láthatóvá. Így akarta elviselhetőbbé tenni a mindennapokat. „Kisgyermek voltam, amikor ez a probléma először jelentkezett az édesanyámmal, innentől kezdve, amikor történt valami, akár egy apró kudarc, akkor mindig az üveg után nyúlt” – kezdi történetét Orsi.

Édesanyja eleinte csupán „mindennapi szeszeket" fogyasztott, sört vagy bort, de hamarosan már a tömény alkohol fogyasztása következett, míg végül gyógyszereket is szedett mellé, és a kislány többé nem számíthatott az anyai gondoskodásra. Orsinak gyermekkorában szülői feladatokkal kellett szembenéznie, nyolcévesen ő vitte haza tántorgó édesanyját, ha az utcán összeesett, nehogy a rendőrség vigye el. Hiába tudta meg a család, hogy gond van az anyával, senki sem cselekedett, még azután sem, hogy többször gyomormosásra volt szükség az alkoholmérgezés miatt.

Orsi többféleképpen is próbált beszélni édesanyjával, de ő újra az alkohol után nyúlt, mi több hallani sem akart az alkoholbetegségről, mondván, nem alkoholista. A helyzet több évtized után sem változott, ő pedig felnőttként is viseli a következményeket, miközben az érzelmi feldolgozás ma is tart. Terápiák során kellett szembenéznie a múltjával, és megtanulnia, hogyan léphet tovább az eseményeken.

Bár édesanyjával már nincs szoros kapcsolata, a terápiás munkának köszönhetően sikerült elfogadnia és megbocsátania.

„Már nem haragszom rá annyira, és nem idegesít annyira, ugyanakkor a kapcsolatunk is megváltozott, az elmúlt években nagyon eltávolodtunk egymástól. Bizonyos értelemben számomra könnyebb lett, de ettől még nem fog megváltozni a gyerekkorom. Ezért fontosnak tartom, hogy mindenki, aki hasonló körülmények között él, kérjen segítséget” – zárja a beszélgetést Orsi, aki végig teljesen nyitottan mesélt nekünk élete legnagyobb nehézségéről. Mint kiderül, nincs egyedül, számos felnőtt nő küzd azzal, amivel Orsi is. Ilyen például Anett története, akinek az alkohol miatt romlott meg a viszonya édesanyjával.

„Édesanyánk soha nem próbált meg visszaszerezni minket”

Anett szívszorító történetében is az alkohol győzedelmeskedik az anyai gondoskodással szemben. Akárcsak Orsi, úgy Anett és ikertestvére is már óvodás korukban észlelték, hogy valami nincs rendben édesanyjukkal. „Az első figyelmeztető jelek akkor jöttek, amikor apukám észrevette, hogy a bárszekrényben az összes alkoholos üveg almalével van feltöltve. Sajnos ez éppen akkor derült ki, amikor átjött hozzánk apukám egyik barátja, hogy koccintsanak. Apa haverja még nevetett is a látottakon, mert azt hitte, apa viccel. De amikor apa megszagolta az üvegeket, rájöttünk, hogy itt komoly gond van."

A lány számára különösen fájdalmasak voltak azok a pillanatok, amikor látta édesanyját részegen az utcán, ahogy a kábulattól nem képes egyenesen járni, és összeesik, és már az iskolatársai előtt is szégyellte az édesanyját. Az anya tagadása csak súlyosbította a helyzetet, hiszen még a legdurvább állapotában is azt állította, hogy nem ivott. Mindez odáig fajult, hogy Anett szülei elváltak, amikor ő és testvére 12 évesek voltak. A bíróság az apjuknak ítélte az ikreket, és onnantól kezdve vele éltek.

A mindennapok hirtelen megváltoztak: Anettnek és testvérének korán fel kellett nőniük, hiszen ők végezték a házimunka jelentős részét. Az anyjukkal kéthetente találkoztak, aki akkor is alig várta, hogy elmenjenek tőle és folytathassa az ivást. "Édesanyánk soha nem próbált meg visszaszerezni minket, neki az volt az ideális állapot, hogy egyedül élhetett, és azt csinált, amit akart. Ez nagyon fájt." Az ikertestvérek hosszú évekig próbáltak segíteni édesanyjuknak, könyörögtek neki, hogy hagyja abba az ivást.

Az évek során az anya többször volt elvonón, de az alkohol mindig visszakúszott az életébe, és ő továbbra is tagadta, hogy problémája lenne. „Volt idő, amikor minden hétvégémet azzal töltöttem, hogy hazamentem Pestről vidékre anyához, és próbáltam segíteni neki. De ő csak tagadta, hogy iszik, még akkor is, amikor vodkás üveget találtam a táskájában." Anett végül eljutott arra a pontra, amikor már nem tudott tovább küzdeni édesanyjáért, és egyre ritkábban látogatta, miközben a remény, hogy édesanyja valaha is teljesen felépül, lassan elhalványult.

„Egyszerűen elegem lett abból, hogy folyamatosan ellenállásba ütközöm. Ő egy beteg ember, és nekem el kellett fogadnom, hogy nem tudok rajta segíteni, ha nem akar változtatni” – mondja végül a fiatal nő, akiben mély nyomot hagyott édesanyja alkoholizmusa, és neki testvérével együtt ezen kellett felülemelkedni. Mint mondja, az édesanyjának fontosabb volt az alkohol, mint a gyerekei. „Ez egy nehéz igazság, mégis el kellett fogadnom ahhoz, hogy továbbléphessek.”

A ballagáson esett össze a részegségtől

Ági esete ijesztően hasonlít Orsi és Anett történetére, pedig a három nő nem ismeri egymást, három különböző városban nőttek fel, három különböző családban. Mégis, mintha ugyanazokon a nehézségeken mentek volna keresztül. „Óvodás voltam, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben anyával. Azt láttam, hogy a többiek anyukái beszélgetnek egymással és az óvónőkkel, de az én anyám csak tántorgott a fogasnál” – mondja a beszélgetés elején Ági, aki egyre több ilyen helyzettel találkozott.

Iskoláskorában például a ballagásán az egész osztálya szeme láttára esett össze édesanyja a részegségtől.

A család persze nem akart foglalkozni a kérdéssel, úgy tettek, mintha minden rendben lenne. Csakhogy Ági édesanyja egy idő után már senki előtt sem titkolta szenvedélyét, és miután a városban is híre ment, hogy a gyereknevelés helyett a kocsmában van, akkor csak perpatvar kerekedett otthon, de változás nem történt.

„A szüleim sokat veszekedtek, amit a testvéremmel nehezen viseltünk. Aztán kibékültek, egy hétig újra minden rendben volt, de amint anya visszament a kocsmába, minden kezdődött elölről.” Ági szülei nem váltak el, de házasságuk végig nagyon rossz volt, édesanyja hatvanöt éves korában halt meg, miután leállt a mája. „Amikor egyetemista lettem, nem akartam többé hazamenni. Nem tudtam beszélni a problémáról a szüleimmel, úgy éreztem, hogy jobb, ha távolságot tartok.

Csak ünnepek alkalmával mentem haza, akkor is egy napra. Amikor édesanyám állapota rosszabb lett, már karriert építettem és férjhez mentem. Eleinte megrázott, hogy anya kórházba került, de amikor eszembe jutott, hogy fontosabb volt neki az alkohol, mint a testvérem, én és az édesapám, akkor olyan mérges lettem rá, hogy már nem tudtam őt sajnálni.” Édesanyja halála óta négy év telt el, és a lánya máig nem tudott megbocsátani sem neki, sem magának, amiért sosem volt elég bátor ahhoz, hogy vállalva a konfliktust, segítséget kérjen.

Most akárcsak Orsi, ő is arra biztat minket, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy az alkoholista szülők szembesüljenek a tettükkel. Tudja, ez nem fogja visszafordítani az időt, és sok esetben az alkoholizmust sem oldja meg, de ha beszélünk róla, akkor már tudjuk, mi megtettünk mindent, amit lehetett.