„Az élet a megfelelő irányba terel, ha ragaszkodsz ahhoz, amit szeretsz” - interjú Králik Abigél hegedűművésszel
Te is érezted már azt, hogy olykor a véletlenül sikerült dolgok alakulnak a legjobban az életedben? Králik Abigél szülei éppen így választották számára a hegedűt, amit aztán annyira megszeretett, hogy közben az is nyilvánvalóvá vált, hatalmas tehetsége is van hozzá. Útja egyenesen a New York-i Juilliardig vezetett.
Ezeket láttad már?
Králik Abigél mindennapjai rendkívül mozgalmasan telnek, időközben a fotózásba is beleszeretett, nemrégiben pedig olyan különleges helyeken lépett fel, mint például Mexikóváros. Jelenleg egy izgalmas koncertsorozaton dolgozik, de a megannyi projekt és az egyre csak növekvő sikerek mellett azt is mindig nagy örömmel várja, hogy időnként újra és újra hazatérjen Magyarországra.
Honnan ered a zene iránti szereteted?
Úgy érzem, hogy a zenészeknek mindig van egy megható története arról, hogyan szerettek bele ebbe a szakmába vagy abba a hangszerbe, amin játszanak. Nekem nincs egy ilyen konkrét pillanatom. Viszont rengeteg olyan élményem volt, ami miatt beleszerettem a zenébe. Gyerekként szerettem (rosszul) énekelni, és azt hiszem, ez vezetett ahhoz, hogy élvezzem a különböző módokat, amelyekkel az ember kifejezheti az érzéseit. A szüleim csak véletlenül adták a hegedűt a kezembe, (később a testvéreimnek jutott a zongora és a cselló) így ez lett az a hangszer, ami arra motivált, hogy gyönyörű hangokat hozzak létre. Tehát azért szerettem bele a zenébe, mert gyönyörű hangzást akartam létrehozni, és hihetetlenül élveztem, hogy én lehettem az, aki a megírt kottát a saját hangjával keltheti életre. Ezt már gyerekként is lenyűgözőnek találtam, és még ma is így van. Nincs annál jobb érzés, mint amikor van egy hang a fejedben, és 20 év kemény munka után képes vagy felvenni a hegedűt, és pontosan azzal az előre elképzelt hanggal kifejezni magad.
Melyik volt az első hegedűhöz kötődő élményed?
A legkorábbi kézzelfogható emlékem fiatal tinédzserkoromra nyúlik vissza. Talán két éve éltem már Budapesten, és a legjobb barátnőmmel (aki szintén hegedűs) nagyon el voltunk késve a pesti zeneiskola egyik stúdiókoncertjéről. Óriási dugóban álltunk, és tudtuk, hogy nem lesz időnk bejátszani, ha megérkezünk, így kinyitottuk a tokjainkat, elővettük a hangszereinket, és elkezdtünk gyakorolni az autóban, miközben a rázós utakon haladtunk. Sokat nevettünk rajta később, sosem felejtem el. A másik nagyon maradandó élményem, szintén ebből az időszakból, amikor egyik hétvégén sütött a nap, és kimentünk ugyanezzel a barátnőmmel a Váci utcára Bartók-duókat játszani. A végén megszámoltuk az összegyűjtött összeget, és emlékszem, hogy a világ csúcsán éreztem magam, amikor kiderült, hogy 50 eurót kerestünk. Azt hittem, hogy én vagyok a leggazdagabb ember a világon.
Hogyan élted meg, amikor felvételt nyertél a Juilliardra?
Hűha... tényleg hihetetlen érzés volt megkapni ezt az e-mailt. Anyukám épp a fürdőben volt, és majdnem elárasztotta az egész házat, annyira gyorsan ugrott ki a kádból örömében. Az, hogy felvettek a Juilliardra, méghozzá úgy, hogy teljes ösztöndíjat ítéltek az ott töltött éveimre, az valóban hab volt a tortán. Aznap pedig a konyhánk is habban úszott.
Mennyire telnek jelenleg mozgalmasan a mindennapjaid?
Jelenleg az életem kész őrültek háza. Körülbelül másfél évvel ezelőtt, miután megszereztem a mesterdiplomámat a Juilliardon, úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm Európába, mivel jobban otthon éreztem itt magam, és gyökeret akartam ereszteni. Ugyanakkor feladni az USA-ban felépített karrieremet semmiképp nem szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom valahogy menedzselni a karrieremet mindkét kontinensen, és annyit repülök oda-vissza, amennyit csak lehet, szükséges. Visszatekintve őrültségnek tűnik, hogy ennyit utaztam, mert ez tényleg megviseli az embert... de most úgy érzem, hogy megtaláltam az egyensúlyt az utazások és a fellépések között. Sajnos hajlamos vagyok túlhajtani magam… épp tanulom, hogyan kell lelassítani, nemet mondani. Az sem segít, hogy a koronavírus idején elkezdtem fotózni a kollégáimat szórakozásból, és valahogy második karrierré vált. Szóval most épp zsonglőrködöm, turnézó zenész és egyben egy teljes idejű fotós is vagyok.
Milyen dolgok segítenek abban, hogy testileg és lelkileg is fel tudj töltődni?
Igyekszem minél többet mozogni és helyesen táplálkozni. A sok utazással rengeteg változás jár a konyhában és a környezetben, nem is beszélve a napi programról, ezért nagyon fontos, hogy olyan szokásokat alakítsunk ki, amelyeket mindenhová magunkkal vihetünk, és amelyektől kiegyensúlyozottak lehetünk. Azt kell mondanom, hogy ez azért tényleg küzdelmes, mert amikor olyan különleges helyekre látogatok el, mint például nemrég Mexikóváros, természetes, hogy úgy akarom élvezni, mint egy nyaralást. Mindent megenni, amit csak lehet, mert ki tudja, hogy visszatérek-e valaha, és a gasztronómiai élmény hozzátartozik ahhoz, hogy valóban megismerjük egy új hely kultúráját. De amikor az ember folyamatosan utazik a munkája miatt, az nagyon megviseli a szervezetét, ezért tudatosnak kell lennie.
Emellett talán ellentmondásosnak hangzik, de néhány éve vettem egy kutyát, és nemrég egy macskát is. Ritka, hogy a zenészek állatot tartanak, mert plusz teherrel járhat, ha egy állat tartásával járó felelősséggel kell foglalkozni, különösen az én életvitelemmel. De úgy érzem, hogy az állatok társaságának és szeretetének előnyei messze felülmúlják az állatgondozók szervezésének negatív aspektusát. Szerencsés vagyok, hogy van egy társam, akivel együtt élek, együtt osztozunk a felelősségen.
Mennyi időt töltesz általában Magyarországon?
Sajnos mostanában nem annyit, mint amennyit szeretnék, pedig imádok otthon lenni. Próbálok minél többször visszamenni, hogy újra találkozhassak a családommal, barátokkal és a zenei mentorokkal/kollégákkal. Viszont elég nehéz összeegyeztetni a többi utazással. Jelenleg évente 2-3 alkalommal jutok el Budapestre.
Kik inspirálnak a szakmában, és van olyan, akit a példaképednek tekintesz?
Hihetetlenül tisztelem az összes zenésztársamat, hiszen ez a szakma óriási elhivatottsággal és áldozattal jár. Éppen ezért is nehéz egyet kiválasztani. De ha egy olyan személyt kellene választanom, aki kifejezetten inspirál, akkor az Janine Jansen lenne. Amellett, hogy szerintem ő minden idők egyik legnagyobb hegedűse, csodálatos ember, és nagyon elkötelezett a fiatalabb zenészgeneráció iránt. Számomra ő képviseli azt, hogy milyennek kellene lennie egy erős női vezetőnek.
Melyek voltak számodra az eddigi legemlékezetesebb pillanatok a pályafutásod során?
Nagyon sok olyan pillanat volt, ami megragadt bennem... A juilliardi éveim alatt minden, ami Itzhak Perlmanhoz és Laurie Smuklerhez, a hegedűtanáraimhoz kötődnek. Ők segítettek nekem abban, hogy diákból igazi zenésszé váljak. Az, hogy nemrégiben meghívtak rezidens művésznek a Queen Elisabeth Music Chapel-be, szintén nagy fordulópont volt számomra. Hálás vagyok ezekért.
Mivel biztatnád a többi fiatalt arra, hogy ők is merjenek nagyot álmodni, és megvalósítani a vágyaikat?
Azt mondanám nekik, hogy ne aggódjanak a karrierük felépítése miatt, csak kövessék a szenvedélyüket, dolgozzanak keményen rajta, és fogjanak meg minden lehetőséget, ami az útjukba kerül. Ha visszagondolok fiatalabb koromra, néha a legkisebb koncertek voltak azok, amelyek végül összekötöttek azokkal az emberekkel, akik nagymértékben támogattak a karrierem során. Hiszek abban, hogy az élet a megfelelő irányba terel, ha ragaszkodsz ahhoz, amit szeretsz. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan emberek álltak mögöttem, akik arra bátorítottak, hogy folytassam a zenélést, mert most egy olyan szakmám és életem van, amit nagyon szeretek!
Milyen jövőbeli terveid vannak?
Egy másik csodálatos zenésszel, Mathis Rochat-tal közösen indítok egy koncertsorozatot Brüsszelben, TARA Concerts néven. Ez a projekt az én „gyermekem”, alig várom, hogy lássam, hogy sikerül, milyenné növi ki magát az évek során. A sorozat mögött egy egyedülálló koncepció áll, ami valóban különlegessé teszi, de a részletek még egy kicsit titkosak. Az alapötlet az, hogy a meghívott fellépő művészek nem tudják, hogy kivel fognak együtt fellépni. Csak a repertoárt fogják ismerni, a társaikat nem. A közönség sem fogja tudni, hogy kik lesznek a fellépők, egészen addig, amíg elő nem jönnek a függöny mögül! Imádom a titokzatosság és az izgalom érzését, amelyet a TARA Concerts sorozatunk teremt. Alig várom, hogy további részleteket oszthassak meg róla.