Csepely Adrienn írót lenyűgözik a cipők, és nem véletlenül
A Cipőfantáziák – kísérleti cipők a művészetben és a dizájnban címmel látható kiállítás a LOKART fesztivál keretében a Pécsi Galériában szeptember 3-ig. Amber Ambrose holland dizájner és művészettörténész, valamint Liza Snook a világhírű virtuális cipőmúzeum alapítója válogatták a kiállított tárgyakat. Csepely Adrienn írót, publicistát a tárlatvezetése után kérdeztük a kiállításról és a cipőkkel való viszonyáról.
Ezeket láttad már?
Csepely Adrienn szubjektív tárlatvezetése sokakat vonzott a Pécsi Galériába. A Cipőfantáziák kiállítás kapcsán Artner Szilvia kérdezte a kiállításról, a cipőkről.
Mint cipőmániás mit gondolsz arról, hogy a cipő kiállítási tárgy legyen?
Lenyűgöznek a szép cipők, és még inkább az, ami hozzájuk kapcsolódik érzelmileg, kulturálisan, esztétikailag. Szerintem nemhogy helye van a cipőnek a múzeumban, de rajta keresztül olyasmikre láthatunk rá, amiket egyébként nagyon nehéz egy térben megfogalmazni. Gondoljunk csak bele: az első mese, amivel találkozunk, a Hamupipőke és az ő üvegcipője. Vagy Dorothy Technicolor rubinvörös cipellője az Ózból – ami eredetileg a regényben ezüst volt, csak a moziverzióban lett látványosabb. Rengeteg festményen játszik fontos szerepet a cipő: Van Gogh festett is viseltes bakancsokat, vagy hirtelen Jajoi Kuszama pénisszel telerakott cipői jutnak eszembe – nincs kor, stílus, művészeti ág, ahol nem volna kiemelt szerepe a lábbeliknek. A cipők az ókori színházaktól a hip-hop–videoklipeken, sőt: dalokon át a versekig ott vannak mindenhol – hát ideje, hogy a múzeumokban is ott lássuk őket, önállóan is!
Milyennek találod a Lokart Cipőfantáziák kiállításának koncepcióját?
Nagyon izgalmas, hogy egy viszonylag kis tárlat is mennyi nézőpontot, értelmezési módot tud adni, a tárlatvezetésre való felkészülésem legfőbb tanulsága pont ez volt – és itt visszautalok az előző válaszomra: ez azért lehet, mert a cipő rengeteget mond. Lehet státusszimbólum, az elnyomás vagy az emancipáció jele, tárgyiasíthatja a viselőjét vagy épp annak önállóságát mutathatja meg. A tárlat nemcsak erre mutat rá, hanem a divat és egyes művészeti ágak, illetve egyéb területek (építészet, képzőművészet) határterületeire is betekintést enged.
Mi volt a tárlatvezetésed fókusza a kiállításban?
Arra törekedtem, hogy a lehető legszélesebb spektrumon mutassam meg, mi mindent jelent popkulturálisan a cipő. Hogy talán elsőre nem is világos, miért szerepel egy adott cipő egy klipben, divatfotón, de annak célja, oka, saját közlése van. Kortárs verseket, novellákat szoktam hozni minden tárlatvezetésemre, szeretem, ahogyan ezek a szövegek a térben életre kelnek és kapcsolódnak a műtárgyakkal, többszörösen új értelmet adnak egymásnak. Legfőképpen pedig azt szeretem, ahogyan ez a folyamat megnyitja a látogatókat a legnehezebben befogadható műtárgyak iránt is. Noha bőven akadnak „hordhatatlan”, „nagyon elvont” darabok is a kiállításon, ez a metódus nagyon szuperül működött, mindenki félretette a funkcionalitás, a racionális gondolkodás iránti vágyát, és a képzettársításokra figyelt!
Milyen volt a közönség, hogyan reagált, mit gondolt a kiállításról?
Szívmelengető volt az, ahogyan a tárlatvezetés során, majd azt követően is megosztottak velem személyes emlékeket a látogatók, ötleteket dobáltak be, amikor kérdeztem, imádtam látni, ahogyan párbeszéd alakul ki Cardi B dalszövegéről vagy épp Takashi Murakami híres szimbólumairól. A tárlatvezetéseim szubjektívek, így mindegyik egészen más, mint az addigiak, és ez nagyban függ attól, milyen az adott napon a közönség: itt sokan még egyszer végigjárták a tárlatot a vezetésem végén, ahogy javasoltam, és belemerültek az asszociációkba, amiket a kiállított cipők előhívtak belőlük. Külön jólesett, hogy a gyűjtemény tulajdonosa gyakorlatilag real time követte a posztjaimat az Instán, és meg is osztotta a storyjaimat. Már ebből az apróságból is látszik, hogy ez a gyűjtemény a szívügye, sokkal több, mint néhány szép cipő.
Melyik volt a kedvenc kiállítási tárgyad és miért?
Az egyik cipőt régóta szerettem volna már élőben látni: nagy rajongója vagyok a United Nude márkának, amelynek csúcsmodellje a Zaha Nova, amelyet a néhány éve elhunyt zseniális iraki-brit építész, Zaha Hadid tervezett. Imádom a fizika törvényeire látszólag fittyet hányó cipőket, nekem is van ilyenem a United Nude-tól (sajnos nem a Nova, de ki tudja, egyszer talán még az is megtörténhet), szórakoztató, milyen erős hatást vált ki az emberekből, egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. A Nova tökélyre fejleszti a márka alapkoncepcióját, amely az építészet, a formatervezés és a cipőtervezés határait vizsgálja. Emellett a Bad Blood című Taylor Swift-klipben is látható Biopiracy boot a másik nagy kedvencem, ami egyébként egy Iris van Herpen–UN-kollab.
Jártál már ezelőtt cipőkiállításon? Hol láttál együtt eddig a legtöbb cipőt?
Csak olyan kiállításon, amelyen a ruhák mellett cipőket is kiállítottak, így az nem kifejezetten képzőművészeti fókuszú volt, hanem divat- vagy viselettörténeti, a New York-i Metropolitan Múzeumban például, de a Színháztörténeti Múzeumban néhány éve egy riportom kapcsán több XX. század elején élt magyar színésznő cipőjét megnézhettem, az egyszerűen varázslatos volt.
Lesz-e még a nyár hátralévő részében olyan program, ahol személyesen találkozhat veled aközönség?
Augusztus 19-én a Káli Art Parkban tartok piknikezős tárlatvezetést, ahová a parkban látható szobrokhoz, installációkhoz készítek zenei lejátszási listát, illetve verseket, novellákat válogatok majd. A képzőművészeti pályázat idei győztesének, Körei Sándornak épp lesz a pajtában egy időszaki kiállítása, természetesen azt se hagyjuk ki a buliból! Egyébként pedig: ahol nyári zenei fesztivál van, ott nagy valószínűséggel belém botlik az ember. Csak a cipőmre ne lépjen rá!
