„Eszel te rendesen?” - Nem kell hozzá túlsúlyosnak lenned, hogy megszégyenítsenek
Sokan a testszégyenítést hagyományosan főleg a „fat-shaminggel” (a nagyobb testben élők megalázása) kapcsolják össze, ugyanakkor a vékony emberek is szembesülhetnek negatív viselkedésformákkal testalkatuk miatt.
Ezeket láttad már?
Mivel az idők során a vékonyság lett annak mércéje, hogy valaki – a norma szerint – mennyire vonzó, ezért a mai napig ritkán merül fel, hogy bizony egy vékony embert is meg lehet alázni a teste miatt – ez a „skinny-shaming” vagy „thin-shaming”.
A spektrum másik oldala
Még napjainkban, amikor virágzik a testpozitivitást hirdető „woke” korszak, is hajlamosak egyesek elfelejtkezni a spektrum másik oldaláról. Noha a mid-size és plus-size emberek gyakrabban válnak áldozataivá a testszégyenítő magatartásformáknak, a vékonyaknak címzett gúnyos, kioktató megszólalások is szégyenérzetet és önbizalomvesztést válthatnak ki, nem beszélve az esetleges súlyosabb következményekről. Noha a testpozitív mozgalomról egyre többet hallhatunk, olvashatunk, és már a popkultúrában is megjelent, előfordul, hogy a vékony testalkattal rendelkezők diszkriminálásával párhuzamosan tűnik fel.
Vegyük például az olyan dalokat, mint az Anaconda Nicky Minaj-tól, vagy az All About That Bass-t Meghan Taylortól, amelyek a molett lányok önbizalmának visszaállítására irányulnak, miközben nem túl burkoltan szólják meg a vékony lányokat az ilyen és ehhez hasonló soraikkal: „Újra divatba hozom a nagy hátsót / Menj és újságold el a vékony ribancoknak (I'm bringing booty back / Go ahead and tell them skinny bitches)”. Ezek a dalok valószínűleg nem azért születtek, hogy a vékonyság ellen szólaljanak fel, de remekül mutatják az ignorancia divatját azzal kapcsolatban, hogy nem csak a mid-size, plus-size emberek lehetnek bizonytalanok a testükkel kapcsolatban. A vékony testalkattal rendelkezőket gyakran látják el különböző jószándékúnak gondolt tanáccsal is, hiszen, ha valaki nem a társadalom szerint „normálisnak” megfeleltethető testalkattal rendelkezik, akkor annak okát az evésnél vagy esetleg a „túlzásba vitt” sportolásnál kell keresni. Vagy mégsem?
Testtömeg index, sport és anorexia
Óvodáskorom óta aktívan atletizálok, a mozgás pedig a mindennapjaim része. Sokáig nem érdekelt, milyen testalkattal rendelkezem, azonban középiskola idején ez megváltozott. Ennek oka egy iskolanővér volt, akitől azt a tanácsot kaptam, hogy ne fussak többet, különben „elfogyok”. A BMI indexem, vagy más néven testtömeg indexem (egy statisztikai mérőszám, ami az egyén testmagasságának és testtömegének arányát méri) viszonylag alacsonynak számított, ami miatt kaptam is pár kéretlen javaslatot az étrendemmel kapcsolatban. De nemcsak a szokásos tanácsok jöttek, hanem egy már-már fenyegető figyelmeztetés is: a vékony lányoknak problémájuk lehet a menstruációjukkal, ami majd a későbbi gyermekvállalást is veszélyeztetheti. Az iskolanővér jóslatai szerencsére nem váltak be, hiszen sem az étkezéssel, sem a hormonjaimmal nem voltak problémáim sohasem, azonban sikerült szégyenérzetet kiváltania belőlem.
Azóta pozitív irányba változott a világ, és ezer meg ezer kutatás készült arról, hogy a testtömeg indexet nem kell készpénznek venni, a dietetikusok és orvosok is fenntartással kezelik. A testtömeg index például nem tesz különbséget az izomszövet és zsír aránya között; a harminc fölötti BMI-pontszám papíron már túlsúlyosnak számít. Pedig ha egy adott személynek negyven százalék izom van a testén, de harminc BMI-ponttal rendelkezik, nemhogy nem túlsúlyos, de valószínűleg aktívan sportol, esetleg súlyt emel, és a kilói nagy része izomból épülnek fel. Ez természetesen a vékony testalkattal rendelkezőkre is vonatkozik. Értelmetlen valakit a szokásos „anorexiás” bélyeggel illetni pusztán a testtömeg index alapján. Ugyanis az anorexiával küzdőknek alig vannak izomszövetjeik, mert a testük tápanyag híján azt is felemészti. Az a sztereotípia pedig, hogy a vékony emberek azért sportolnak, hogy még vékonyabbak legyenek, általában nem állja meg a helyét.
Az érem két oldala
A kutatások alapján a fiatal, vékony testalkattal rendelkező nők ugyanolyan sztereotípiákkal szembesülhetnek, mint molett embertársaik. Sajnos a testpozitív mozgalom még mindig nem egy valóban inkluzív mozgalom, hiszen nem (teljesen) veszi figyelembe azt, hogy a vékony nők és férfiak egyaránt lehetnek egészséges, sportos emberek, akiknek a sértegetése, megbélyegzése és egészségi állapotának megkérdőjelezése ugyanúgy elfogadhatatlan és bántó, mintha valakinek a túlsúlyára tennének negatív megjegyzéseket. Testalkattól függetlenül, a testarányokkal kapcsolatos negatív hozzászólások és viselkedésmódok vezethetnek akár krónikus szégyenérzethez, depresszióhoz, szociális szorongáshoz és súlyos étkezési zavarokhoz. Továbbá, noha a testszégyenítés jelensége gyakoribb a nőknél, ne higgyük azt, hogy a férfiak kimaradnak a „jóból” (remélem, kedves olvasó, érted a szarkazmust).
Férfiak esetében a testalkattal kapcsolatos megjegyzések főként gyermek- és fiatal serdülőkorban jelennek meg, míg a nőknek általában egész életüket végig kíséri a patriarchális rendszer tárgyiasító attitűdje. Hasonlóan a nőkhöz, a fiúkat is lehangolják a testszégyenítő megjegyzések, még akkor is, ha csupán viccnek szánják őket. Hagyományosan, a norma szerint egy férfi testtől elvárják, hogy nagyobb legyen – nem kövér, inkább sportosan formás, markáns – hogy be tudja tölteni a védelmező szerepet. Minden test máshogy fejlődik, de mivel a fiúk esetében az a norma, hogy nagyok és izmosak legyenek, egy vékony testalkattal rendelkező fiú a keretrendszeren kívül esik, ami miatt érheti testszégyenítés.
Ezek következtében a fiúknál is kialakulhatnak többek között étkezési zavarok, azonban náluk ez a probléma kevésbé kimondott és kutatott, így felmerülhet az a kérdés, hogy vajon a tünetek ugyanazok-e, mint a lányok, nők esetében? Példának okáért, míg az anorexiás női betegek hajlamosak túlzott hangsúlyt fektetni a táplálékszabályozásra és/vagy az étel elutasítására, addig a férfi betegek inkább a túlzott testmozgásra és az izomgyarapodásra koncentrálnak. Mindez új kérdéseket vet fel a férfiak anorexiájának okaival és lehetséges kezelésével kapcsolatban, hiszen esetükben felmerülhet egy paradoxon. Az anorexiás férfiaknak az izomnövelés és az alacsonyabb testsúly a cél, de az alacsony testsúlyra törekvés sokszor az izomzat elvesztését is eredményezi.
Minden test szép
Bárhol is helyezkedünk el az úgynevezett testalkat spektrumon, biztosan találunk magunkban valami kivetnivalót, hiszen tökéletes testalkat nincs, illetve a tökéletesség relatív. A testideál folyamatosan változik, azonban egy dolog állandó; az éppen ideális testalkat főleg az aktuális rendszer, jelen esetben a kapitalizmus malmára hajtja a vizet, gyakorlatilag árucikk, ami normává válik. Ha pedig nem a normának megfelelő testalkattal rendelkezik valaki, akkor az már nem ideális, ezáltal a társadalom folyamatosan változásra kényszeríti. Minden test szép, a lényeg pedig az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és egészségesek legyünk. Ha a trendeknek próbáljuk megfeleltetni a testalkatunkat, akkor leértékeljük azt, hogy mennyire egyediek vagyunk. Folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy testünk varázslatos, hiszen annyi, de annyi dolgot tesz számunkra lehetővé – bármilyen formában létezik is.
