A mindennapok (kis) hősei

A legkülönbözőbb korú, foglalkozású és életkörülményű nők egy teremben. Különböző célokkal, különböző gondolatokkal, különböző testalkattal és motivációval.

10 rúd, 10 test, 10 élet.

Van, aki súlyos betegségéből felépülve erősíti az órákon magát, van, aki a tárgyalóteremben hordott talárját cseréli edzőruhára, és olyan is akad közöttük, akit kislánya kísér el az órákra. A civil életükben keményen helyt álló nők a napi teendők- legyen az munka, tanulás, vagy a családi egység kialakítása és fent tartása – után elindulnak hozzánk, hogy a rudakon vezessék le a napi feszültséget, töltődjenek fel vagy bizonyítsanak önmaguknak.

Ezek a lányok, akik olyan keményen teljesítenek az óráimon, és akiknek ezért végtelenül hálás vagyok, nem csak a teremben tesznek az álmaikért, hiszen a legtöbbször azon kívül folynak a legnagyobb "harcok".

Ugyanis, ha a teljes igazságról szeretnék beszélni nektek – már pedig én mindig erre törekszem- akkor nem szabad elhallgatnom a tényt, miszerint a ami sportunk megítélése a mai napig ingoványos talajon áll, számtalanszor ütköztünk kritizáló, esetleg lenéző véleményekbe.

Szinte minden rúdon pörgő-forgó-lógó lány és fiú nevében mondhatom, hogy nem egyszer kellett megvédenünk magunkat, és azt, amit csinálunk, nem egyszer kényszerültünk magyarázkodásokba, nem egyszer kellett érvekkel alátámasztanunk "igazunkat". Félre ne értsétek, most nem panaszkodom, hiszen vallom, hogy minden értünk történik, mindenből van mit tanulnunk, a fent említett szituációk például pont a türelemre és kitartásra, önmagunkba vetett hitre neveltek bennünket.

Csodálatos dolog kiállni egy olyan dolog, személy vagy eszme mellett, amelyben tiszta szívvel hiszünk. Csodálatos dolog nem megütközni, nem feladni az első (pár) nehézségnél. Érezni, ahogy egyre mélyebbre fut bennünk a Hit gyökere, ahogy egyre intenzívebben AKARJUK csinálni azt, amit olyannyira szeretünk.

Niki az iskola vezetője és trénere egy gyönyörű kislány édesanyjaként nyerte meg 2 éve a Miss Poledance Hungary címet, mi ez kérem, ha nem a kőkemény munka, céltudatosság mintája? Nincs lehetetlen, ne tessék elfelejteni!

Nézzétek meg ti is:

Én őrült mód szerencsésnek mondhatom magam, amiért a szeretteim támogatását élvezhetem, pedig gondolhatjátok micsoda feladat volt Anyukáméknak a jogász család gyermekét egy szál semmiben fejjel lefelé lógva látni egy rúdon. Micsoda szeretet és a belém vetett bizalom vezérelte őket mikor "tűrték", hogy a jogi egyetem félbehagyásával inkább az edzést, az egészséges táplálkozás fontosságának terjesztését, a másokon való segítést majd végül a rudat válasszam életemül. Nem állítom, hogy az elején teljesen konfliktusmentesen ment a dolog, de az érzés, ami akkor járt át, mikor Anyukám először mondta, hogy mennyire büszke rám, amiért mertem a saját utamat járni, amiért mertem azt tenni amire igazán vágyom,és mertem az lenni, aki hittem, hogy lehetek, minden nehézségért kárpótolt.

Mára ő lett az egyik legnagyobb rajongóm és egyben munkásságom támogatója. Büszkén mutogatja 2 tárgyalás között az elkerekedett szemű kollegáinak a klipet amelyben rudazom, (megnézhetitek ti is alább) és bőszen osztogatja meg a napi rudas képeimet a közösségi oldalon.

Kattints a videóra:

Csodálatos érzés, hogy a baráti köröm hagyta magát "megfertőzni" általam, lassan az összes barátnőm jár hozzám edzeni, és egyre több az olyan, aki az egészséges életmód folytatásában is osztozik velem. Nálunk otthon a párommal teljesen természetes az egészséges táplálkozás, a harmonikus életvitel, a közös edzések, ötletelés, és egymás kölcsönös erősítése, motiválása, bíztatása. A munkatársaimmal megingathatatlanul tiszteljük egymást, egyen rangú félként, motivátorként, tanítóként, barátként tekintünk egymásra. Együtt, egy nagycsaládként, bizony, mert mi ebben hiszünk.

Tudjátok, sokszor nehéz szembe menni a külvilág, a környezet által gerjesztett nehézségekkel, rosszindulattal, haraggal vagy gyűlölettel, és azt gondolom nem is érdemes.

A feladatunk az, hogy tudjuk, MI mit szeretnénk, tudjuk mi az, amiben hiszünk, és, hogy hová tartunk. Ha így teszünk, és minden idegszálunkkal a célunkra koncentrálunk, tiszta lélekkel, elkötelezett szeretettel, az Élet a segítségünkre siet, és minden idáig nehézségnek hitt tényezőben meglátjuk a fejlődés, és ezáltal a haladás lehetőségét.

Engedjétek meg végezetül, hogy hálát mondjak mindenkinek, aki közvetve vagy közvetlenül, a szeretetével, támogatásával, vagy pont, hogy az akadályozásával hozzájárult ahhoz, hogy ezeket a sorokat ebben a blogban leírhattam most nektek. Köszönöm nektek is, hogy elolvastátok, és remélem, hogy minél többetekben erősítette meg az elhatározást miszerint elkezditek vállalni a felelősséget sorsotok alakulásáért, és saját kezetekbe veszitek életetek irányítását, hogy azt és úgy tehessétek, ami és ahogy IGAZÁN boldoggá tesz Titeket.

Kellemes pihenést nektek!

Beu