Törj ki a kifogások csapdájából!

Itt van a tél, és záporoznak az egyre ködösebb kifogások, amikbe belekapaszkodva az estéidet otthon, bevackolva tudod tölteni. Ugyan kinek van ilyenkor kedve mozogni? Reggel hideg van, könnyedén megfázhat az ember leánya, és azt mégsem engedhetjük. Aztán este korán sötétedik, és ki az az elvetemült, aki a feketeségben vakoskodik? Jelentkezem – én!

Tíz esztendeje, hogy teljes mértékben elvesztettem a látásomat. Amikor néha napján megkérdezik tőlem, hogy "de azért fényt látsz nem?" Akkor "háttal, szemből sem" a válaszom, hiszen vak vagyok, a szó szoros értelmében.

Az évek során megannyi küzdelmet kellett megvívnom, elsősorban az alapbetegségemnek hála, ami egy ritka, gyógyíthatatlan kór. Lassan annak a csodának is tíz éves évfordulóját üljük, hogy Lili, a vakvezető kutyám bemancsolt az életembe, s ezzel átalakította a félénk, zárkózott, már-már depresszióba hajló napjaimat. Az újságírás nem csak hobbimmá, hanem hivatásommá is vált. 2012-ben a betegségem súlyosbodásának évében megszületett VakVagány, a blogom, s valahol kicsit én is másképp kezdtem el látni a világot. A jövőmet az orvosok "lefújták", így a pillanatot egyre inkább kezdtem megbecsülni, s erre az értékre próbáltam embertársaim figyelmét is felhívni.

2013-ban szakítottam egykori debella ella önmagammal, s fogyókúrába fogtam. Azóta a sport a szenvedélyemmé vált, s negyven kilóval könnyebben sokkal szabadabbnak érzem magam. Pedig a kifogások az én életem küszöbén is folyton lábukat vetették…

A téli időszakban pedig a mozgás egyre nehézkesebb, s a csábító, meleg fészkünk sokkal vonzóbb. A fáradtság, a munkahelyi stressz, a monotonitás estére csapódik le igazán, s akkor már az erő, energia alább hagy, az a nutellás kenyér is alattomosan becsúszik, s az edzést elnapoljuk, heteljük. Majd. Majd, ha megérünk, ha lesz kivel, ha, ha, ha… Ezek, azok a "ha"-k, amik soha nem fognak egyről a kettőre vinni. Ki kell törni a burokból, ez az első lépés! Mozogni jó, sőt kell! Teljesen kicserélődik az ember. Nem lesz fontos, hogy épp zuhog az eső, és mindenki az esernyője védelmében dünnyög az égi áldást szidva, vagy hogy a korai sötétség miatt éjszakai hangulatot kap az este nyolcas edzés… A lényeg, hogy a sport körforgása kiirthatatlanul betoppan a hétköznapokba.

A leggyakoribb kifogások, amelyeket sokan "indokokként" becéznek, esetleg "valóságnak" definiálnak: nincs pénz/idő/energia/lehetőség. Oké, vegyük sorba – utolsókból az elsők alapon a lehetőség az, amely soha nem hiányzik. A séta erre a legjobb példa. Ingyen van, időben kizárólag a galoppozón múlik mennyit szán rá, s bárhol lehet űzni. Akár egy téren körbe-karikába, az erdőben avart rugdosva, vagy a háztömböt megkerülve, a tájat kémlelve. A biciklizés is hasonlóan kivitelezhető, tökéletes megoldás, ahogy a futás is ebbe a kategóriába tartozik. Nem kell hozzá méregdrága felszerelés, csili-vili dressz, meg cipő: csak a késztetés, és már indulhat is az életmódváltás. Az időnk bizonyos részét igenis mi osztjuk be, s épp ezért az elosztása is csak rajtunk áll. Az edzőtermek valóban költségesebb megoldások, de a pékségben kakaós csigáért sorban állva azért érdemes néha elgondolkodni…

Én hogy álltam neki? A kifogásokat félretettem, változni, változtatni akartam. Fogtam a konyhakredencet, amely már több, mint fél évszázados, és helyben futottam. Minden reggel, és este. Aztán ugrabugráltam, végül haspréssel egészült ki a szeánsz. Ma már komplex mozgást végzek kardióval, súlyzós, és saját testsúlyos gyakorlatokkal, de soha nem felejtem el az első lépéseket. Mert azok a bátortalan totyogások vittek arra az útra, amelyen most is járok.

Szerintem Te is készen állsz – lépj egy merészet, és törj ki a kifogások csapdáiból!