Félelmetes dolog történhet a testeddel, ha napi 2 órát tévézel: a szakemberek is figyelmeztetnek
Sokunknak jól esik olykor csak ledőlni a kanapéra, és nézni a tévét, kikapcsolódni a kedvenc filmjeinkkel, sorozatainkkal. A tudósok azonban nemrég arra hívták fel a figyelmet, hogy napi két vagy több óra tévénézéssel töltött idő jelentősen megnövelheti több életveszélyes egészségügyi állapot kialakulásának a kockázatát. Így, amire nyugodt időtöltésként gondolunk, valójában borzasztóan veszélyes is lehet.
Ezeket láttad már?
- A napi két vagy több óra tévénézés negatívan befolyásolhatja egészségünket.
- Olyan súlyos betegség kialakulásához is hozzájárulhat, mint például a szívroham és a stroke.
- Fontos, hogy csökkentsük a tévénézéssel töltött időt, és törekedjünk az egészséges életmódra.
A kutatók egy új tanulmányban több olyan szokásra is rávilágítottak, amelyek számos súlyos betegség kialakulásához hozzájárulhatnak, és könnyen lehet, hogy ezek rád is jellemzőek. Ha például legalább napi két órát tévézel, akkor talán itt az ideje, hogy leszokj róla.
Félelmetes, mit okozhat a túl sok tévézés
Egy új tanulmány kimutatta, hogy napi két vagy több óra tévénézés akár 12 százalékkal is növelheti a szívroham, a stroke és más érrendszeri betegségek esélyét - hívta fel rá a figyelmet a Mirror. Ezt az összefüggést a 2-es típusú cukorbetegség különböző kockázati szintjével rendelkező emberek körében fedezték fel, amelyhez viszont sok olyan hétköznapi szokás elvezethet, amely idehaza is rengeteg emberre jellemző.
A több mint 340 ezer britet vizsgáló tanulmány során kiderült, hogy az emberek megdöbbentően nagy része, 79 százaléka naponta két vagy több órát tévézik, amivel komoly veszélybe sodorhatják magukat. De a magyar kutatások is rendszeresen olyan eredményeket hoznak, hogy a hazai lakosság jelentős része is legalább napi két órát, sokan pedig annál is többet tévéznek. Jó példa erre az NMHH egyik kutatása is.
A brit kutatás részeként egy kutatócsoport a tévénézés, a 2-es típusú cukorbetegség és az úgynevezett ateroszklerotikus szív- és érrendszeri betegségek (ASCVD) közötti kapcsolatot vizsgálta. Ezt a betegséget az artériák falában felhalmozódó plakkok okozzák, és olyan állapotokra utal, mint a szívbetegség, a stroke és a perifériás artériás betegség.
Napi 30 gramm fehérjét reggelizek, így alakult át az életem és az egészségem
Youngwon Kim, a tanulmány vezető szerzője, a Hongkongi Egyetem Közegészségügyi Karának professzora kifejtette: „a 2-es típusú cukorbetegség és a mozgásszegény életmód, beleértve a hosszan tartó ülést, az ateroszklerotikus szív- és érrendszeri betegségek fő kockázati tényezői. A tévénézés, amely a napi ülő életmód több mint felét teszi ki, következetesen összefüggésbe hozható a 2-es típusú cukorbetegség és az érelmeszesedés fokozott kockázatával”.
Ennyit számíthat, ha kevesebb időt szánsz rá
Mengyao Wang, a tanulmány egyik szerzője elárulta: „azt találtuk, hogy a 2-es típusú cukorbetegség magas genetikai kockázatával rendelkező embereknél kisebb az ateroszklerotikus szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye, ha a tévénézést napi egy órára vagy annál kevesebbre korlátozzák”. Vagyis jóval valószínűbben előzhető meg a baj naponta maximum egy óra tévézéssel.
Más egészséges szokásokról se feledkezz meg
Mengyao Wang arra is kitért, hogy nemcsak a tévénézés mérséklése fontos, hanem más lépések is, amelyek hozzájárulnak az egészségünk támogatásához: „a betegségek megelőzésére és az egészség javítására irányuló jövőbeli stratégiáknak és intézkedéseknek a televízió előtt töltött idő csökkentésével és más egészséges életmódbeli változtatások előmozdításával széles populációkat kell megcélozniuk, beleértve a 2-es típusú cukorbetegség magas genetikai kockázatával rendelkezőket is”.
Damon L. Swift, az American Heart Association fizikai aktivitással foglalkozó bizottságának elnöke hozzátette: „ez a tanulmány azt mutatja, hogy a tévénézés csökkentése mind a 2-es típusú cukorbetegség szempontjából, mind az alacsony kockázatú emberek számára előnyös lehet. Arra is rávilágít, hogy az életmóddal kapcsolatos döntések hogyan javíthatják az egészséget”.
Mindent összevetve tehát nagyon fontos lépés, ha csökkented a tévénézéssel töltött időt, de más egészséges életmódot támogató szokásra, például a rendszeres testmozgásra is érdemes törekedned; az NHS legalább heti 150 perc testmozgást javasol az egészség megőrzése és bizonyos betegségek, például a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, az elhízás, a szívbetegségek és még a rák kockázatának csökkentése érdekében is - emelte ki végezetül a Mirror.
