„Ezredfordulós generációként egyszerre akarunk mindent, és ez elrugaszkodott, demoralizáló és kimerítő”
Az #életcél és a #szeretemamunkám hashtagek korában és a YouTube és Instagram milliomosok generációjának tagjaiként mindannyian gyors és nagy sikerre vágyunk. Kate Leaver, az angol Glamour szerzője szerint épp itt az ideje a vágyainkat reálisan értékelni, és visszaszállni a földre. Kate alaposan végiggondolja pszichológus szakértő segítségével, hogy hogyan is állhatnánk hozzá egészségesebben a munkánkhoz.
Ezeket láttad már?
Alma Deutscher háromévesen kezdett hegedülni. Hatévesen zongoraszonátát írt. Most az első operáját mutatja be Bécsben, és még mindig csak tizenegy éves. Ehhez képest nekem már az is jelentős teljesítmény, hogy túl vagyok egy szuper reggelin (buggyantott tojás avokádóval!). De mégis, mit tettem én az emberiségért? Hol van az én szonátám?
Mit értem el eddig?
Közeleg a huszonkilencedik születésnapom, és úgy érzem, semmi maradandót nem alkottam még. Örülök, hogy íróként dolgozhatom, de mégis ott motoszkál bennem a kétely, hogy igazából semmi komolyat nem tettem le még az asztalra. És ezzel nem vagyok egyedül. Gyorsan változó, nagyot álmodó világunkban egyre gyakoribb a fiatalok körében egyfajta önként vállalt szégyenérzet, ha történetesen nem ők a világ urai. És az ezredfordulós generáció tagjaiként mindent akarunk egyszerre, olyan gyorsan, ahogyan csak a wifi-nk süvít. Ez a vágy pedig a valóságtól elrugaszkodott, demoralizáló és kimerítő.
A huszonnyolc éves Annie titkárnőként dolgozik, de a valódi vágya a popkarrierjének beindítása volt. „Mindig is énekesnő akartam lenni, de a húszas éveim elején azt gondoltam, kár a gőzért, ha eddig nem futottam be, mára már eljárt felettem az idő.” Annie azért gondolta így, mert Taylor Swift huszonhat évesen a világ legsikeresebb énekesnője volt, ő pedig idősebb nála. Tehát aligha lehet mellette labdába rúgni. Ez természetesen minden realitást nélkülöz. „Idén végre sikerült elhessegetnem ezt a nyomást, és belevágtam. Függetlenként adtam ki az első számom, és iszonyúan boldoggá tett.” Gondoljunk csak bele, Annie mennyire közel állt ahhoz, hogy feladja, mert a sikert egyféleképpen, saját magára kiszabott határidővel tudta értelmezni!
A harminckét éves pénzügyes. Szereti a munkáját, de lett egy új főnöke, aki évekkel fiatalabb nála. Lisának ettől alaposan megingott az önbizalma. „Hirtelen teljesen alkalmatlannak éreztem magam, ráadásul ezt felé is közvetítettem” – mondja. „Kezdtem lekezelően beszélni vele, és az értekezleteken is ellene fordultam. Végül el kellett beszélgetnem a feletteseimmel a hozzáállásomról. Szörnyű volt!” Lisa majdnem elveszítette az állását, csak mert nem tudta feldolgozni, hogy egy nála fiatalabbtól fogadjon el utasításokat és tanácsokat. Ennyire veszélyes, ha a sikereinket az alapján mérjük, hogy mennyire gyorsan lépdelünk fölfelé a ranglétrán.
Versenyorientált világban élünk, és képtelenek vagyunk a magunk univerzumában definiálni a sikereket. Ennek csupán az egyik oka a sikercentrikus környezet, a másik pedig, hogy olyan sztárokat tekintünk példaképnek, akik nagyon fiatalon értek el sikereket. Őket túlzottan felértékeljük, miközben arról nincs reális képünk, hogy a saját életünkben jól mennek-e a dolgok.
Elég jók vagyunk!
Az egyik menő angol trénercég igazgatója szerint „minden abból a félelemből fakad, hogy nem vagyunk elég jók. A diplomások legnagyobb problémája az állandó összehasonlítgatás. Ha az egyik barátunk a miénknél nagyobb fizetéssel kezd egy munkahelyen, máris azt érezzük, hogy ő jobb nálunk. Ez a gyakorlat pedig szépen aláaknázza az önbecsülésünket.”
Ha hozzám hasonlóan te is egyike vagy ezeknek az embereknek, akkor pontosan tudod, mennyire önmarcangoló és stresszes ez a nyomás. Tudod, hogy a bizonyítási vágy és önámítás mekkora hatással lehet a szakmai- és magánéletedre, beleértve akár az egészségedet.
„A tartós stressz a fizikai erőnlétünkre is hatással lehet” – állítja Dr. Lynda Shaw kognitív neurológus és üzleti pszichológus. „A stresszért felelős hormon, a kortizol hiába tart minket éberen, ha túl sokáig van jelen a szervezetünkben, előbb-utóbb megbetegít, és jön a magas vérnyomás, emlékezetzavar, depresszió, étkezési problémák, migrén. Az állandó elégedetlenség és a magunkra kiszabott kötelezettségek végtelen sora mind abból a feltételezésből fakad, hogy máris lekéstünk valami fiktív határidőt. Azonban ne feledjük: minden nemzedéknek megvan a maga maroknyi szupersztárja – de ők mindig csak maroknyian maradnak.”
Arnold Toynbee brit történész szerint a stressz ellen őszinteséggel küzdhetünk. „Látnod kell, hogy mit és miért akarsz elérni. Valóban azt teszed, amit tenni szeretnél, vagy azt, amiről azt gondolod, hogy tenned kellene? Mit akarsz bizonyítani, és legfőképpen kinek? Fel kell ismerned, hogy rengeteg módja van az ambícióid kiteljesítésének és a karriered előmozdításának, ám ezek nem mindig a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldások.”
Számos előnye van, ha a szakmai pályafutásod lassan építgeted. Rengeteg dolgot fejleszthetsz vagy tapasztalhatsz az idő múlásával: például türelmet, rugalmasságot, ellenálló képességet, becsületességet, konfliktuskezelést és érzelmi intelligenciát. „Biztos alapokon nyugvó karriert építeni út az önismerethez és a belső békéhez” – állítja Kerry Hannon, a Love Your Job: The New Rules for Career Happiness című könyv szerzője (Szeresd a munkád: a karrierboldogság új szabályai). „Biztosan mindannyian éreztük már valamikor az életünk során, hogy egy helyben toporgunk, és semmi jele az előrelépésnek. Ha rugalmasan gondolkodunk, felülkerekedhetünk a kudarcokon, és boldogok lehetünk a munkánkban, előre tekintve a jövőbe - folyamatosan új dolgokat tanulva.”
Tegyél fel magadnak zavarba ejtő kérdéseket!
Nimita Shah, egy menő angol coaching cég igazgatója szerint „nem vagyunk elég fejlettek ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek 10-15 év múlva lesznek csak hatással ránk. Úgy érezzük, gyorsan kell eredményt elérnünk. Ilyen az agyunk problémamegoldó természete.” De mégis, hogyan uralkodjunk ezen? „Nézzünk vissza a múltunkba, értsük meg, mi az, ami ezt a szörnyű nyomást most is a vállunkra helyezi. Kérdezzük meg, mit szeretnénk kezdeni az életünkkel mi magunk? Nem a szüleink, vagy bárki más! Borzasztó közhelyesen hangzik, de fel kell fedeznünk a saját értékeinket, és azt, hogyan szeretnénk, hogy emlékezzenek ránk.” Julianne Miles pszichológus megemlíti: „Klasszikus coaching gyakorlat, hogy képzeld el magad a nyolcvanadik születésnapodon. Ha visszatekintesz, úgy érzed, sikeres voltál? Ez segít rávilágítani, mik az igazán fontos dolgok az életedben.”
Második lépés: Játszótéri mászóka
Sokkal tovább élünk és dolgozunk, mint előttünk bármelyik generáció. A karrierünk nagyjából ötven évig tart, és ez idő alatt a munkánkban átlagosan öttől hét jelentős változás várható. „A karrierek nem csak arról szólnak, hogy felfelé mászunk a ranglétrán, és a legsikeresebbek a legfelül lévők” – mondja Miles. „Gondolj a pályádra inkább úgy, mint egy játszótéri mászókára, ahol a cél elsősorban a változékonyság, érdeklődés és egyensúly fenntartása, különböző képességek elsajátítása, és alkalmazkodás a változó munkakörnyezethez. Ez megadja a kellő rugalmasságot, hogy felfedezz különböző lehetőségeket, szüneteket iktass be vagy irányt válts – mindezt anélkül, hogy kínoznád magad annak súlyával, hogy „elbuktál” egy egyenesen felfelé ívelő pályát.”
Harmadik lépés:
Ragadj egy ceruzát és fejezd be ezt a mondatot: „Akkor vagyok sikeres, ha…”. és fejezd be összesen harmincszor. Denise Taylor pszichológus szerint „ha megcsinálod harmincszor, felülkerekedsz a nyilvánvaló válaszokon, és rádöbbensz, hogy nem az dominál, amire leginkább számítottál. Például nem a pénz. Sokkal inkább olyasmik, hogy „van időm zenét hallgatni és múzeumba járni.”
Fordította: Szalóky Bálint
