3 szint, melyen minden életmódváltó keresztül megy

2021. február 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zsigovits Angelika okleveles táplálkozástudományi szakember, személyi edző, rekreációszervező és egészségfejlesztő hasznos tanácsait az életmódváltással és fogyással kapcsolatban rendszeresen olvashatod a

Ha valaki elhatározza, hogy életmódot vált és egy kicsit utána jár, hogyan lehet sikeresen lefogyni, akkor szeretne tisztában lenni bizonyos dolgokkal, mint például mely élelmiszerek fogyasztását érdemes előnyben részesíteni, azaz többet enni, és melyekből érdemes ritkábban, és kevesebbet enni.

A sikeres fogyáshoz vezető út nem jó szándékkal van kikövezve

Sajnos (vagy szerencsére?) az a tapasztalatom, hogy míg valaki kellőképpen befogadó lesz a helyes mennyiségek mögött található valós biológiai szükségletek megértésére, addig különböző szinteken megy keresztül, melyeket három kategóriába szoktam besorolni.

Az első, mikor valaki először rákeres a fogyásra, és minden nemű cenzúra nélkül bármit, bármilyen tartalommal elolvas, ami táplálkozással kapcsolatos. Itt aztán sok minden ömlik felénk, porok, kapszulák, turmixok, szélsőséges diéták olyan felkiáltásokkal, mint fogyj le mínusz 20 kg-ot jövő hétig, és a többi... Jobb esetben még azelőtt tovább lépünk a következő szintre, hogy saját bőrünkön kitapasztaltuk volna ezen módszerek kampányszerűen megtapasztalható eredményeit, rosszabb esetben pedig ugyanonnan, vagy még rosszabb kondícióval kezdhetjük újra – ha a csalódás nem szegte kedvünk - az információk keresgélését, ezúttal messziről elkerülve az előbb felsoroltakat.

A második szinten kezdjük kapizsgálni, hogy nem termék és márkafüggő a fogyás sikeressége, hanem valami más van mögötte, talán egy módszer. Ekkor jönnek képbe az úgynevezett divatdiéták, melyek különböző ajánlásokat fogalmaznak meg, eltérő logika alapján osztályozva élelmiszereket, esetleg még a fogyasztás idejét is meghatározva. Képzeljétek ide az általatok ismert ősrégi, vagy legújabb módszereket, melyek neve mindig teljesen más, de az esszencia mögötte ugyanaz: tiltott, nem tiltott élelmiszerek listája konkrét mennyiségi meghatározás nélkül, tömegeknek ajánlva, az emberi szervezet biológia működésének egy adott mozzanatát kiragadva, vagy torzítva leírt magyarázattal megáldva. Itt már bőven tudunk csemegézni a módszerek között, és ha az első szinten nem jojóztunk, akkor itt már garantáltan megtapasztaljuk milyen az, amikor a szabályokat betartva lefogyunk, és aztán törvényszerűen vissza is hízzuk, hiszen hiába konkrétabb az előző szintnél, valami fontos kimarad.

A következő lépésnél már elengedtük a termékeket, a nagy fogyást ígérő márkákat, de a módszereket is, hiszen hiába a kozmetikusom lánya ezzel fogyott 20 kg-ot! de nekem mégsem sikerült, pedig bele adtam mindent, betartottam amit írt. Ilyenkor sok esetben elkezdjük magunkat hibáztatni, hogy biztosan velem van a baj, vagy az egészségügyi állapotommal, és talán ki kellene vizsgáltatnom magam, áll-e valamilyen betegség, intolerancia, vagy allergia a háttérben, hiszen tényleg mindent megteszek, eszem a zöldségeket, a gyümölcsöket, az olajos magvakat, a húsokat, nem eszek szénhidrátokat, és mégse moccan meg a mérleg nyelve. Itt bízom benne, hogy ha magadra ismersz, és szeretnéd kivizsgáltatni magad, akkor minden esetben egy validált vizsgálati módszert fogsz választani, amely áll egy pontos anamnézisből, plusz különböző tesztekből, mint pl.: bőr próba, vérvétel, speciális étrend, terhelés, kilégzési teszt, genetikai vizsgálat, vérszérum glükóz teszt, szövettani vagy izotópos vizsgálat, székletvizsgálat és a többi.

Azonban az emberek igen kis százalékánál fordul elő, hogy a stagnálás mögött valamilyen allergia vagy intolerancia állna, sokkal jellemzőbb, hogy megragadtak a második szinten, és nem ástak még mélyebbre.

Ne pazarold az időd, kezd a legprofibb módon

A harmadik szinten elfogadjuk, hogy biológiai igényeink egyediek, különböző életstílusú emberek más étrendet kell kövessenek, az általános táplálkozási irányelveket alapul véve. Itt már egyértelművé válik, hogy hosszú távon tarthatatlan bizonyos élelmiszereket kizárni az étrendünkből, helyette azt kell megtanuljuk, mit, milyen gyakran, mekkora mennyiségben érdemes ennünk ahhoz, hogy lefogyjunk, sőt ennél is tovább megyek, hogy azt meg is tartsuk. Ugyanis ezen a szinten az eddigi tanulságok után már nem azt keressük mitől tudunk lefogyni, hiszen az kiderült, hogy bármilyen módszerrel tulajdonképpen el lehet érni ideig-óráig tartó fogyást, de az igazi adu ász az, mikor valaki meg is tudja tartani az elért fogyást.

Ehhez óriási segítséget - és a későbbiekben is követendő mintapéldát - jelenthet egy szakember által adott edukáció, illetve személyre szabott étrend, amely figyelembe veszi az egyén nemét, korát, alapanyagcsereszükségletét, energiafelhasználását, a kórtörténetét, az általa kedvelt és nem kedvelt élelmiszereket, az idejét, a munkáját, a sportolási szokásait, a céljait, és még sorolhatnám.

Reális célok, türelem, és kitartás

A vágyott testtömeg elérése mindenkiben ott motoszkál, viszont gyakori, hogy amikor évek múltán visszanézünk egy régi fotónkra, akkor értékeljük igazán az akkori formánkat. Ilyenkor kicsit megtorpanunk "miért nem élveztem az akkori állapotomat, és testalkatomat?"

Ha életünk nem az élsport körül forog, tehát a munkahelyünk nem az edzőterem, és a legtöbb idő, amit rá tudunk szánni az egészségünkre az körülbelül heti 3 x 30-60 perc, akkor ne állítsunk magunk elé irreális elvárásokat, azaz kockás hasat, vagy maraton futótávokat, illetve sportolókhoz közelítő testzsírszázalékot, ugyanis ezek elérése sokkal több időt jelent az életünkből, mint amit első benyomásra gondolnánk.

Találjuk meg azt a befektetett energia mennyiséget, amikor (t)eszünk az egészségünkért, formában tartjuk magunkat, utána olvasunk, érdeklődünk a helyes táplálkozásnak, ugyanakkor belátjuk azt is, hogy a kitűzött céljainknak is van egy egészséges határa a kötelességeink, és szociális igényünk mellett. Fontos, hogy mennyi időt áldozunk ennek a helyzetnek a megoldására, és ebben mankó az, ha rögtön egyéni szükségleteinkhez kérünk segítséget.

Facebook: Plan EAT
Instagram: @planeatangi
TikTok: @planeatangi
Youtube: Plan EAT
Weboldal: www.planeat.hu
E-mail cím: info@planeat.hu




Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)