Számít a gyerekek bőrszíne? Az örökbefogadás nem lehet származási kérdés
Az örökbefogadás alapjaiban változtatja meg egy gyerek és egy család életét, ezért teljesen természetes, hogy a szülőknek vannak félelmei. A két örökbe fogadott gyermeket nevelő Gubcsi Judit a Romadopt klubban roma és bizonytalan származású gyereket örökbe fogadók számára teremt biztonságos és megértő közeget.
Ezeket láttad már?
Judit 2014 őszén hívta életre a Romadopt klubot, ahol sok család kap segítséget az örökbefogadás témájában felmerülő kérdéseire. Nemrégiben pedig A Nap és a Hold gyermekei címmel könyvet írt Mártonffy Zsuzsával, összefoglalva a roma gyerekek örökbefogadásával kapcsolatos tapasztalatokat és tudást.
A származás kérdése
Az örökbefogadás többségében meddőségi problémákkal küzdő pároknál merül fel lehetőségként, és rengeteg kérdés előzi meg. Ezek megválaszolására, a félelmek megbeszélésére vannak már olyan oldalak, mint például az örökbe.hu, vagy szülőcsoportok, egyesületek, mint a Romadopt klub vagy a Mózeskosár Egyesület, és persze a területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) is segít.
Az egyik ilyen rendszeresen felmerülő kérdés a gyerekek bőrszínére vonatkozik, de például a neve alapján is megítélhetik a szülők, hogy roma gyerekről lehet szó. „Hivatalosan nem lehet származási kikötést tenni, mert azt nem vizsgálják és nem tartják nyilván, de mégis felmerül, hogy más bőrszínű gyermeket elfogadnának-e a várakozók vagy nem” – meséli Gubacsi Judit. Persze az, hogy fehér bőrű egy kisgyerek, nem jelenti azt, hogy nem roma, vagy később ne jelenhetnének meg romaságára utaló jegyek. „Azt vallom, hogy aki örökbefogadásra várakozik, el kell fogadnia, hogy ez nem a vér szerinti gyerek pótléka, hanem egy teljesen más szülővé és családdá válási út. Nagyon sok mindent nem tudunk a gyerekek hátteréről, akkor sem, ha nyílt az örökbefogadás. Az apák nagy része ismeretlen, tehát aki garanciákat keres, és nagyon ki akarja zárni a roma származást, nem biztos, hogy ez az ő útja. Nagyon nagyfokú nyitottság és elfogadás, önismeret és a saját határaink ismerete szükséges az örökbefogadáshoz” – sorolja Judit, és még az elején leszögezi, hogy alapvetés, hogy az örökbefogadásnál a gyereknek keresnek családot.
Az elfogadás a kulcs
Judit tapasztalatai szerint nem feltétlenül arról van szó, hogy a várakozók rasszisták lennének, hanem nem tudják vállalni azt a helyzetet, hogy például megítéli őket a szomszéd. Pedig gyakorló szülőként ő pontosan tudja, hogy nem ez hozza a napi fejtörést például egy kamasznál. „Inkább kicsit »ijedjen meg« a várakozó, mielőtt belevág, ismerje meg és dolgozzon a saját félelmein. Úgy nem lehet gyereket nevelni, hogy rápillantásra azt mondom, rendben van, aztán nyáron nézegetem, miért barnul a bőre. Ez sem a gyereknek, sem a családnak nem jó.”
Az örökbefogadással egy ismeretlen származású, temperamentumú, genetikai hátterű gyerek lesz a családunk része. „A vér szerinti családokban is lehetnek olyan leszármazottak, akik az adott család keretein kívüli életet élnek. A negatív sztereotípiák, amiket ráaggatnak a romákra, nem örökletesek, nem származáshoz köthetőek. Teljesen egyetértek azzal, hogy nem tartják számon a gyerek származását, mert ez nem egy piac, ahol válogatunk, én azt vallom, hogy a várakozóknak el kell fogadniuk a bizonytalan származást.” Judit azt mondja, hogy a kemény szavaival senkit sem szeretne megijeszteni, inkább azt hangsúlyozná, amit tudniuk kell a várakozó szülőknek, hogy az elfogadás a kulcsa annak, hogy jól működő családi háttere legyen a gyereknek. „Az egyetlen lehetőség a félelmekkel az, hogy beszélünk róluk, szembenézünk velük, felismerjük őket, és eldöntjük, hogy maradnak vagy elmennek” – vallja Judit.
A félelem természetes, de lehet rajta dolgozni
Várakozó szülőként vannak félelmek az örökbefogadás előtt, és ez rendben is van. „A Romadopt Klub úgy indult, hogy azt gondoltam, megismerünk pár szülőt, akikkel hasonlóak a problémáink, és beszélgetünk rendszeresen egymással. Hamar kiderült, hogy más az irány, már a második alkalommal látszott, hogy nagy az érdeklődés. Mai napig ingyen, a saját szabadidőmben csinálom, minden társadalmi munkában működik, és a közösségi erő viszi előre” – meséli Judit.
Előadásaikon a témához valahogyan kapcsolódó vendégek, szakemberek, szülők, örökbefogadottak mesélnek arról, ki hogy élte meg a saját származását, identitását, vagy szülőként ezt hogyan támogatta. „A mi gyerekeink nem teljesen magyarok, de nem is nem cigányok, közben örökbefogadottak is. Jó, ha tudnak találkozni, kapcsolódni, barátságokat kötni, és tudni, hogy nincsenek egyedül a világban ezzel a helyzettel.” A klub pedig rengeteg témában tud segíteni, nem csak gyakorló szülőknek, de azoknak is, akik bizonytalanok. „Ismerünk várakozókat, akik a közösséget megismerve azt mondták, hogy törlik a származási kikötést. Kicsit kisebbségi szülők vagyunk mi is azáltal, hogy kisebbségi gyerekeket nevelünk” – mondja.
Az önismeret a legfontosabb
Judit azt vallja, hogy nyitottnak kell lenni, hiszen a szülőség egyébként is rengeteg új témát hoz az emberek életébe. A szülőséggel foglalkozó csoportok pedig szeretnének ebben segítséget nyújtani. „Az a nehéz, mikor valaki megkapja az örökbefogadási határozatot, és elindul a várakozás időszaka. Ha a várakozó például évekig nem is foglalkozik a témával, majd betoppan a gyermek, alaposan megváltozik az élet. Nincs kilenc hónap terhesség, ráhangolódás. A szülői csoportok arra is nagyon jók, hogy életben tartsuk a várakozási idő alatt is a témát” – mondja Judit.
Ráadásul a környezet sokszor nem is sejti, mekkora változás előtt áll a család, és fontos arról is beszélni és tudni a leendő örökbefogadóknak, hogy ezek a gyerekek nem a legnyugodtabb és legátlagosabb terhességekből születnek. „Ez nem származási, sokkal inkább szociális társadalmi kérdés, hogy nagyon más társadalmi rétegből jönnek a gyerekek az örökbefogadókhoz. Olyan anyáktól, akik mélyszegénységben élnek, akik bajban vannak, sok a stressz, nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyaghoz, nincs vitamin, dohányoznak, és még sorolhatnám. Az örökbefogadóknak emiatt is fontos a tudatos szülői lét, hogy tudják, mikor kell segíteni fejlesztéssel, szakemberrel, pszichológussal, és közben hagyni kell kibontakozni a gyereket” – sorolja Judit, aki fontosnak tartja kiemelni, hogy azt viszont tudni kell, hogy az odaadó szülői jelenlét rengeteg dolgot segít kisimítani.
Aztán pedig jön a kamaszkor, amikor elkezdi feszíteni őket a téma, hogy honnan jöttek, mik a gyökereik, miért így néznek ki. „Nagyon erős szülői identitással kell rendelkezni, hogy ezen az életszakaszon át tudja segíteni a szülő, mert ez több egy sima kamaszkornál. És itt vissza is kanyarodhatunk az elejére, ha azért fogadok örökbe egy gyereket, mert fehér a bőre, és nem akarok tudni semmit a hátteréről, akkor nem fogadom el igazán. Nem vághatjuk el a vér szerinti családjától, a mi felelősségünk elmondani, honnan származik, és ha ezzel a származással szemben valami iszonyú ellenvetés van, az a gyerekben kárt okoz. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy komplex, de közben nem annyira komplex ez a kérdés, mert a mindennapjainkban éljük az életünket, mint más család. Az is biztos, hogy másfajta szülői jelenlétet igényel, mintha az embernek vér szerinti gyermeke születik.
Nem kell minden reggel roma történelemórát tartani, de az a minimum, hogy a szülő tájékozódjon, és tudjon valami támpontot adni, segíteni, mikor a gyerek megkérdezi, mit is jelent az, hogy ő cigány vagy bizonytalan a származása. Egyértelmű dolga a szülőnek, hogy képviselje otthon azt, hogy elfogadó, nyitott, lehet mindenről beszélgetni, nem ítélkező, hiszen fontos, hogy egy olyan gyereket neveljünk, aki nem hasad meg, ha találkozik a vér szerinti szüleivel, akik nem feltétlenül élnek úgy, olyan környezetben, mint ő. Ha kinyitjuk a világ felé az ajtót, és nem ítélkezünk embertársaink felett nap mint nap, akkor nagyon nem lehet elrontani” – összegez Judit. Minden másban pedig segít a könyv és az összetartó közösség.
