Törőcsik Franciska: „Szép dolog díjat kapni, de nem akarok mindenáron győzni”
Idén Törőcsik Franciska nyerte el a GLAMOUR Women of the Year díját Az év színésznője kategóriában. A hunyadi sorozat színésznője őszintén mesélt arról, mit jelent számára az elismerés, hogyan éli meg a szakmai kihívásokat, és miért fontos számára, hogy önazonos és támogató közegben dolgozhasson.
Ezeket láttad már?
2025-ben Törőcsik Franciska vehette át a díjat a GLAMOUR Women of the Year-gálán Az év színésznője kategóriában. Interjúnkban a színésznő többek között arról mesélt, mit jelent számára nőnek lenni, milyen belső erő segíti őt a szakmában, és miért tartja fontosnak a színésznők közötti összetartást. Szóba kerültek a Hunyadi kapcsán kapott visszajelzések is, amelyek között akadtak meglepő és elgondolkodtató reakciók, Franciska pedig kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan kezeli ezeket.
A beszédedben nemcsak köszönetet mondtál, hanem külön kiemelted a kategória színésznőit is, akikre mind felnézel. Fontos számodra, hogy nőként összetartsatok és támogassátok egymást szakmán belül?
Számomra ez természetes, és talán általában emiatt kapom vissza ezt másoktól is. Tudom, hogy sokszor hallani olyan sztereotípiákról, miszerint a nők – főleg a színésznők – gáncsoskodnak egymással, de én általában az ellenkezőjét tapasztalom. Azt gondolom, hogy aki intelligens, az pontosan tudja, hogy szép dolog díjat kapni, de nem akarok mindenáron győzni. Néha csak annyi a győzelem, ha hiteles marad az ember, és nem gyalogol át másokon az elismerésért. Örülök a díjnak, de nem érzem úgy, hogy bármi áron nyerni szerettem volna, pláne ilyen erős mezőnyben.
A GLAMOUR Women of the Year évről évre a nőket ünnepli. Személy szerint te mitől érzed magad igazán nőnek?
Szerintem sokszor akkor érzi magát nőnek az ember, ha van valaki, aki ezt visszatükrözi. A női energiák ugyanakkor sokfélék lehetnek, és úgy gondolom, nem is érdemes őket meghatározni, hogy milyenek kell, hogy legyenek. A nőiesség skálája rendkívül széles. Mindenki élje meg a saját nőiességét úgy, ahogy az jól esik neki, és ahogyan az számára önazonos.
Candace Bushnell, a Szex és New York írója: „Mindig oda kell figyelünk a nők jogaira!”
Ha kiemelhetnél egy szupererőt, amit a mindennapjaidban kamatoztatsz, mi lenne az?
Talán a lelki erőm. Nem szeretek panaszkodni, vannak a színészetnél ezerszer nehezebb foglalkozások is, de ez a szakma sem egyszerű. A nézők sokszor csak a pozitív oldalát látják, viszont az odavezető utat, a belefektetett munkát, a kritikákkal való szembenézést, a folyamatos dilemmát, hogy mit vállaljon az ember és mit ne, azt nem. Nem is feltétlenül a szakmai kihívásokat tartom nehéznek, inkább a „körítés” az, ami igazán megterhelő.
Aki hosszú távon benne szeretne maradni ebben a szakmában, annak el kell engednie a féltékenységet és a rosszindulatot – mert ha valaki belül keserűséget érez, az előbb-utóbb megmérgezi saját magát is és a környezetét is. Sok mindent átéltem az elmúlt években – jót és kevésbé jót egyaránt –, de mindez megerősített. Talán ez az én szupererőm: hogy a kihívások által még erősebb lettem.
Számos szerepben bizonyítottál már, és többféle karaktert is megformáltál. Van olyan, amelyik különösen közel áll a szívedhez, vagy jobban megérintett, mint a többi? Esetleg mindegyik más típusú tanítást hordozott magában?
Pontosan így van, ahogy mondod. Mindegyik szerep hozott valamilyen tanítást, de azt hiszem, mindig az az aktuális munka foglalkoztatja leginkább az embert, amin éppen dolgozik. Most a Hunyadit emelném ki, ami egy rendkívül összetett és nagyívű szerep – olyan, amiről talán minden színésznő álmodik. Több szempontból is nehéz volt, de éppen emiatt ennyire különleges, mert a történet olyan mélységeket rejtett magában, amelyekért tényleg érdemes volt megküzdeni. Az is kihívást jelentett számomra, hogy török és szerb nyelven kellett játszanom – ez még inkább hozzáadott a szerep komplexitásához.
Szereted a kihívásokat?
Imádom őket. Az igazán nagy szakmai kihívások mindig motiválnak. Nem tudom, miért, így vagyok „összerakva”. A sorozat egyik érdeme szerintem a soknyelvűsége, ezért én az úgynevezett rendezői változatot ajánlom mindenkinek, ahol a színészek kilenc különböző idegen nyelven szólalnak meg.
Mi volt az, ami igazán elvarázsolt a Hunyadiban?
Már önmagában az fantasztikus, hogy lehetőségem volt részt venni egy ekkora volumenű produkcióban. Ritka, hogy magyar színészek ilyen nagyszabású sorozatokban, világsztárokkal játszhatnak, ha pedig mégis, akkor általában egy-két mondatos szerepet kapnak az itt forgó külföldi produkciókban. Óriási dolog, hogy most magyar színészek játszhatták a főszerepeket.
„Az igazi hősök nem feltétlenül azok, akik a reflektorfényben állnak” - Olvasd el a United Way, Az év hősnői köszönőbeszédét
Hogyan éled meg az eddigi visszajelzéseket a nézőktől? Gondolok itt elsősorban a meztelenségre…
Furcsának tartom, hogy ennyire központi téma lett a meztelenség a sorozat kapcsán. És ez 2025-ben történik, amikor Mikey Madison Oscar-díjat kap az Anoráért, amiben egy szexipari munkás életét mutatja be – nem mellesleg zseniálisan. De például ott vannak a Szer és a Jókislány című filmek is Demi Moore-ral és Nicole Kidmannel, akik a történet szolgálatában szintén nagy bátorsággal vetették bele magukat a szerepükbe. Ezek a példák csak az elmúlt egy évből származnak, de említhetnék Jancsó-filmeket vagy akár száz másik magyar alkotást is, amelyek ráadásul nem is mostanában készültek.
Mindenesetre manapság a filmnyelv elfogadottan sokkal kendőzetlenebb és naturalistább. Vannak olyan történetek, amelyek jelentését éppen hogy felerősíti egy meztelen test látványa – ami egyébként nem feltétlenül azonos a szexualitás ábrázolásával. A Hunyadiban is előfordul, hogy a meztelenség a kiszolgáltatottságot vagy a hatalmi elnyomottságot fejezi ki, nem pedig a szereplők bujaságát.
A Hunyadi korában a nők nem a csatatéren, hanem sokszor a hálószobákból irányították az eseményeket, a sorsuk például azon múlott, hogy tudnak-e fiúgyermeket szülni. Ezeknek a jeleneteknek tehát dramaturgiai jelentőségük van, és jó ellenpontjai a csatatéren megjelenő brutális naturalizmusnak.
Érdekes, hogy ez miért nem váltott ki nagyobb visszhangot egy olyan világban, ahol sajnos bármilyen tartalom két kattintással elérhető. Különösen furcsa volt átélni, hogy azok a médiumok, amelyek rendszeresen kiállnak a nők jogai mellett, hirtelen kútszéli stílusban kezdtek beszélni, amikor ezekről a jelenetekről írtak. Sajnálom hogy ennyire polarizálódott az ország, ez nyilván hatással van mindenkire, de tájékozott emberektől, újságíróktól és véleményvezérektől ezt elfogadhatatlannak tartom. Talán ha egy külföldi filmben látták volna az egyes képsorokat, egészen mást jelentett volna számukra, máshogy fogalmaztak volna.
Ha egy kicsit más irányból közelítünk: mi az, ami örömmel tölt el a produkció kapcsán?
Nagyon sok pozitív visszajelzést is kapok a legkülönbözőbb helyekről. Jó érzés adni az embereknek, elmesélni nekik egy történetet, amitől kicsit többnek érzik magukat, amikor kijönnek a moziból vagy kikapcsolják a tévét. Ha ezt sikerül elérni, már megérte.
Kiskorod óta az életed része a színészet. Van olyan tanács vagy tanítás, amit még gyerekként kaptál – mondjuk egy mestertől –, és a mai napig veled van?
Volt egy nagyon kedves tanárom a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Zsótér Sándor, aki egyszer azt mondta, hogy „sose hidd el, ha dicsérnek, és azt se, ha szidnak”. Szerintem ez egy nagyon bölcs gondolat. Jó érzés, amikor elismerik az ember munkáját, hiszen mindannyian szeretnénk, ha szeretnék, amit csinálunk. De mindig kell tartani egy kis távolságot az elismerésektől is. Magunkban fontos átgondolni, hogy valóban jó volt-e a teljesítményünk, és hogy miben lehetünk még eredményesebbek a következő alkalommal.
Ugyanakkor azt sem szabad teljesen készpénznek venni, amikor negatív kritikát kapunk. Fontos, hogy legyen egy belső iránytűnk, ami alapján értékelni tudjuk a saját munkánkat. Nem veszhetünk el a visszajelzések tengerében – ha valakinek nem tetszik valami, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz volt. Minden munkámban igyekszem szem előtt tartani ezt. Mindig megvan a saját véleményem az alakításaimról, de hogy milyen lesz a fogadtatás, az rengeteg tényezőtől függ – sokszor olyan apróságoktól is, amelyekre sem az alkotónak, sem a színésznek nincs ráhatása.
Valami álomszép Törőcsik Franciska a GLAMOUR Book címlapján: a szépséget ünneplő kiadványt már beszerezheted
Van olyan álomszerep, amit nagyon szeretnél eljátszani?
Azt szokták mondani, hogy nincs kis szerep, csak kis színész – és valahol tényleg így van. Szerintem egy alakítás mindig attól válik különlegessé, hogy mit tud belőle kihozni az adott színész. Persze egy filmben nagyon sok múlik a stábon is – a rendezőn, az operatőrön, a vágón –, de ha a színész hisz abban, amit játszik, és őszintén el akar mesélni egy számára fontos történetet, akkor bármelyik alakítás emlékezetessé válhat.
Fotóasszisztens: Aradi Nóra
A feszültség ára: hogyan tesz beteggé a mindennapi stressz?
