Újabb magyar fotós, akit külföldön ért el a sikereket
Annál jobb feladatot nem is kaphatunk, amikor egy valódi gyöngyszemet ismertethetünk meg veletek a divatszakmából, akinek a tehetségét előbb-utóbb az egész világ megismeri, nem véletlenül szerepelt már fotósorozata a Dazed and Confused divatlap oldalán is. A Londonban élő Martin Wandával fotóssal beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Mióta fotózol, hogyan kerültél vele kapcsolatba?
Édesapám fotóművész, szóval mondhatjuk, hogy – ha másnem tudat alatt- de ez lehetett rám olyan hatással, ami a fotográfia fele terelt. Ugyan ő jobb szerette volna, ha valami financiálisan biztonságosabb szakmát választok, mint pl. orvos, jogász stb. amit a tanulmányi eredményeim is lehetővé tették volna.. Aztán én mégis makacsul kitartottam a fotózás mellett, 15 lehettem mikor elkezdtem fotózni, és 17 évesen már portfóliót fotóztam Békéscsaba tinilányainak. (Egy darabig játszottam azzal a gondolattal, hogy festőművész vagy grafikus legyek, kerestem aztán a helyem, elvégeztem az ELTE filmtörténet, filmelmélet szakát – amit azóta sem bánok egy pillanatig sem, mert közvetetten igenis használom az ott megszerzett tudást). Aztán kikötöttem a MOME alapszakán és onnantól kezdve már egészen egyértelművé vált az utam.
Hogyan jellemeznéd a képeid?
Témák tekintetében hasonló dolgok foglalkoztatnak a művészeti, illetve a divatfotográfiáimban: szerelem, szexualitás, illetve identitással (mint `konstrukcióval`) kapcsolatos kérdések: mind szubkulturális, mind szexuális identitás (feminista, queer és genderrel kapcsolatos tanulmányok jelentősen inspirálnak). Szeretek androgün modellekkel dolgozni, főleg hosszú hajú, feminin fiúkkal, akik önmagukban képviselik mindazon dolgokat, amik jelenleg érdekelnek. Az elmúlt másfél évben úgy érzem vizuálisan jelentős változáson mentek át a képeim: letisztultabbá váltak, ugyanakkor még most is jelentős hatást gyakorol rám a képzőművészet például pre raffaelita festészet, németalföldi festészet világa. Alapvetően digitális technikával dolgozom, mostanában kaptam rá az egyéb technikákkal való kísérletezésre: analóg, polaroid.
Milyen indíttatásból költöztél Londonba?
2,5 évvel ezelőtt töltöttem már itt 3 hónapot, a MOME-ról kerültem ki Erasmus-szal a London College of Fashion-re. Majd haza mentem, lediplomáztam, és szinte magától értetődőnek tűnt, hogy diploma után visszajövök és folytatom az itt elkezdett kapcsolatok kiépítését, lehetőségek kiaknázását. Szóval 1,5 éve kiköltöztem, és most másfél hét múlva diplomázok az LCF mesterszakán.
Milyen munkáid voltak idáig és vannak mostanában?
Ugye jelenleg is tanulok, ezerrel dolgozok a diplomamunkámon illetve a szakdolgozatomon, de azért próbálok időt szakítani szabadúszó munkákra is. Amikor kijöttem, ugye el kellett kezdeni kiépíteni új kapcsolatokat, akár sminkesekre, fodrászra, stylistra, tervezőkre, modellügynökségre gondolunk. Így nyilván sokat fotóztam ingyen is, teszteltem modelleket, kollaboráltam fiatal designerekkel, egyéb kreatívokkal, építettem a portfóliómat. Sok editorialt is fotóztam az elmúlt időszakban, es most már elértem oda, hogy printben jelennek meg munkáim, egyre több és több a megkeresés. Aztán januártól kezdődik az igazi mélyvíz, a nagybetűs Élet, mikor már nem leszek diák többé és 100%-kal koncentrálhatok mind a művészeti tevékenységemre (következő év elejére tervezek egy kiállitást a `Lovers` c. anyagomból, ami iránt már néhány galéria érdeklődik) illetve a divatfotóimra.
A Lovers anyagod most a Dazed and Confused oldalán is megjelent. Hogyan történt ez?
Ez számomra is jó kérdés – az anyagot leközölte már pár oldal, (pl. a C-Heads magazin online platformja), amin keresztül sok emberhez eljutott, Instagramon is többen megtaláltak, kaptam rengeteg e-mailt pároktól, hogy lefotóznám-e őket. És aztán számomra is meglepő módon kaptam a Dazed egyik fiatal tehetségeket bemutató rovatának szerkesztőjétől egy levelet, miszerint benne lennék-e, ha megjelentetnék a projektet online? És akkor már készülne egy rövid interjú is hozzá. Hát, ugye, boldogan... Nagyon izgatottan vártam, hogy kirakják, és aznap mikor megtörtént, el is küldték a linket korán reggel, de eleinte semmi nem történt. Kicsit csalódott is lettem, egy árva Instagram bekövetés, semmi. Gondoltam, ha a Dazed cikke után nem történik valami, akkor mitől? Majd pár órát nem voltam online, estére pedig már ők is megosztottak a social media platformjaikon az anyagot, hát akkor kezdődött az őrület. Rögtön több száz Instagram lájk, kommentáradat, sok-sok e-mail... Szóval, igen, nagyon örülök!
Ki a példaképed és miért?
Huú, nehéz kérdés – nagyon sok művészre, fotográfusra felnézek. Akiknek művészként, dokumentarista fotósként imádom a munkáit, az pl. Nan Goldin, Bruce Davidson, Corinne Day vagy Larry Clark (én is kacérkodok a filmkészítéssel), divatfotósok közül, akiket hasonló témák foglalkoztatnak (szubkulturalitás, androgün-identitás), mint engem az pl. Hedi Slimane vagy Willy Vanderperre. Igen, talán Willy Vanderperre világa nyűgöz le a leginkább.
Mit gondolsz fotósként London valóban a lehetőségek városa?
Igen, úgy érzem, itt van bőven lehetőség, Egy példa: hogy itt pl. léteznek ügynökségek, akik menedzselnek fotográfusokat, stylistokat stb. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal több a fotográfus, és törvényszerűen a tehetség is... Tehát ugyanolyan keményen kell dolgozni, sőt! És egy kis szerencse sem árt.
Hogyan tovább a későbbiekben? Hazaköltözöl, vagy kint maradsz?
Ezt a kérdést elég sokszor nekem szegezik, mint pl. édesapám is pár hete. És valójában, azt sem tudom, hogy pontosan mit csinálok két héten belül, nem hogy hosszú évek távlatában. Lehet, halálosan szerelembe esek, és teljesen máshol kötök ki, mint azt valaha is gondoltam volna. A viccet félretéve, azt gondolom, hogy pár évig biztos maradok Londonban, a fotózás mellett, sok barátság is köt már ide és imádom a várost. Aztán hosszútávon el tudnám képzelni, hogy kétlaki életet éljek, ugyanis Budapest nélkül sem tudok meglenni azért túl hosszú ideig.
Wanda munkáit itt nézheted meg: http://wanda-martin.com/new/
Kövesd őt Instagramon: http://instagram.com/wanda_martin
