Fergeteges Queen fellépéssel indult az Oscar-gála
Ezeket láttad már?
Így hát intro nélkül, a Queen előadásával kezdődött a gála, akiket Adam Lambert segített. Az énekes korábban már turnézott a zenekarral, így nem volt újdonság, hogy a hangját kölcsönözte a régi dalokhoz, amiket Freddie Mercury előadásában olyan jól ismerünk.
Lady Gaga és Bradley Cooper között csak úgy szikrázott a levegő a Shallow előadása közben
Lady Gaga és Bradley Cooper között csak úgy szikrázott a levegő a Shallow előadása közben
Mivel eleve Queenről van szó, elég nehezen találni olyan embert, aki ne szeretné ezeket a dalokat, és persze a közönség őrjöngött is keményen, mikor ők nyitották a gálát. A zenekar és legendás frontemberének életéről szóló film számos kategóriában jelölt volt idén, és nem is kellett üres kézzel hazamenniük a sztárjainak, Rami Malik abszolút megérdemelten vitte el a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, de még 3 másik kategóriában is örülhetett Oscar-díjnak a produkció.