Palvin Barbara hivatásos melltartó villantó immár, Miamit felgyújtotta a forró szettjével

2019. augusztus 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudjuk, hogy még csak épp most indult augusztus és lendült bele a nyár, de hamarosan már újra kezdődik az iskola, vége a nyaralásoknak, jön a szeptember és ezzel együtt az őszi kollekciók is megérkeznek a boltokba. Mint tudjuk a divat mindig két lépéssel előre jár, ahogy vele együtt Palvin Barbara is, aki a Victoria's Secret Angyalaként Miamiban mutatta be az új őszi kollekciót az üzletben.

Plavin Barbara
Fotó: Getty Images

Aki épp arra járt, az találkozhatott is a szépséges magyar topmodellel, amit még Instagramon is beharangozott Barbi. Ahogy azt előre sejteni lehetett, Palvin Barbara őrülten szexi volt az eseményen, ahol rajongói is szép számban összegyűltek, hogy közösen fotózkodhassanak kedvencükkel.

Így csavarta Cannes-t az ujjai köré Palvin Barbi - 5 év, rengeteg csodás ruha

Így csavarta Cannes-t az ujjai köré Palvin Barbi - 5 év, rengeteg csodás ruha

Barbi természetesen az új kollekció egyik rettentően szexi darabját viselte kigombolt világoskék blúza alatt, sőt még nagyokat villantott is boldogan a fotósoknak, persze az igazi Barbis huncutkodásokból sem volt hiány. Ezekért a pózokért (is) szeretjük őt annyira!

Plavin Barbara
Fotó: Getty Images
Plavin Barbara VS
Fotó: Getty Images

Még bugyit is fricskázott a kamerába!

Plavin Barbara Victoria Secret
Fotó: Getty Images

A kék inghez Barbara egy színes, mintás szoknyát viselt és nude, pántos magas sarkú szandált párosított a szettjéhez:

Plavin Barbara Miami
Fotó: Getty Images

Kapott egy dögös bronzos szemsminket is erre az alkalomra, azonban nem tudjuk nem észre venni, hogy a vállig érő haját nemcsak csábos fürtökbe csavarták, hanem még rövidebb lett!

Plavin Barbara
Fotó: Getty Images

Dylan Sprouse ugyan nem volt jelen az eseményen, de még reméljük, hogy az éppen zajló Sziget fesztiválra hazalátogatnak közösen.

Dylan Sprouse ilyen kedves üzenettel gratulált Palvin Barbara Victoria`s Secret híréhez

Dylan Sprouse ilyen kedves üzenettel gratulált Palvin Barbara Victoria`s Secret híréhez

Mindeközben a New York-i üzletben is egy hasonló eseményre került sor, ott Grace Elizabeth modell köszöntötte az érdeklődőket egy nem kevésbé szexi szerelésben:

Grace Elizabeth
Fotó: Rexfeatures
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)