Jennifer Lopez elárulta, hogy új filmjében teljesen kivetkőzik magából
Jennifer Lopez egy percre sem áll le, nagy erőkkel készül nyári amerikai turnéjára, amit az 50. születésnapjára szervez, illetve forog legújabb filmje, a Hustlers, ami egy igaz történeten, pontosabban a New York Magazine 2015-ből való tényfeltáró cikkének a témáján alapul.
Ezeket láttad már?
A 49 éves díva új dala és videoklipje is megjelent időközben, és ráadásul szerelme, Alex Rodriguez el is jegyezte nemrég! Az énekes-színésznő a New York-i Elvis Duran Z100 reggeli rádióműsor vendége volt, ahol rajongók kérdéseire is válaszolt többek között. Elárulta, hogy egyelőre nem tervezik az esküvőt, de valahova majd beszorítják, illetve azt is elmondta, hogy a gyerekei végig vele lesznek a nyári turné alatt, ARod pedig amikor csak tud.
Jennifer Lopez 5 legfőbb szabálya, amit neked is meg kell fogadnod, ha boldog akarsz lenni
Jennifer Lopez 5 legfőbb szabálya, amit neked is meg kell fogadnod, ha boldog akarsz lenni
Külön kitért az új filmjének forgatására is, a Hustlersben sztiptíztáncost alakít majd, és többek között Cardi B is feltűnik a filmben, akivel együtt lopnak el egy csomó pénzt azoktól a férfiaktól, akik kihasználják őket. JLo bevallotta, hogy nagyon izgul a szerep miatt, ugyanis annak ellenére, hogy már forgatott szerelmes jeleneteket, készülnek róla szexi fotók, videoklipek, ilyen formában még sosem tette ki magát a közönség elé nemcsak testileg, hanem lelkileg is.
Jennifer Lopez már a forgatásra is úgy érkezik, mint egy díva
Jennifer Lopez már a forgatásra is úgy érkezik, mint egy díva
A rádióinterjúra Jennifer egy magasderekú, kantáros, fekete nadrágban érkezett, amit fehér atlétával, óriási kerek fülbevalóval és fekete platformos cipővel viselt. De mivel mégiscsak JLo-ról van szó, feldobott magára egy szőrmemellényt is a biztonság kedvéért.
Micsoda díva!
Hallgass és nézz bele a műsorba itt: