Lékai-Kiss Ramóna: „Volt olyan pillanata az életemnek, amikor belenéztem a tükörbe, és azt éreztem, engem senki nem szeret”
A GLAMOUR novemberi címlapsztárja Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető és színésznő egy csodálatos beauty fotósorozat keretében osztja meg veled a szépségápolási rutinjait. Exkluzív, őszinte interjúnkban a szépségről, a külsőségekről, előítéletekről, az őt ért támadásokról is beszélgettünk vele.
Ezeket láttad már?
A szemünk előtt nőtt fel Lékai-Kiss Ramóna, az ország egyik legsokoldalúbb műsorvezetője. Nem is gondolnánk, hogy gyerekként mennyi támadás érte a testi adottságai miatt.
Hogy láttad magad tinédzserként, a húszas éveidben, és hogy látod magad most, amikor a tükörbe nézel?
Ha őszinte akarok lenni, igazából nem tudom, hogy volt e olyan szakasza az életemnek, amikor úgy éreztem, maximálisan elégedett vagyok a tükörképemmel. Befolyásolja a környezeted, az éppen aktuális hangulatod, az önbizalmad, érettebb fejjel pedig egyszerűen más élvez prioritást, belenézel a tükörbe és már nem azt nézed, hány újabb ráncod van, értékeled, hogy egészséges és boldog vagy, azt csinálhatod, amit mindig is szerettél volna, ez pedig felülír minden külsőséget. Azt hiszem, korban meg kell érni hozzá, hogy ne csak ezt nézd.
Volt olyan szakasz az életedben, amikor a közvetlen környezet miatt nem voltál elégedett a külsőddel?
Gyerekkoromban nagyon sokszor csúfoltak a korombéliek a nagy fogaim miatt, ma már imádom az összeset. Lófognak becéztek az általános iskolában, hatodik osztályban már minden lánynak látványosan megnőtt a melle, úgy éreztem, az atléta alkatommal nem érek fel hozzájuk. Innentől bővült ki a gúnynév repertoárom a lapos és a deszka jelzőkkel. Iszonyatosan sérülékeny voltam, ma már kevesebb tűszúrásnyi hely van rajtam, ahová belém tudnak szúrni. Az érzékenység, sérülékenység végig kísérte a tinédzserkoromat is, a középiskolában állandóan figyelmeztettek, húzzam ki magam, ne görnyedjek össze. Utólag már tudom, ez is egy ösztönös, védekező mechanizmus volt, hogy ne hívjam fel mások figyelmét a kis melleimre. Aztán jött egy fordulópont tizenhét évesen, végre igazán szépnek éreztem magamat. Egy balatonfűzfői strand büféjében dolgoztam, az egyik rendezvényen felmentem a színpadra és elénekeltem az egykori VTech zenekar frontemberével az Éjfél után című számot, másnap megkeresett egy modellügynök, hogy nincs-e kedvem elindulni ezen a pályán. A családom mindig mondta, hogy szép vagyok, de ez volt az első külső visszajelzés, ami elég volt ahhoz, hogy másképp nézzek a tükörbe.
Tulajdonképpen ennek az ominózus pillanatnak köszönheted, hogy elindultál az önmagad elfogadása és a siker felé vezető úton?
Óriási lendületet adott és erőt, hogy elhiggyem, bármire képes vagyok. Nem sokkal később bekerültem a Barátok közt című sorozatba, elindult egy újabb szakasza az életemnek, ahol a különböző médiumok és az emberek megítélése és annak a rám ható lelki vetületei hatással voltak az életemre. Rengetegen nézték a sorozatot, óriási rajongótáborunk lett, jó érzéssel töltött el, hogy nagyrészt csak pozitív visszajelzéseket kaptunk az emberektől. Persze nyomasztottak, nem estek jól azok a megjegyzések, amikor a beszédemet, a mozgásomat vagy a testtartásomat szapulták, de valahogy megtanultam sokkal lazábban kezelni, könnyebben lepergettem magamról a bántó, negatív kritikákat. Ahogy az ember felnő, kialakul benne egy másik megfelelési kényszer, szépen lassan bekúszott a közösségi média az életünkbe, ahol megjelentek a rosszindulatú trollok is, akik iszonyatosan szét tudják szedni az embert. Nekik köszönhetően volt olyan pillanata az életemnek, amikor belenéztem a tükörbe, és azt éreztem, engem senki nem szeret, és csak a negatív dolgokat vettem észre. Aztán felismertem, ahhoz, hogy ember maradhass, és ne készülj ki teljesen, át kell rendezned magadban a gondolataidat. Még jobban felértékelődött a család fontossága, ők jelentik mind a mai napig a biztos bázist az életemben, ők azok, akik elfogadnak, szeretnek a hibáimmal együtt, és megtanítanak rá, hogy nem kell mindenkinek megfelelni. Soha nem felejtem el azt az útravalót, amit szüleimtől kaptam, épp az egyik névnapomon köszöntöttek, álltak az akkori albérletem bejáratában, átadták a virágot, és kaptam tőlük egy nagyon fontos gondolatot: „Ne feledd, csak az a fontos, amit a családod és a közvetlen környezeted gondol rólad, nem lehet egy országnak megfelelni!” Hiába véstem be jól a fejembe ezt a mondatot, a mai napig meglep, időnként mennyire kegyetlenek az emberek. Már a húszas éveim végétől ismertem, milyen az, amikor internetes bántalmazás áldozata vagy.
Az anyává válásod után hogyan kezelted lelkileg ezeket a támadásokat?
Rájöttem, hogy van még egy énem, ami anyatigrisként képes előtörni belőlem, és azonnal képes reagálni a támadásokra. Korábban sem hagytam, hogy a családommal kapcsolatban fogalmazzanak meg sértő vagy bántó kritikákat, de amikor a kisfiam vagy az anyaságom került szóba, még jobban megerősödött bennem, hogy jogom van ignorálni a sértő, kegyetlen embereket az oldalamról vagy az életemből, és ettől nem leszek kevesebbé értékes.
Mi volt a legdurvább negatív komment, amit bár megtanultál helyén kezelni, de soha nem felejtesz el?
„Remélem, hogy hamarosan a gyereked sírján térdelhetsz.” Még most is önuralom kell hozzá, hogy ne sírjam el magam. Örökre belém égett, jogi lépéseket tettem, nem tudták kideríteni, ki tette. Ma már elengedtem, tovább léptem, azt gondolom, csak egy közveszélyes, beteg, kegyetlen ember képes ilyet kívánni a másiknak.
Mennyire voltak veled kritikusok az emberek amikor a sorozatból kilépve, műsorvezetőként folytattad tovább a karrieredet?
Nagyon sokáig nem tudtak mit kezdeni a ténnyel, hogy a valóságban én Kiss Ramóna vagyok, egy teljesen másik ember, és nem Szentmihályi Zsófi karaktere. Gyakran bíráltak, de nem hagytam magam elsüllyeszteni, csak az érdekelt, mit gondol a környezetem, mennyire vannak megelégedve velem a főnökeim. Az életem a kirakatban zajlik, mindig szubjektív, hogy éppen ki mit gondol a munkámról. Az első Dancing with the Stars táncos tehetségkutató alatt rendszeresen szapultak azért, mert szerintük túlkiabáltam a műsort. Egy ilyen katartikus show esetében nincs olyan, akit nem ragadna magával a pillanat heve, a gyönyörű látvány és a lehengerlő táncok varázsa. Egy műsorvezetőnek vissza kell tudni adni mindezt a nézőknek és igen, lehet hogy ehhez az kell, hogy hangosabban beszéljen. A Barátok közt producere, Kalamár Tamás mondta nekem egyszer „Akár negatív, vagy pozitív reakciót váltasz ki az emberekből, mindegyik jó lehet, mert beszélnek rólad.” Szerencsére harmincnyolc évesen, anyaként, feleségként, nőként már gyorsabban dobom le magamról az ilyen visszajelzéseket.
Még mielőtt valaki félreért, tisztázzuk: nem foglalkozol már úgy a negatív kritikákkal, de ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek gondolod magad, aki soha nem hibázhat.
Nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, folyamatosan tanulok és próbálok fejlődni szakmailag is. Nem dugom homokba a fejem, ha valaki felnyitja a szemem, nem mindegy viszont, hogy ki mondja a kritikát és milyen szándékkal teszi. Szerintem óriási elismerés, ha mások őszintén mernek beszélni veled arról, ha valamit nem jól csinálsz.
Ismert emberként a kirakatban élsz. Mennyire fontos, hogy mindig makulátlan legyen a megjelenésed?
Régen nagyon fontos volt a külsőm. Egy időben smink nélkül ki sem léptem az utcára. Ma már külön öröm, ha öt nap forgatás után végre fellélegezhet a bőröm. Úgy látom, a fiatal generáció tagjai sokkal okosabbak és tudatosabbak ebben a kérdésben, mint annak idején én voltam tizenhat évesen.
Hogy érint lelkileg az idő múlása?
Megbarátkoztam ezzel a gondolattal. Szerencsére anyukám és a családfájának köszönhetően jó genetikát örököltem, harmincnyolc évesen még nem érezem azt, hogy bármilyen külső szépészeti beavatkozásra lenne szükségem. Biztos vagyok benne, hogy lesz egy pontja az életemnek, amikor én is segítséget kérek, természetesen normális keretek között. Azt gondolom, nincs azzal semmi gond, ha valaki keretek között alkalmazza ezeket a szépészeti lehetőségeket. Nagyon sokat számít ebben a kérdésben is, hogy mennyire elfogadó és támogató a környezeted. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán is az volt a beszédem célja, hogy felnyissam az emberek szemét: mindannyian mások vagyunk, más dolgok tesznek minket boldoggá, ami nekem jó, az nem biztos, hogy rád is hasonlóan hat. Mindenkinek megvan a szépsége és bája, kortól, nemtől, ruhamérettől függetlenül, csak néha segíteni kell neki, hogy elő tudja magából csalogatni.
Olvass még többet Ramónáról a GLAMOUR novemberi számában!
Stylist: Csillag Szilvia; Smink: Nyírő Fruzsina; Haj: Márkus Eszter
