Károly király tűzben ég, Katalin hercegné beazonosíthatatlan - mégis mit szimbolizálnak a királyi portrék a szakértő szerint?
Károly király és Katalin hercegné idén nemcsak fotókkal és videókkal szerepel a médiában még az átlagosnál is többet. A róluk nemrég készült egy-egy festmény ugyanis a találgatások újabb hullámát indította el velük kapcsolatban. Az intenzív érdeklődés ezúttal teljesen érthető, hiszen olyan alkotásokról van szó, amelyekre ránézve azt érezhetjük: valahogy nem áll össze a kép.
Ezeket láttad már?
Ha előkelőségek portréira gondolunk, akkor a legtöbbünknek valószínűleg nem Károly király vagy Katalin hercegné jut eszébe. Nagy részünknek minden bizonnyal a 19. század végén, de legkésőbb a 20. század közepén ér véget a fantáziája. Természetesen ezek az alkotások is rendkívül összetett módon tükrözik a korszellemet. Úgy tűnik viszont, hogy a 21. századi királyfestészet találkozása a 21. századi monarchiával olyan kombináció, amely éppen nehezen emészthető mivoltával mesél el valami ambivalenset a jelenlegi helyzetről.
Így aztán egy kicsit mindannyiunkat bemutat az a pillanat, amikor Károly király leleplezte a róla készült első uralkodói portrét. Nem csoda, hogy az erről készült videó igencsak gyorsan terjedt a közösségi médiában, mivel felvételen úgy tűnik, mintha Károly egyenesen megrémülne a BBC által „vibrálónak” leírt festménytől. A király valószínűleg a képet fedő és gyors ütemben leomló drapéria elől ugrott el. Viszont valóban nem lett volna meglepő az sem, ha maga a látvány vált ki belőle ilyen erős reakciót.
Király király nélküli jövőt ábrázolhat a róla készült festmény
Nem szükséges azonban Károly király helyébe képzelnünk magunkat ahhoz, hogy joggal hőköljünk hátra a Jonathan Yeo által festett kép intenzitásától. A forróságot sugárzó, szinte tapintható ecsetvonások és a békés portré közötti kontraszt, valamint az uralkodó jobb válla fölött szálló, törékeny lepke értelmezések egész sorát hívta életre az elmúlt időszakban.
Vannak nagyon egyszerű magyarázatok, mint például az, hogy Károly a festményen a walesi gárda piros egyenruháját viseli. A királylepke neve pedig magáért beszél. Mások szerint a kép fókuszában az uralkodónak a globális felmelegedés elleni küzdelme áll. A legtöbben azonban nem pozitív vagy semleges hangoltságú interpretációkkal álltak elő.
Függetlenül attól, hogy a festményt mint műalkotást elfogadják vagy elutasítják-e, sokan azonosították például a piros szín dominanciáját a pokol tüzével vagy a brit gyarmatbirodalom terjeszkedése során kiontott tengernyi vérrel. Bár a királyi család a legutóbbi felmérések szerint összességében még mindig népszerű az Egyesült Királyságban, egyre erősödik a republikánus attitűd is.
Ez nemcsak azokból a demonstrációkból tűnik ki, amelyekhez hasonlót II. Erzsébet uralkodásának idején nem láthattunk. Hanem azokból az eredményekből is, amelyek szerint a 30 alatti korosztály minimum apatikus, de leginkább elutasító a monarchia intézményével szemben. Ennek nem pusztán a királyság berendezkedésében rejlő igazságtalan előjogok adják a hátterét.
Szintén lényeges tényező a bocsánatkérésnek az a hiánya (vagy részlegessége), amely a jelenlegi királyi család egyik legnagyobb dilemmájává vált az utóbbi évtizedekben. Az uralkodóház stabilitását ugyanis a vérvonal folytonossága biztosítja. A mostani családtagok viszont egyértelműen tartanak attól, hogy a felmenőikhez a bűneik elismerésével is kapcsolódjanak.
Mások szerint azonban Károly arcának - és részben kezeinek- kiemelkedése az égő háttérből éppen azt mutatja, hogy az ő tisztasága és sztoicizmusa mind a múlt vétkekből, mind pedig a világ jelenlegi forrongásából kiutat mutat. Ez azonban nem túl népszerű értelmezés. Részben azért sem, mert a király feje ilyen módon szinte elválik a testétől, ami óhatatlanul forradalmi asszociációkat kelt.
Abban viszont mindenképpen egyet kell értenünk Kamilla királynéval, hogy a kép festője „megragadta” Károly arcát. Bár a király világoskék szeme a valóságnál jóval sötétebb a képen, a tekintete rendkívül életszerűen sugárzik a festményről. Annyira életszerűen, hogy rájövünk arra is: ebből önmagában semmi sem derül ki. Hiszen akár lebontják, akár megtartják a monarchiát a jövőben, megkerülhetetlenül egy olyan emberi lény szemébe nézve kell ennek lezajlania, akit nagyon ismerős nekünk, de akiről szinte semmit nem tudunk biztosan.
Felismerhetetlen kép került címlapra Katalin hercegnéről
Többen azt mondják, éppen ez a lényege a Katalin hercegnőről szóló festménynek is, ahol már az igazi arc keresésének gesztusa is hiányzik. A portré a Tatler nevű társasági lap megrendelésére készült el, és sokan viccelődtek azzal, hogy inkább a mesterséges intelligenciát kellett volna bevetni itt. Az általános vélemény szerint már az is jóval pontosabban adta volna vissza a valóságot, mint a kép alkotója, Hannah Uzor.
Míg a Károlyról készült képet néhányan azzal védték meg, hogy a művészet feladata a provokáció, a Katalint ábrázoló festményen a valóság imitációjának hiányát kérték számon. A festészetről alkotott felfogások ütközése mellett ez a kép azért is érdekes, mert jóval kevésbé dinamikus, hidegkék színvilágával erős ellentétet képez a másikkal. Emellett lényeges nézőpont, hogy míg a király egyenruhája a háttérbe olvad, és a portré áll a középpontban, addig Katalin hercegné esetében az egyébként is vázlatos arc helyett a formális királyi öltözék lesz hangsúlyos.
A jegygyűrűje mellett ez utóbbi az, ami miatt felismerjük, hogy kit is ábrázol a festmény. Ha csak az alkotáson megjelenő alak arcát néznénk, akkor akárki lehetne, még a szemformája sem olyan, mint a Kataliné. És talán éppen ez a legfontosabb eleme a festmények, amelynek az alkotója egyébként erősen királyságellenes nézetekkel rendelkezik. Majdnem mindegy, hogy ki az ember a szerep mögött, hiszen a monarchia elmossa a személyiséget - sugallja a festmény.
Miközben Károly alakját azért nem tudta teljesen elnyelni az elmúlt évszázadok gaztetteinek pokla, addig a hercegné szinte túlságosan is harmonizál a háttérrel. Vagy inkább belefagyott a monarchia időtlenségébe, a rendeltetés állandóságába. Nem csupán ezek a sötétebb hangoltságú értelmezések léteznek azonban a Katalint ábrázoló festmény kapcsán sem.
A walesi hercegné - akárcsak a férje - olyan erősen védi a privát szféráját, hogy nehezebb egy róla készült festményt érvényesen ebből az irányból értelmezni. Ezzel szemben a III. Károly alakját megjelenítő képet erősen terheli mindaz, amit a király magánéletéről tudunk. Éppen ezért igen elterjedtek a - sokszor akár sértő vagy vulgáris - magánéleti olvasatok. Ilyenek például az arra a beszélgetésre irányuló utalgatások, amikor a ‘90-es évek elején egy vidéki férfi véletlenül elkapta, majd felvette Károly király és Kamilla királyné intim telefonbeszélgetését a rádiójával.
A hírhedt felvételen az hallható, ahogy az akkori walesi herceg arról viccelődik: a szeretője tamponjaként szeretne reinkarnálódni. Ebben az értelmezésben a piros szín nyilvánvalóan biológiai értelmet nyer.
Fontos funkciója lehet a királyportréknak
Katalinról ezzel szemben jóval kevesebb információnk van, ami persze nem jelenti azt, hogy nem merülnek fel vele kapcsolatban is magánjellegű kérdések. A hercegnét ugyanis hónapok óta csak manipulált vagy kétes eredetű és minőségű képeken láttuk. Emellett pedig egyetlen egyszer nyilvánult meg a kamerák előtt idén: akkor, amikor bejelentette, hogy rákbeteg.
Hiába jelent meg azonban a nyomásnak engedve, a találgatások mégsem szűnnek azzal kapcsolatban, hogy hol van és milyen állapotban lehet. A Tatler összeesküvés-elméletekkel nem sűrűn foglalkozik. Emellett a az utóbbi években már II. Erzsébetről és Károly királyról is rendelt hasonló festményt. Ennek a képnek a címlapra helyezése mégis óhatatlanul visszatükrözi és fokozza is azt a feszültséget, amelyet Katalin mint látvány megszűnése jelent.
Akárcsak Jonathan Yeo festménye, Uzor képe is nagyrészt azért keltett indulatokat, mert néhány rendkívül aktuális erővonal találkozásában van. Egy biztos: bár a portrék messze nem arattak osztatlan sikert, valójában nem nevezhető rossznak két olyan alkotás, amely ilyen élénk kapcsolatba került a befogadóik ismereteivel és képzeletével.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”