Zendaya már most az egyik legmerészebb női aktivista
Nagy sajtóvisszhangot kavart a világban, amikor 2017-ben a GLAMOUR összes kiadása év végén kizárólag nők együttműködésével készült. Az akció célja az volt, hogy felhívjuk arra a tarthatatlan problémára a figyelmet, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek a férfiaknál. A #PoweredByWomen kampányunk főszereplője az ikonná váló Zendaya volt, akivel fiatal kolléganője, az iráni származású színésznő, Yara Shahidi készített őszinte interjút.
Ezeket láttad már?
A Radio Disney Music díjátadón találkoztam először Zendayával még 2015-ben. Ő volt a rendezvény házigazdája 18 évesen, éppen annyi idős volt, mint amennyi én leszek hamarosan. Sosem felejtem el, ahogyan átölelt és azt mondta nekem: "Ó, én annyira nagyra értékelem a munkádat". A műsorom, a Black-ish (Feketék fehéren) még alig egy éve ment, és fogalmunk sem volt, hogy kapunk-e lehetőséget a második szezonra. Ő akkor már, nyugodtan mondhatom, hogy szupersztár volt, szerepelt legalább tíz filmben, kiadott egy lemezt rajta csupa slágerrel, és a Disney csatorna két elképesztően sikeres sorozatában, az Indul a riszában és a K.C., a tinikémben játszott.
Zendaya már nagyon fiatalon tisztában volt azzal, hogy miként hat az emberekre. Amikor a producerek azt javasolták, hogy sorozatának legyen a Szuper fantasztikus Katy a címe, akkor kijelentette, hogy ez a cím egyszerűen nem passzol hozzá. "Szerintetek úgy nézek én ki, mint egy Katy?" - tette fel a kérdést, majd az ő javaslatára lett K.C. a karakterének a neve. Hiába, ő tisztában van a saját értékeivel. Zendaya a Disney csatorna történetének legfiatalabb producere, és egy olyan fiatal lány, akinek küldetése van.
Olyan ő, mintha a nővérem lenne, nagyon sok közös van bennünk. A Black-ish második évadának egy ünnepi epizódjában vendégként szerepelt, Resheidát alakította, egy igazi menő csajt. Menő lánynak lenni mindig kétélű dolog. Fiatal fekete színésznőként nagyon örülök, hogy reflektálhatok a saját helyzetemre, és mesélhetek róla, de sosem gondoltam úgy, ahogy Zendaya sem, hogy csak egy újabb verziói leszünk a feketéknek a szórakoztatóiparban.
Amit igazán imádok a barátnőmben, hogy egyszerűen nem lehet őt beskatulyázni, a színész karrierjén kívül még mindig legalább két különböző arca van. Egyrészt, mint előadó, tehetséges zenész, másrészt egy elképesztően szenvedélyes táncos, bámulatos ahogyan uralja a testét, és amennyire koncentrált. Természetesen néztem a Lip Sync Battle (Playback párbaj) Bruno Mars 24K Magic című dalát feldolgozó részét, és hihetetlen volt, ahogy Zendaya átváltozott. Ott van még persze az is, hogy a következő filmjében, A legnagyobb showmanben, amely az egyik legnagyobb mutatványosról, P.T. Barnumról, a szórakoztatóipar atyjáról szól, trapézművészként szerepel. A filmben Hugh Jackmannel és Zac Efronnal játszik együtt. Nos, ezzel kapcsolatban kérdeztem, mire teljes természetességgel válaszolta: "Trapézmutatvány, persze, megcsináltam".
Ebben az iparágban mindenki abban a tévedésben él, hogy aki hasonló hozzád, az egyben a legközvetlenebb vetélytársad is. Leginkább talán azért tisztelem Zendayát, mert le akarja bontani ezt a mítoszt. Megmutatja a fiatal lányoknak, hogyan kell kiállni magukért, kiállni a társaikért, és szeretet adni az egész női közösségnek. A legalapvetőbb szinten meg kell értenünk, hogy milyen sokfélék vagyunk, be kell mutatnunk a társadalomban lévő sokféle karaktert, és be kell mutatnunk azt a sokféle tapasztalatot, amit nőként szerzünk. Zendaya ezt teszi. Megmutatja nekünk, hogyan váljunk láthatóvá, és bebizonyítja, hogy soha nem láthat minket senki csupán egyfélének, és ez nem kis dolog! Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ismerhetem őt, és nagyon izgatott vagyok, hogy még közelebbről mutathatom be nektek.
Yara Shahidi: Kezdjük az elején! Hogyan költöztél középiskolás korodban Oaklandből Los Angelesbe, hogyan jött az elhatározás, hogy színész leszel?
Zendaya: Igazából csak annyi kellett, hogy azt mondjam, márpedig én ezt akarom csinálni. Apukám feladta a tanári állását ezért, anyukám otthon maradt, és két állásban dolgozott tovább, egyrészt ő is tanár, esténként viszont az oaklandi Kaliforniai Shakespeare Színházban dolgozott. Ebből a két munkából fizettük az összes autóutat oda-vissza a két város között, amíg meghallgatásokra jártam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan szüleim vannak, akik azt mondták, hogy "Tudod mit? Mi hiszünk benned!". Az első munkámat 13 évesen a Disney csatornánál kaptam. Elég nehéz időszak volt, mert ketten éltünk apuval Los Angeles külvárosában. Akkoriban kezdődtek ezek a kulcsfontosságú női ügyeim, amikor először megjött, ott álltunk mindketten, és fogalmunk sem volt, hogy mit kell tenni. Furcsa átmeneti időszak volt.
Y.S.: Valahogy mindenki átmegy ilyen időszakon, aki erre a pályára lép. Emlékszem, éppen akkor forgattuk a Black-ish első évadát, amikor el kellett kezdenem a középiskolát.
Z: Nagyon bonyolult életszakasz.
Y.S.: Anyukámnak felsőfokú végzettsége van, és mindig azt gondoltam, hogy oktatás érték, és az egyetem alapvetően fontos. A szórakoztatóiparban mindig van lehetőség azt mondani, hogy az iskola nem annyira fontos. Egy ügyvéd egyszer azt mondta nekem, hogy végülis a tanuláshoz csak a négy fal kell, meg az ember. Rájöttem, hogy arról beszél, hogy ott kellene hagynom az iskolát.
Z: Ez mindig így van. Emlékszem gyerekekre, akik állandóan csaltak az online iskolai vizsgákon, kikeresték interneten a válaszokat. Számomra ez elképzelhetetlen. Vicces, hogy egy ügyvédről beszéltél, mert emlékszem anyukámnak egyszer levelet kellett írnia a Disney jogászainak, hogy szükségem van tanárra, ezt biztosítaniuk kell. Végre találtunk valakit, akivel együtt dolgozhattam utazás közben is. Jött velem a sajtókörutakra, tanultunk repülőn, vonaton, szállodai szobákban. Megkérdezte, hogy "Fáradt vagy?", de aztán rögtön közölte, hogy nem érdekli a válasz. Emlékszem, amikor a Dancing With the Stars műsort forgattuk olyan fáradt voltam, mint még soha, és elaludtam a könyvvel a kezemben. Ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy mindig tartsuk a tempót, és megkapjam azt a tudást, amire szükségem van.
Y.S.: Említetted anyukádat, aki két munkahely között ingázott, hogy segítse az álmaidat. Hogy állsz a női erőhöz?
Z: Édesanyámtól tanultam az önzetlenséget. Húsz évig dolgozott hátrányos helyzetű közösségekben, és a belét is kidolgozta, hogy a diákjai olyan tapasztalatokat szerezhessenek, mint például egy szabadtéri tudományos tábor. Rengeteg egykori diákja mondja még ma is, hogy nem is tudom hol lennék Ms. Stoermer nélkül.
Y.S.: Sok mindenen megy most keresztül a generációnk, Észak-Korea, Charlottesville...
Z: Őrület!
Y.S.: Valóban az.
Z: Nem is tudom, azt hiszem, nem vagyok már ugyanaz az ember, mint egy évvel ezelőtt. Ahogy növekedett a követőim száma a közösségi oldalakon, rájöttem, hogy sokkal fontosabb a hangom, a véleményem, mint az valaha is gondoltam. Ha minden fiatal rájön, hogy milyen borzasztóan fontos az ő hangja is, akkor nagyon sok minden megváltozhatna.
Y.S.: Így van, már nem lehet kérdés, hogy passzív maradsz-e, vagy aktív. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mi történik, és mindez arra is kényszerít minket, hogy valami reménykeltő dolog felé forduljunk. Szerencsére rengeteg nagyszerű nővel találkozhatunk. Téged kik inspirálnak?
Z: Egészen hosszú listám van, de alapvetően inspirálnak azok az emberek, akik használják a felületeiket. Ha az emberek ismerik a nevedet, akkor azt is tudják, miért ismerik. Nyilvánvalóan édesanyám az első számú példaképem, és rajongok Ophráért. Ő képes sokkal magasabbra emelkedni az ellenfeleinél minden értelemben. Ha létre akar hozni egy közösséget, létrehozza, ha filmet akar csinálni, akkor megcsinálja. Bármit képes elérni, ugyanakkor mindig tudod, hogy őszinte, olyan mintha a nagynénéd lenne.
Y.S.: Egyszer azt mondtad magadról, hogy Ophra, Shonda Rhimes és Beyoncé szerelemgyereke vagy, kezdjük Shondával (Shonda Rhimes televíziós sorozatok írója producere, ő készítettek többek között A Grace klinika, a Botrány című sorozatokat - a szerk.)!
Z: Ő meglátott valamit, amit rajta kívül mások nem, sőt beszélni sem beszéltek róla. Kitalálta és megvalósította, különböző bőrszínű, erős nőket emelt vezető pozícióba, és aztán történeteket írt ezekről a nagyon különböző emberekről. És ma már övéi vagyunk, övé a csütörtök esténk.
Y.S.: Nem is vegye el tőlünk senki!
Z: Aztán ott van Beyoncé. A Lemonade című lemezével új szintre helyezte a karrierjét. Csodálatos, ikreket szült, és elképesztően erőteljes. És persze ott van Michelle Obama, a legintelligensebb nő, akit ismerek.
Y.S.: Ő lesz Amerika 46. elnöke, én úgy érzem.
Z: Igen, ő az én elnököm, melyikünk győzze meg, hogy induljon?
Y.S.: Nagyon jó látni színesbőrű nőket fontos pozíciókban. Még akkor is, ha ennek semmilyen politikai vonatkozása nincs, magunkat látni a vásznon, a képernyőn nagyon fontos tapasztalat. A K.C., a tinikém is éppen ezért óriási a számomra, hiszen van lehetőséged, hogy beleszólj a karakter fejlődésébe. Honnan jött ez a határozottság, hogy ezzel a karakterrel meg kell történnie dolgoknak, nem az egód miatt, hanem mert sok ember figyeli, és végre itt a lehetőség?
Z: Nem hiszem, hogy volt más választásom. Azt gondoltam, ha megcsinálom, akkor így kell lennie. Kell egy fekete család a Disney csatornára! Sokan nem teljesen értik, akik nem színesbőrűek, hogy miért fontos, hogy miközben felnősz, lásd saját magad a mainstream médiában. De nagyon sok teendő van még. Beszéltem már korábban erről, de vajon itt tartanék-e, ha nem lennék világosabb bőrű fekete? Nem.
Y.S.: Ez az amit állandóan mondok, hogy nem az a célom, hogy a fekete lányok arca legyek, én azt szeretném, ha annyira szélesre tárnánk az ajtót amennyire csak lehet.
Z: Így van.
Y.S.: Nincs szükség arra, hogy legyen egy emészthető változata a fekete lányoknak. Ez nem biztosítja, hogy azonosuljanak a különböző emberek a saját gyökereikkel. Én félig fekete, félig iráni vagyok, olyan forgatókönyvet még soha nem láttam, amiben félig perzsa, félig színesbőrű karakter szerepel. Szóval, van még mit tenni.
Z: Bumm, be kell rúgni azt az ajtót!
Y.S.: Szeretném, ha beszélnénk még a márkádról, a Daya by Zendayáról. Nagyon tetszik, hogy nem akarsz külön fiú és lány ruhákat piacra dobni.
Z: Ez a divat jövője, nem igaz? Szerencsés vagyok, mert a szüleim megengedték, hogy úgy öltözködjek, ahogy akarok, és ott vásároljak, ahol akarok. Tízből kilenc alkalommal a fiú részlegen kötöttem ki. Térdnadrágot viseltem, kapucnis pulcsival, ez volt a saját egyenruhám. Ez egyáltalán nem volt lányos, de mi viselhetünk fiú cuccok, de ha egy fiú lány ruhákat vesz fel...
Y.S.: Mindenki azt mondja, hogy ez meg mi a fenét csinál?
Z: Igen, és ez nem fair. Szerintem ez az egész a vásárlás a felfedezéséről szól. Mondok egy másik példát. A tesvérem kicsit testesebb, mivel nemrégen szült, szélesebb a csipője és kerekebb a feneke, de miért kéne neki egy másik részlegen vásárolnia?
Y.S.: Ez egy nagyon érdekes szándék, hogy minden elérhető neked, bármilyen is vagy. A vörös szőnyeges tapasztalataid is formálták a hozzáállásodat?
Z: Igen, a divat nagyban hozzájárult ehhez. Imádom Rihannában például azt, hogy nincs benne semmi félelem. Azt sugallja, hogy ő nem akar bocsánatot kérni, azért, ahogy kinéz, magasról tesz rá, ki mit gondol. Ha felvesz egy ruhát, azt önmagáért veszi fel. Bárki utálhatja azt, amit felveszek, de ha jól érzem benne magam, akkor csak én vagyok az egyetlen, aki számít.
Y.S.: Oké, és most hogyan tovább?
Z: Rengeteg dolgot szeretnék csinálni a filmvilágban. A Disney-múlt néha megnehezíti, hogy komolyan vegyenek, ezért kell nagyon gondosan kiválasztani a megfelelő projekteket, hogy jó dolgokat csinálhassak, ehhez kell idő. Később szeretnék producerként filmeket létrehozni, vagy sorozatokat, függetlenül attól, hogy szereplek-e ezekben, vagy sem. Amikor nézem a sorozatokat, egy csomószor eszembe jut, hogy bárcsak én csináltam volna. De miért ne? Miért ne csinálhatnék én is egyet! Vad ötlet, tudom.
Stylist: Jillian Davison
Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2017. novemberi számában jelent meg.
