Ullmann Mónika: „Szeretek mindent humorral megoldani”
Egy ország szeme előtt nőtt fel, és kisebb megszakításokkal azóta is a nyilvánosság előtt éli életét, mégis mindig tud meglepetéseket okozni. Párhuzamosan több színházban is játszik, és szinte folyamatosan forgat. A nyara szintén munkával telt, de egyáltalán nem bánja, most olyan időszakát éli, amikor minden feladatban örömét leli.
Ezeket láttad már?
Nem játszik rá, egyszerűen zsigerből egy színes, feltűnő egyéniség, képtelenség nem észrevenni. Ha nem ismerném, gondtalan egyetemistának nézném, miközben ezen a korszakon már a fia is túl van. Szabadkozik, hogy hajnalban kelt a forgatás miatt, de így is kifejezetten szórakoztató beszélgetőpartner. Ullmann Mónikával beszélgettünk.
Le sem tagadhatnád, hogy szereted a színeket, de nemcsak a ruhatárad, a mindennapjaid is nagyon színesek. Sokévnyi társulati lét után, mintha lubickolnál a szabadúszásban.
A gyakorlati éveimet a József Attila Színházban töltöttem, és pályám elején, amikor harmadéves egyetemistaként szültem, más arányban volt jelen az életemben a szakma és az anyaság, mint mostanában. Már felnőtt a fiam, így független vagyok, és szeretem annyira a munkámat, hogy ezt most van lehetőségem kihasználni. Szabadúszó színészként minden egyes munkával új embereket ismerek meg, új impulzusok érnek, más-más színházi megoldásokkal találkozom, és mindig különböző személyiségű emberekhez kell alkalmazkodnom. Ez hihetetlenül jó kaland számomra!
Melyik a fő bázisod, hol vagy a leginkább otthon?
A fő bázisom, ahol sokat játszom, az Orlai Produkciós Iroda, ott pedig a rendezők személye változatos. De nagyon jól érzem magam a LOUPE Társulásban és a többi kis magánszínházban is, ahol szintén szerepelek.
Mit jelent számodra a függetlenség?
A legnagyobb szabadságot, de nincs biztonsági háló, ennek ez az ára. A Covid alatti kétéves kihagyás nagyon sok mindenre rávilágított. Nem gondoltam volna, hogy valaha is megélek egy olyan élethelyzetet, amikor egyetlen fontos ügy van az emberiség életében, az, hogy a kórházak működjenek. Nagyon sok család volt érintett, sok fájdalom és szomorúság ért minket abban az időben, bagatellnek éreztem volna akkor arról beszélni, hogy most velünk mi lesz. Nekem is más volt fontos, de közben nagyon hiányzott.
Az életfunkciónkhoz nem feltétlenül szükséges, de azt vettem észre, hogy az embereknek is nagyon hiányzik a közösségi élet, hogy le lehet ülni, beszélgetni, hogy meg lehet nézni egy filmet, előadást. Persze, mindent lehet otthon is, de a közösségi élmények maradandóbb pillanatokat okoznak az ember életében. Mivel nagyon sok az információ, már szelektálunk, de az, hogy van olyan dolog, ami itt és most történik, az én szememben is felértékelődött. Az emberek két-három órát nekünk ajándékoznak az életükből, és arra az időre törölnek a fejükből minden gondot, problémát, csak ránk figyelnek. Ez nekem is ajándék, engem is feltölt.
Mindegyik előadást szereted, amiben most játszol?
Nagyjából igen, de persze ez nem mindig van így. Ha az ember szabadúszó, nem feltétlenül válogathat, de most sikerült úgy alakítani a szakmai életemet, hogy mindegyik előadásomat nagyon szeretem.
Volt egy időszak az életedben, amikor eltávolodtál a színpadtól, és a táncon volt a hangsúly. Abban is ennyire ki tudtál teljesedni?
Egyszerűen hiányzott, hogy megszólaljak a színpadon. Tulajdonképpen mindig meg akartam róla bizonyosodni, hogy én ebbe az egészbe csak úgy belecsöppentem, ez adódott, és benne maradtam. Feltettem a kérdést magamnak, hogy vajon mennyire akartam én ezt valójában. És nagyon jólesett, a felismerés, hogy nekem ez örömöt okoz, szeretem csinálni.
A forgatás is örömet okoz? Hiszen egy teljesen más dinamikájú munkafolyamat.
Igen. Hámori Barbarához több éves kapcsolat fűz, az ő produkcióiban sokat forgatok. Szeretem a stábot is, velük is évek óta dolgozunk együtt. Ráadásul ezek nem projekt alapú kapcsolatok, hanem kiállták az idő próbáját is. Ennek is köszönhető, hogy bár végigdolgoztam a nyarat, nem éltem meg teherként.
A fiad, Dávid sokáig sportolt, de végül neki is az előadóművészet lett a hivatása. Mennyire vagytok jelen egymás életében?
Külön háztartásban élünk, ő az emeleten, én a földszinten, tehát földrajzilag közel vagyunk egymáshoz, de nem nyomjuk egymást agyon. Tiszteletben tartjuk a másik magánéletét, változó, hogy épp mikor mire van igényünk. Attól még, hogy egy házban lakunk, nem találkozunk minden nap, néha telefonon többet beszélünk, mint személyesen. Ha bármi probléma vagy konfliktus adódik, azt mindig megbeszéljük, aminek egyébként ő a motorja. Én továbbgörgetném néha ezeket, de ő nem hagyja, és ez nagyon jó.
Milyen anyának tartod magad?
Nem tudom, ezt ő tudná megmondani. Már kicsiként sem úgy tekintettem rá, mintha nekem őt valahogyan formálnom, alakítanom kéne. Nagyon humoros gyerek volt, mindig jó volt a társaságában lenni. Akkor is, és azóta is mindent megbeszélünk, sokat tanultam tőle. Például, van az a klasszikus helyzet, amikor a szülő elmegy a gyerekért az iskolába, megkérdezi, hogy mi volt a suliban, ő azt mondja, hogy semmi. Nem tudtam, hogy ezt a semmit, hogyan tudnám áttörni.
Egyszer volt egy olyan eset, amikor mentem érte, beült a kocsiba és elkezdtem mondani, hogy „Jaj, Dávid, de jó, hogy jössz, alig vártam, hogy elmondjam: képzeld, az történt a színházban, hogy…” Elmeséltem a sztorit, amiben olyan emberek is voltak, akiket ő jól ismert. Hozzá is szólt, és csak azután kérdeztem meg, hogy mi volt a suliban. Na, akkor ő is elkezdett mesélni.
Szóval ez az út kétirányú a gyereknél is. Mert őt is nyilván érdekli, hogy mi van a szüleivel, csak ezt visszafelé nem látjuk. Vagy egyszerűen csak nincs kedve elmondani, mert nem tud kapcsolódni valamihez. Nálunk akkor ez a fal áttört, mert rájöttem, hogy nekem is mesélnem kell magamról. És onnantól mindig volt valami a suliban is, a történeteknek pedig másnap, harmadnap is volt folytatása, amiről lehetett tovább beszélni.
Dávid részt vett az RTL Klub Sztárbox című műsorában. Ezzel kapcsolatban kikérte a véleményedet?
Konkrét dolgokról nem szeretek beszélni, mert már felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mit szeretne. A döntést ő hozta meg, engem nyilván anyaként érintett, igyekeztem ott állni mögötte. Ha arra gondolsz, hogy nem aggódtam-e érte, a válasz, hogy nem.
Egy epizód erejéig játszottatok együtt A tanár című sorozatban. Ez nem hozta meg a kedveteket a közös munkához?
A tanár című produkció egy jó alkalom volt, azt a ziccert kár lett volna kihagyni, de a mindennapokban nincsen erre belső igényünk. Mindketten azt szeretnénk, ha egymástól független művészként tekintenének ránk. Természetesen, ha jönne egy jó lehetőség, nem zárkóznánk el előle, de nem hajszoljuk mindenáron.
Azt többször nyilatkoztad már, hogy nagyon szeretsz otthon lenni. Milyen háziasszony vagy?
Szeretek piacra járni, és főzni is. Számomra a főzés tökéletes kikapcsolódás, de csak akkor jöhet szóba, ha van rá időm, és nem kell kapkodni. Ha éppen van egy nyugodtabb vasárnapom, akkor megfőzök 3-4 fajta ételt. Elég finnyás vagyok ahhoz, hogy beszaladjak egy gyorsétterembe, akkor inkább nem eszem, vagy csak este otthon. Szeretem a jó ételeket és a jó helyeket, megvannak a bevált helyeim. Ott már nem csodálkoznak rám, nem fotóznak le az étlap mögül.
Zavar, ha felismernek?
Az nem, és az sem, ha valaki odajön hozzám és kér egy közös képet. De az igen, amikor az étlap mögött úgy csinál, mintha az ételt vagy az asztaltársaságát fotózná, de látom, hogy engem fényképet. Nem értem, hogy ez miért jó. Nem bujkálok, nem élek titokzatos életet, ha odajön, akkor örömmel fogadom. Szóval amióta mindenki mobillal jár, és mindenhol fotóz, azóta kicsit többet vagyok otthon.
Akkor a vásárlást is online oldod meg?
Olyan helyeken vásárolok, ahol az utcáról be tudok menni egy konkrét üzletbe. Engem akkor az az egy üzlet érdekel, célirányosan megyek. Nem szeretem a plázákat, nem akarok órákon át kóvályogni. Fegyelmezett vagyok, alapon vásárolok. Csak akkor veszek valamiből újat, ha tényleg szükségem van rá.
Mekkora gardróbod van?
Ennek a szemléletnek köszönhetően nem nagy, elég régóta kapszula ruhatáram van. Amit megveszek, azt rogyásig hordom; ez egy nagyon jó fék számomra a felesleges vásárlás ellen. Ráadásul nagyjából ugyanazt az öt darabot viselem. Cipőben pedig jó ideje csak a kényelem vezérel.
Reggel hogyan öltözöl fel? Az aktuális hangulatod szerint, vagy, amit este kikészítesz?
Nem kardinális kérdés ez nálam, hiszen szinte bárhova megyek, mindig átöltözök. Forgatáson és a színházban is. Nem csinálok ebből különösebb faksznit, simán megyek melegítőben, de már az is előfordult, hogy a pizsamára kaptam fel a kabátot. Ha felöltözöm rendesen, az a farmer, trikó, tornacipő kombó. Amikor hidegebb van, veszek rá egy pulóvert, vagy dzsekit. Táskám sincs sok, mert nekem túl macerás, hogy átpakolgassam a cuccaimat egyikből a másikba. Viszont nagyon szeretem a színeket, jobb kedvem lesz tőlük.
Nagyon régen kezdtél el kerámiázni. Ez belefér mostanában is az idődbe?
Kevésbé, de mivel itthon csinálom, valahogy mindig szakítok rá időt, ha másképp nem megy, este, előadás után. De szeretek növényekkel is foglalkozni, jólesik a lelkemnek.
Mivel kényezteted magad? Jársz rendszeresen fodrászhoz, kozmetikushoz?
Sokáig magam festettem a hajamat, és azt hittem, hogy nagyon jól csinálom. Aztán egyszer befestette egy fodrász, akkor rájöttem, hogy úristen, mekkora a különbség! Szedlár Szandra a fodrászom, akit egy forgatáson ismertem meg, hozzá járok. A festésen kívül viszont mást nem nagyon kell a hajammal csinálni. Kriston Renáta az arcomat kényezteti, olyan szuper és hatékony kezelésekkel, amelyek alatt nyugodtan tudok pihenni is. Ha nagyon kimerült vagyok, rákötnek egy vitaminos infúzióra, szeretem, hogy figyelnek rám, törődnek velem.
Vörös Szilvi mesterkozmetikus pedig igen szigorú velem, és ennek köszönhetően már az otthoni bőrápolásra is nagy hangsúlyt fektetek. Esténként nem is lemosom, szinte lekaparom az arcomat. Ha tehetem, nem sminkelek, szeretem, ha lélegzik a bőröm. Napfüggő vagyok, de ésszel napozom, felkelek és kifekszem reggel 6-9-ig aludni a kertbe a napon. Feltölt a D-vitamin, jó kedvem lesz tőle, és azt érzem, hogy élek.
Érdekes, fiatalon élveztem a sminket, hogy mennyi mindenen tudok vele javítani. Felkentem egy kiló alapozót, arra a pirosítót, szemhéjpúdert és észre sem vettem, hogy ezek mögött el is tűntem. Mintha egy álarcot viselnék. Most már ezt abszolút nem igénylem.
Milyen viszonyban vagy a koroddal?
Nagyon jóban! Én nem szenvedek olyan dolgok miatt, amikre nincsen ráhatásom. 3 éves korom óta vagyok a köztudatban, nagyjából bárki ki tudja számolni, hogy éppen mennyi vagyok, bár én néha elfelejtem. (nevet) Nem szoktam ezen kattogni, ez nem gáz, ugye?
Azt viszont abszolút a kor hozta, hogy megpróbálom megteremteni magamnak azt a közeget, ahol jól tudom magam érezni és felszabadultan tudok kommunikálni. Mert egyébként alapvetően nem vagyok túl nyitott. Kell a biztonságos közeg, én már ezt keresem. És ahol nem jó, onnan elmegyek. Haza.
Jól vagy a bőrödben?
Az energiaszintemet szoktam figyelni, ha az rendben van, akkor jól vagyok. Erre gyakran kell figyelnem, mert képes vagyok teljesen lemeríteni magam. És ha éppen lekapcsolják a villanyt a fejemben, akkor nincs mese, muszáj töltődni.
Bár állandó mozgásban vagy, maga a testmozgás jelen van az életedben?
Ha arra gondolsz, hogy edzek-e, hát nem. Azt most nem tudom elképzelni, hogy bemenjek egy edzőterembe. De nem zárom ki, lehet, hogy egyszer eljön az az idő, amikor muszáj lesz.
A tánc nem hiányzik?
Táncolok én, csak a saját szórakoztatásomra. Csodálatos éveket töltöttem a Balettintézetben, rengeteg mindent tanultam ott, amit a mai napig tudok hasznosítani. A tánc fegyelem és figyelem, de nem csak magad, hanem a környezeted iránt is. Egy táncos állandóan figyel a másikra, ez színészi oldalon nem mindig van meg. Az öltözőben másfajta kommunikáció van, ha valami, akkor ez az, ami hiányzik.
A munkád során rengeteg emberrel vagy kapcsolatban. Könnyen alkalmazkodsz?
Ez közös játék, és már a kollégák is tudják, hogy mikor jobb, ha békén hagynak. Úgy gondolom velem nem nehéz kijönni, bár vannak olyan szokásaim, amikből nem engedek. Nem vagyok gép, vannak rossz napjaim. Zavar, ha valamit nem tudok egyből megcsinálni, akkor haragszom magamra és behisztizem. Szeretek mindent humorral megoldani, bár sajnos nem vagyok olyan vicces, mint Stefanovics Angéla. De nem veszem görcsösen komolyan az életet.
Olvastam valahol, hogy elvégeztél egy panziós-fogadós tanfolyamot. Ezt is viccnek szántad, vagy komoly?
Tényleg elvégeztem! És mivel a következő sorozatban egy fogadóst fogok játszani, hasznosítani is tudom. Egyébként van jogosítványom traktorra, kombájnra, és tehénfejőgépre is. És ezek engem tényleg érdekelnek! Gondolj bele, a traktor magas, és olyan perspektíva nyílik meg előttem, ami enélkül nem adatott meg soha. Ezek komoly dolgok, ezekkel nem viccelek!
