Tóth Katica: „Az elmúlt két évben, amióta szingli vagyok, nekem is nehézséget jelent a párkeresés"
Tóth Katica táncosnő civil párjával, WhisperTonnal megnyerte a Dancing with the Stars 5. évadát. Katica egyszer már nagyon közel volt az első helyhez, a műsor 3. évadában a második helyen végzett, ám decemberben végre megkoronázhatta a munkáját, és felért a csúcsra.
Ezeket láttad már?
Több hónapnyi megfeszített tempójú munka, majd a győzelem után megajándékozta magát egy téli nyaralással. Tóth Katica életében először utazott el a hidegből egy melegebb éghajlatú országba, ahonnan kipihenve, tervekkel és energiával teli érkezett haza, hogy folytassa a fantasztikus szakmai útját.
Eljutottál nyaralni a télen, szükséged volt a feltöltődésre?
Az elmúlt másfél, két évben próbáltam párhuzamba hozni a munkát az utazással, és mindkettőt beleilleszteni az életembe. Úgy éreztem, hogy bár szeretem, amit csinálok, itthon már nem mindig tudtam azokat az energiákat visszatölteni magamba, amikre szükségem van, hogy teljes erőbedobással végezhessem a feladataimat.
Megfogadtam, hogy ezentúl sokkal többet fogok utazni, hiszen szükségem van a pihenésre, feltöltődésre. A napokban tértem vissza Thaiföldről, ami számomra egy bakancslistás ország volt, és már tervezgetem a következő utat. Ezt a két hetes kiruccanást még a Dancing előtt kezdtem el szervezni a barátnőimmel. Soha nem utaztam még el, a télből a nyárba, ez volt az első, és nagyon jól sikerült.
Ungár Anikó: „Az anonim, kamu profilokról érkező véleménynyilvánításra nem vagyok kíváncsi, nem érdekel, és nem is befolyásol”
Már meg is tervezted a következő utakat?
Igen, de ezek rövidebbek lesznek. Hamarosan Ausztriába utazom egy három napos kiruccanásra, márciusban pedig Barcelonába repülök, és tervben van Róma és Párizs. Nyáron pedig a török tengerparton pihennék a legszívesebben. Két utazás között viszont reggeltől estig dolgozom, ám eközben lélekben már készülök a következő kalandra.
Korábban mindig a táncpartnereddel utaztál, aki egyben a párod is volt a privát életben. Más volt az út szingliként?
Hosszú párkapcsolatban éltem kilenc évig, és mi kizárólag a munkával kapcsolatban utaztunk, de soha nem nyaraltunk. Most ráéreztem ennek is az ízére, és az út során új, számomra ismeretlen élményekkel gazdagodtam. Felszabadító tud lenni, amikor ennyi új impulzus éri az embert, ha más kultúrába kerül, más nyelvet hall mindenhol, mint amit a napi mókuskerékben használ. Ezt mindenkinek ajánlom szinte terápiás jelleggel, annak meg pláne, aki még nem találta meg önmagát.
Most, hogy egyedül vagy, szerinted előny vagy hátrány a párkeresésnél, hogy közismert ember vagy?
Változó reakciót vált ez ki azokból a férfiakból, akik közel kerülnek hozzám, és nem ebben a közegben mozognak. Van, aki befogadóbb azzal a ténnyel, hogy szoros fizikai kontaktusba kerülök a táncpartneremmel, ráadásul a tévé képernyőjén egy falatnyi ruhában táncolunk. Eddig szerencsém volt, mert kétszer is úgy alakult, hogy nem csak a táncban, de a privát életben egy párt alkottunk. Az elmúlt két évben, amióta szingli vagyok, nekem is nehézséget jelent a párkeresés.
Szerinted törvényszerű, hogy a showbizniszben gyakran összejönnek a hónapokig, szorosan egymás mellett dolgozó kollégák, legyen szó színészekről, táncosokról, énekesekről?
Nagyobb az esélye, hiszen nagyon közel tudnak kerülni egymáshoz azok az embereket, akik a nap 24 órájában együtt töltik az idejüket. Akarva, akaratlanul szokatlan mélységekben látnak bele egymás életébe, és lassan megnyílnak a másik felé, ami nem fordulna elő egy átlagos, hétköznapi helyzetben. Sokszor olyan bizalmi kapcsolat alakul ki köztük, ami szeretetté, szerelemmé változhat.
Több lett a munkád, megváltozott az életed, amióta megnyertétek a Dancinget?
Igen. Rengeteg megkeresést kapok nem csak táncosként, hanem influenszer munkákra is. Ez az új vonal a győzelem után indult el komolyabban, és kifejezetten élvezem a tánc mellett. Felpörgött a megjelenésem, a közösségi platformokon viszont még nem vagyok túl aktív. Még nem vagyok gyakorlott a minőségi tartalmak készítésében, és ha szeretnék ebbe jobban belemerülni, akkor még sokat kell tanulnom hozzá. Úgy tervezem, hogy hamarosan beleásom magamat.
Az életem fő vonala továbbra is a tanítás marad, a fellépések, imádok ebben a szakmában létezni, ebben találom meg önmagamat. Mellette csak másodlagos minden egyéb, egy modell munka, fotózás, reklámok. Szerencsére sok minden van körülöttem, és szeretném, ha sokáig így maradna.
Cserpes Laura olyan szerelmes dalt írt férjének, hogy a lélegzeted is eláll: hallgasd meg nálunk elsőként
WhisperTon az egyik legismertebb hazai influenszer vezetett bele a közösségi média világába?
Sokat tanultam tőle, alaposan ellátott praktikákkal, tanácsokkal. Most fordult a kocka, ő tanít engem valamire.
Van közös projektetek?
Ahogy jöttek a felkérések sodródtunk az árral. A turnét a show után megcsináltuk, de azóta nem léptünk fel együtt. A műsor után visszarázódott az életünk a hétköznapokba, még mi magunk se tudjuk, hogy lesz-e folytatása a közös táncnak. Mi nyitottak vagyunk, de majd meglátjuk, mit hoz az élet.
Vannak jövőbeli médiás terveid? Követed a kolléganőidet, akik közül is többen maradtak a képernyőn, de más szerepben?
Nem szoktam tervezni, mert az mindig beszabályozza a jelenemet. Inkább minden lehetőségnek örülök, de átgondolom, hogy elvállalom-e. Talán az idén is lesz Dancing, és ismét felkérnek rá, de pár év múlva szívesen feltűnnék más feladatkörben is, akár a zsűriben. Mindenképp szeretnék még sokáig táncolni. A műsorvezetés és valamelyik realityben való szereplés még nem fordult meg a fejelembe, de ha érkezne felkérés, biztos nem mondanék nemet.
Fotó: Varga Kinga, Stylist: Gál Nóra, Smink és haj: Leányfalvi Vanda
