Törőcsik Franciska: „Nagyon sokáig vágytam arra, hogy a szakma elismerje, amit csinálok”
A Magyar Mozgókép Fesztivál ünnepi záróeseményén a legjobb női főszereplő díját Törőcsik Franciska vehette át a Cicaverzumban nyújtott alakításáért. A színésznő jelenleg a Hogyan tudnék élni nélküled? című film utolsó forgatási napjain dolgozik.
Ezeket láttad már?
Egy esti forgatás előtt sikerült beszélgetnünk Törőcsik Franciskával szakmai megbecsülésről, elengedésről, és arról, milyen meglepetéseket tartogat az év végén debütáló zenés film.
Nagyon szép posztot tettél közzé a díj kapcsán Instagramon. Milyen érzések kavarognak most benned?
Megosztó érzés egy díjat megkapni ebben a kategóriában. Azt gondolom, hogy a művészet teljesen szubjektív, nehéz meghatározni, hogy adott esetben ki a legjobb. Nagyon sokáig vágytam arra, hogy a szakma elismerje, amit csinálok, vágytam a visszaigazolásra. Miután ezt elengedtem, megérkezett ez a díj. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érint jól egy pozitív visszajelzés, de már nem ezért csinálom, hanem egy belső igény mentén. Fontos, hogy én hogyan látom a végeredményt.
Mennyire nehéz elengedni egy filmet? Mire a moziba kerül, és mi láthatjuk, ti már hosszú hónapokkal korábban abbahagyjátok a forgatást.
Ez most egy nagyon aktuális kérdés, még pár forgatási nap van hátra a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmből. Már most érzem az elengedés utáni ürességet, már kezdem érezni, hogy ennek nemsokára vége lesz. Egy egész csapat és egy szerep az életed hónapokig, eljön az utolsó forgatási nap, és az emberek mennek tovább.
Ez fájdalmas is tud lenni: ha nincs egy másik munka, ami azonnal beszippantja az embert, akkor ez az ürességérzés ott van. Néha nehéz, de az elmúlt évek alatt, hozzászoktam, hogy ez ilyen. Az ember beleszeret, csinálja, az élete részévé válik, majd tudni kell elengedni. Hiába kedveled meg nagyon a kollégákat, mész tovább, ez az élet rendje.
Érdekes viszont, hogy a social media ad egy újfajta perspektívát, már a forgatási időszak alatt beláthatunk a kulisszák mögé. Ha már csak azt nézzük a tartalmak alapján, hogy ebben ti mennyire lelkesen vesztek részt, ez egy igazán jó filmnek ígérkezik.
Nagyon reméljük, hogy az lesz! Egy nehéz műfaj, meg kell találni az arányokat. Hogy bombasztikusak, de emberiek legyenek a koreográfiák, hogy a dalok tökéletesen szóljanak, mégis legyenek benne érzelmek és sebezhetőség, ugyanakkor pedig ez egy nagyon szép történet, amit tudni kell eljátszani. Nagyon jó előérzetem van, de mindig utólag derül ki, hogyan sikerült az adott film.
Az is nagyon izgalmas, hogy lesz egy generáció, amelyik a Demjén-dalok miatt nézi meg a filmet, egy másik pedig miattatok ül majd be a moziba. Izgalmas találkozások ezek.
Bízunk benne, hogy minél több generációt megszólítunk majd. A Demjén-dalokat mindenki ismeri. És ott a Balaton, fiatalság és szerelem, szülő és gyerekviszony... Ilyen mélyen egyébként nem foglalkoztam korábban a Demjén-dalokkal, bár sokat ismertem, most van több is, amit én énekelek vagy zongorázom is. Most például kaptam pár órája egy kottát, amit az esti forgatáson el kell tudnom játszani. Épp a húgom segített az imént a gyakorlásban, hogy minden jól sikerüljön.
Spoiler nélkül, van olyan dal, ami korábban nem tartozott a kedvenceid közé, de most az élmények által vált számodra fontossá?
Mindig a Mikor elindul a vonat volt a kedvencem, gyönyörűséges. A filmben az Úgy szeretném az én nagy dalom, a saját szólóm kvázi, egy nagyon fontos érzelmi pillanatban hangzik el. A színész elkezdi megtanulni, értelmezni a szöveget, magán átszűrni, hogy tényleg egyes szám első személyben szólalhasson meg a dal. Egyszerű a dalszöveg, de mégis minden benne van.
Amit még szeretek, bár nem én éneklem, az a Gyere és szeress! A fiúk dala, amiből egy bombasztikus koreográfia és jelent kerekedett ki, ez az egyik első találkozása Eszternek és Gergőnek, akiket Ember Márk kollégámmal játszunk közösen. Egy szexi és dögös dal, ami eddig más kontextusban volt a fejemben, de eztán majd az a jelent kapcsolódik hozzá, amit a nézők is látni fognak.
Márkkal most találkoztatok először filmvásznon?
Volt néhány egymást elkerülős eset casting vagy ráérési okok miatt, de a BÚÉK című filmben már...
Ó, tényleg. Ő nyitott neked ajtót egy másik lakásban.
És nagyon érdekes, mert az egy pár másodperces jelenet, de sokakban nagyon megmaradt. Egy csomó ember fantáziáját beindította akkor. Egyébként a mostani szerepet három éve kaptuk meg, régóta készülünk erre, és közben lett egy közös irodalmi estünk is. Jól dolgozunk és működünk együtt, hasonlóan gondolkodunk.
Mi jön ezután? Lesz pihenés?
Mindig szeretek csinálni valamit, vannak már tervek a fejemben, akadnak lehetőségek és feladatok is kilátásban.
Mivel kapcsolsz ki? Ha nem munkával.
Túl a szakmai életemen teljesen átlagos vagyok. Leköt egy jó film vagy egy sorozat, szeretek edzeni, helyre rak fejben. Sétálni az erdőben, a cicáimmal lenni, a szeretteimmel tölteni időt. Nincs sajnos őrült hobbim, bár most kedvet kaptam a supozáshoz a Balatonon.
Utazást tervezel?
Nagyon szeretek, bár eddig nagyon a forgatásban voltam, így nincs aktuális úti cél. Ha vége lesz, nekiállok a szervezésnek, már nagyon hiányzik, hogy mehessek valahova.
Az utazás gyógyír arra a forgatás utáni ürességre, amiről az interjú elején beszélgettünk?
Jó lehet, de talán jobb ezt idézőjelesen elgyászolni. Egy ilyen zajos munka után jó egy kis csend. Egy ilyen nagyobb szerep után fontos megélni ezt az elengedési időszakot is.
