Tehát igaz?! Scarlett Johansson is erőszakkal vádolja James Francót!

2018. január 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sajnos az utóbbi időben egyre több hírességről derült ki, hogy sötét foltot rejteget a múltjában. Míg nemrégiben Woody Allen régi botrány,át is elővették, a Golden Globe-ot követően James Franco is vádak kereszttüzébe került. A színész a díjátadón támogatását fejezte ki a Time`s Up kampány irányába egy kitűzővel, azonban ezt követően két tanítványa is felszólalt a színész ellen. Akkor még nem kaptunk konkrét választ Francotól, azonban most úgy tűnik, más is tud az "apró" incidensről.

Scarlett Johansson beszédet mond
Fotó: Profimedia

A hétvégi Women`s Marchon nem más mint Scarlett Johansson tartott beszédet a filmiparban kirobbanó botrányokról, és egy utalásával Franco ügyére is reagált.

"Hogyan képes valaki nyilvánosan támogatni egy szervezetet, ami felszólal a szexuális erőszakok ellen, úgy, hogy titokban ő maga is részt vett a zaklatásokban? Mellesleg kérem vissza a kitűzőmet!"

A beszéd után Scarlett egy ismerőse megerősítette, hogy a színésznő valóban Francohoz intézte szavait, azt azonban nem tudjuk még, James mit lép minderre. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Tudatos hidratálás a teniszpályán és azon túl (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

5 felejthetetlen randiprogram hűvösebb napokra (x)

5 felejthetetlen randiprogram hűvösebb napokra (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)

Két csodaszer, amelyek új szintre emelik a hajápolási rutinod (x)