Nem kímélte egymást a Sztárbox két versenyzője: Sánta Laci hatalmas csatában győzte le ellenfelét

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb három mérkőzéssel folytatódott a Sztárbox második évada. A hatodik adásban hat híresség mérte össze tudását és erejét, férfi könnyűsúlyban Sánta László Pachert Balázzsal, férfi középsúlyban Herceg Király Viktorral, férfi nehézsúlyban pedig Pulai Imre és Noszály Sándor csapott össze.

Sánta László és Pachert Balázs csapott össze férfi könnyűsúlyban a Sztárboxban
Sánta László és Pachert Balázs csapott össze férfi könnyűsúlyban a Sztárboxban
Fotó: RTL Sajtóklub

Míg Sánta László, Pachert Balázs, Herceg és Király Viktor először lépett a szorítóba a Sztárbox hatodik adásában, férfi nehézsúlyban már az elődöntőre került sor: Noszály Sándor az első körben Pribelszki Norbertet, Pulai Imre pedig Király Pétert győzte le. Nézzük, hogyan zajlott a nap első mérkőzése!

HIRDETÉS

Saját maguknak is szeretnének bizonyítani

Sánta Laci a mérkőzés előtt elmondta, korábban nem igazán sportolt, csupán néptáncolt, a mostani felkészülése azonban jól sikerült, „remélem, amit az edzéseken tudok produkálni, azt itt is meg tudom mutatni." A 43 éves színész hozzátette, érzékenyebb férfinak tartja magát és neki bizony kellett idő, míg megszokta, hogy a ringben meg kell ütni a másikat. A kisfilmjében kifejtette, sokáig a szüleinek sem árulta el, hogy a Sztárboxban fog szerepelni. Nekik és saját magának is szeretné bebizonyítani, hogy képes átlépni az árnyékát.

A mindössze 21 esztendős vállalkozó, Pachert Balázs a legnagyobb titokban készült a mérkőzésre, nem igazán posztolt az edzéseiről, így nem lehetett tudni, milyen formában van. „Nagyon várom a mérkőzést, fél éve ezzel kelek, ezzel fekszem" - mesélte az öltözőben a mérkőzés előtt. Elárulta, számára nagyon szimpatikus az ellenfele, de természetesen arra törekszik, hogy az ő kezét emeljék majd a magasba a végén. Kisfilmjében kifejtette, régebben focizott, de már jó ideje nem sportolt, ezért is vágott bele a Sztárboxba, hogy a testmozgás újra az élete része legyen.

A szavazás során a nézők közel 60 százaléka azt tippelte, a mérkőzést Pachert Balázs nyeri majd. A Sánta Lacinak drukkoló Muri Enikő, illetve a kommentátor, Kokó is kifejtette, sportszerű összecsapásra számítanak.

Schóbert Lara a Sztárboxról: „Az, hogy sokan alábecsültek, még nagyobb motivációt jelent”

Schóbert Lara a Sztárboxról: „Az, hogy sokan alábecsültek, még nagyobb motivációt jelent”

Kemény összecsapás a szorítóban

Az első menetben Pachert Balázs kezdett jobban, néhány egyenese be is talált. „Nagyon szép tiszta találatok vannak Balázs részéről" - mondták a kommentátorok. Hozzátették, a fiatal vállalkozó ki tudta használni a magasságát. A menetet azonban Sánta Laci zárta egy szép találattal.

A folytatás nagyon kiegyenlített volt, a színész többet ütött, ugyanakkor Balázs ütéseiben láthatóan nagyobb erő volt. Szépréthy Roland elmondása szerint kicsit nagyobb izgalomra számított, a menet végén azonban Sánta Laci ismét bevitt több tiszta ütést, így a kommentátorok neki adták ezt a menetet.

A harmadik menetet a színész kezdte jobban, aki felbátorodott attól, hogy ellenfelének láthatóan fogytán volt az energiája. Következett a mindent eldöntő negyedik menet, ahol a bíró rá is számolt Pachert Balázsra. „Ezt a mérkőzést már csak kiütéssel nyerhetné meg" - mondták a kommentátorok. Ez azonban nem történt meg, a mérkőzést egyhangú pontozással Sánta Laci nyerte, aki megköszönte a közönség támogatását és sportszerű módon gratulált ellenfelének.

Sánta Laci legyőzte Pachert Balázst a Sztárboxban
Fotó: RTL Sajtóklub
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Sütő András a filmekről, amiknek a története szétfeszíti a vásznat

glamour plusz ikon Sütő András a filmekről, amiknek a története szétfeszíti a vásznat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)