Szörnyű: Katy Perry az öngyilkosságot is fontolgatta

2020. június 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Annak ellenére, hogy Katy Perry és Orlando Bloom ma már az egyik legtökéletesebb sztárpáros, és nemsokára boldog szülők is lesznek, kapcsolatuk egyáltalán nem volt viharoktól mentes. 2017-ben például nagyon úgy tűnt, hogy véget ért a szerelem, és hosszabb időre szakítottak is. Katy Perry most először mesélt arról, milyen borzalmas időszak volt ez számára.

Szörnyű: Katy Perry az öngyilkosságot is fontolgatta
Fotó: Getty Images

Az énekesnő egy interjúban úgy fogalmazott, hogy 2018-ban megjárta a poklot. A szakítás teljesen összetörte, emellett pedig lemezét sem úgy fogadták a rajongók, mint ahogy szerette volna. A karrier és magánéleti válság miatt pedig már az öngyilkosságot is fontolgatta. Elmondása szerint csak a hite mentette meg.

Emlékezetes sztárpár-eljegyzések, amik jobb kedvre derítenek

Emlékezetes sztárpár-eljegyzések, amik jobb kedvre derítenek

˝A remény és a hála szerencsére segített rajtam. Ha ezek nem lettek volna, valószínűleg a szomorúság eluralkodott volna rajtam, és ugrom.˝- mondta az énekesnő

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)