Szondi Vanda: „Csinálj egyszerre mindent. Én ilyennek látom általában a nők helyzetét Magyarországon”
Szondi Vanda közel húsz éve tevékenykedik a belpolitikai és közéleti témájú médiában. Míg Vandával sokan a tévéképernyőn találkozhattak először, másoknak a népszerű TikTok csatornájáról és videóiról lehet ismerős. A kifejezetten kemény terepnek mondható szakmájában még a mai napig gyakran egyedüli nőként van jelen eseményeken, ez azonban őt nem frusztrálja, inkább kötelességtudattal tölti el: válaszokat akar kapni a kérdéseire.
Ezeket láttad már?
A műsorvezetővel és szerkesztő-riporterrel, Szondi Vandával az újságírónőket érő kihívásokról, a munkája szépségéről és az ellenállhatatlan bűnös élvezetekről beszélgettünk.
Fedezd fel az Álarcos Énekes hivatalos kollekcióját, és találd meg azokat a darabokat, amelyeket a család apraja-nagyja örömmel visel. Keresd ki a kedvenc karaktereddel fémjelzett bögrét, laza pólót vagy puha pulcsit és szurkold végig az évadot! Irány a SHOP!
TikTokon az egyik első videó, amit tőled láttam, arról szólt, hogy egy politikai háttérbeszélgetésen vettél részt, amikor észrevetted, hogy te vagy az egyetlen nő a teremben. Frusztrál téged, hogy nőként hogyan tudsz megfelelni ebben a közegben? Van, hogy néha magadra veszel egy másik attitűdöt, hogy komolyabban vegyenek?
Sosem gondolkodtam még ezen. Én 2006-ban kerültem bele a belpolitikai újságírásba, és az ott eltöltött hosszú évek olyannyira megedzettek, hogy mostanra az RTL Híradó szenior belpolitikai riportereként dolgozhatok. Most már érzem magam annyira magabiztosnak, hogy ne akarjak más bőrébe bújni, hanem merjek a saját tapasztalatomra és tudásomra támaszkodni.
Viszont tisztában vagyok azzal, hogy kevesebb nő van a szakmában, és az újságíráson belül is vannak nehezebb terepek, ahol egyszerűen nem veszik komolyan a nőket. Ezzel nehéz megküzdeni.
Közel 20 év médiában eltöltött év után mit figyeltél meg, hogyan változott az újságírónők szerepe és megítélése?
Pont úgy, ahogyan a világ is. A nők már megkapják a lehetőségeket, csak nem biztos, hogy tudnak élni vele. Mert kicsit olyan ez, mint amikor nagyon vágysz egy munkára, és azt mondják, hogy a tied, megkaptad – csak éppen nem mondhatsz fel a másik két munkahelyeden. Csinálj egyszerre mindent. Én jelenleg ilyennek látom általában a nők helyzetét Magyarországon. Elkeserítő, ahogyan politikai szinten a nőkről beszélnek. De arról talán már legalább vita van, hogy a nőknek nem a konyhában a helye, hanem akár a vállalatvezetésben vagy a politikában.
Attól azonban csak ijedtség van, hogy szembenézzünk azzal, mi lesz a nők által végzett úgynevezett láthatatlan munkával, ha ők is önmegvalósítanak, fejlesztik a képességeiket, és kiteljesednek a munkájukban. Akkor kié a házimunka, a gyereknevelés, a család összetartása? Mert ezek időigényes dolgok ám. Szerintem a férfiak is meg tudják csinálni ugyanezeket a feladatokat – és sok családban, kapcsolatban meg is csinálják –, de maga a társadalom van még úgy berendezkedve, hogy ezek női dolgok.
Persze ez is folyamatosan változik, és szerintem a következő generációnál például ebben már nagyon komoly elmozdulás lesz. Mert a mostani apák és anyák közül már sokkal többen nevelik tudatosan úgy a gyerekeiket, hogy ne a mostani felállás legyen nekik a természetes.
És ami az újságírást illeti, meggyőződésem, hogy egy női újságírónak hosszabb utat kell végigjárnia, hogy tiszteljék és elhiggyék, valóban kompetens. És nem mindenkinek van lehetősége és ideje ezt végigcsinálni. Pedig ha csak a közvetlen környezetemben nézek körül, azt látom, nagyon sok rendkívüli munkát végző női újságíró van. Elég, ha csak a Házon kívülben Boros Krisztinára és Moskovics Juditra gondolok, akik felgöngyölítették a bicskei pedofil ügyet.
De a híradós riporterek között is sok nő van, akik kemény terepen ugyanúgy állják a sarat, mint a férfi kollégáink. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy az alapvetően férfiasnak tartott területeken, mint a politika, gazdaság vagy akár sport is nagyobb teret kapjanak a nők, egész egyszerűen azért, mert új nézőpontokat hozhatnak be. És én hiszek abban, hogy minél több szempontból ismerek meg egy történetet, problémát, annál teljesebb képet tudok alkotni magamban arról.
Szintén TikTokon a legnépszerűbb videód talán az, amelyikben a Parlamentet figyelve azt mondod: Ez a kedvenc épületem! Majd arra a kérdésre, hogy “Hányszor tiltottak ki?”, mosolyogva válaszolsz, hogy összesen háromszor.
Nyilván akkor nem mosolyogtam, az nem volt egy pozitív élmény, amikor arra megyek vissza a szerkesztőségbe, hogy a sajtóosztály kitiltott. Az aznapi munkám nem úgy indult, hogy polgárpukkasztó leszek és direkt kitiltatom magam a Parlamentből – egyszerűen csak a munkámat végeztem.
Egyszer a miniszterelnököt, egyszer pedig egy képviselőt kérdeztem, és mint kiderült, az épület egy olyan részén tettem fel a kérdéseimet, ahol a sajtó munkatársai hivatalosan nem tartózkodhatnak. Szóval nem egy szándékosan lázadó tett volt a részemről. Természetesen odafigyelek a szabályok betartására, azonban mint újságíró, a nap végén az egyik legfontosabb számomra, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre.
Említetted korábban, hogy az Álarcos énekes műsor nagy rajongója vagy, amelyben ismert emberek bújnak maszk mögé és szerepelnek a színpadon. Ha te egy napra álarcot ölthetnél, mi lenne az, amit végre így, inkognitóban meg mernél tenni?
Talán azt mondanám, hogy nagyon vagányan öltöznék, ha egy napig álarcot viselhetnék. Amennyire magabiztos vagyok a munkámban, annyira vagyok bizonytalan az öltözködés terén, és ehhez hasonló dolgokban. Lehet, hogy azt próbálnám ki, milyen érzés, amikor semmi nem számít, semmi nem tart vissza, és azt vehetem fel, ami megtetszik. Egyébként a Reggeliben ezt tulajdonképpen megélhetem. Ott nem a saját ruháimat viselem, hanem öltöztetnek. Így időnként olyasmit is felveszek, amit magamtól soha nem akasztanék le a boltból, aztán kiderül, hogy klasszul áll.
A szakmád komolysága miatt nagyobb odafigyeléssel választod ki, miben kell megjelenned, hogyan prezentálod magad hétköznap?
Természetesen, tapasztalatom szerint nagyon kell arra figyelni, hogy összhangban legyen az, amit csinálok és ahogyan a munkám során megjelenek. Figyelnem kell arra is, hogy amikor elmegyek különböző politikai, közéleti eseményekre, akkor nyilvánvalóan nem vehetek fel akármit, és muszáj egy olyan ruhatárat fenntartanom, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy komolyan vegyenek, főleg női újságíróként. És persze egy másik polcon vannak azok a ruhák, amikben a fiaimmal rohangálhatok a játszótéren vagy a focipályán.
Van olyan bűnös élvezet, aminek a színfalak mögött szívesen hódolsz, ha kicsit ki akarsz rúgni a hámból?
A legköltségesebb, és számomra a legkedvesebb hobbim az olvasás. Szerintem manapság a könyvek számítanak az igazi luxusnak, és én még régimódi vagyok, szeretem a kezembe fogni és lapozni a történeteket; még egy e-olvasóra sem bírtam rávenni magam. Ez az, amire költök, a gyerekek melletti minden szabadidőmben igyekszem – ha csak egy keveset is –, de olvasni.
Van olyan dolog, amit mindig szívesen kipróbáltál volna, de még nem volt rá lehetőséged?
Egyszer nagyon kipróbálnám, hogy képes vagyok-e megírni egy könyvet. Már régóta mozgatja a fantáziámat egy történet, amihez vissza-vissza térek, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyha lenne időm elmélyülni abban a világban, akkor meg tudnám-e írni a regényemet?
Ezekszerint gyakran kalandozol az irodalom világában. Van olyan irodalmi hős, aki sokat jelent számodra?
Anne a Zöld Oromból ifjúsági regény sorozat nagy kedvencem volt gyerekkoromban, és persze nyilván imádtam a Jane Austen karaktereket is, valahogy mindig is vonzottak ezek az erős és okos nők. Emellett nagy krimiolvasó is vagyok, szeretem a Kondor Vilmos regényeket. Vilmost 4 évig győzködtem, hogy adjon nekem interjút.
Az az adás egy kifejezetten izgalmas szakmai kihívás volt számomra, mivel a szerző még mindig nem szeretne felimserhető lenni, így gyakorlatilag készült egy 50 perces film egy emberről, akit nem ismernél fel, ha szembe jönne veled az utcán. Viszont a beszélgetésünket, ha jól tudom, azóta is gyakran referenciaként használják, ha Kondor Vilmos munkássága kerül szóba. Ez volt az a XXI. század különkiadás, amely tavaly decemberben került műsorra – azóta is nagyon büszke vagyok, hogy az egyetlen televíziós riportját nekem adta.
