Szívszorító, gyönyörű dalok: Sharon Van Etten

2014. május 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Május végén negyedik albumával jelentkezik az egyik legeredetibb és legvarázslatosabb hangú női dalszerző, Sharon Van Etten. Bár a legnagyobb szupersztárok rajonganak érte (Nick Cave vagy a The National zenekar), mégsem lett igazi szupersztár. De talán jól is van ez így. Az énekesnő megmarad titkos kedvencnek, akinek imádjuk hallgatni a dalait éjszaka, szakadó esőben, bágyasztó napsütésben - bármikor. Míg várunk az Are We There című új albumára, ismerjük meg kicsit jobban!

Sharon Van Etten
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Született: 1981. február 26.

Családja: édesapja programozó, édesanyja történelem tanárnő, négy testvére van. Szoros kapcsolatot ápol a szüleivel, bár főiskolás korától nem szülővárosában, New Jerseyben él, mégis amikor nehézségei támadnak, mindig a szüleihez fordul először.

Kezdetek: kislánykorában hegedülni, klarinétozni és zongorázni tanult, illetve énekelt kórusban is. Bár nem vallásos, de kisiskolásként édesanyjával vasárnaponta elment a templomba, mert imádta hallgatni a kórust. A középiskolában tanul meg gitározni, ahol szintén énekelt kórusban. Tennessee-be ment főiskolára hangmérnöknek tanulni, de egy év múlva nem folytatta a tanulmányait. Öt évig dolgozott egy kávézó-lemezboltban. Ezalatt kezdett saját dalokat írni, de akkori barátja nem bíztatta. Miután szakított a fiúval, aki egyébként bántalmazta, visszaköltözött a szüleihez. Először újságíróként próbálkozott, de zenei karrierje egyre jobban berobbant.

Sharon Van Etten
Fotó: RobertJohansson/Interview

Karrier: Első lemezeit kézzel készítette, majd 2009-ben megjelent első hivatalosan is terjesztett albuma a Because I Was In Love, amelyet jól fogadott a kritika. Egy évvel később jelentkezett Epic című lemezével, amellyel már jóval nagyobb feltűnést keltett. Ezután turnézott a The National zenekarral. Tramp címmel adta ki harmadik albumát 2012-ben, amivel először szerepelt a Billboard lista első 100 albuma között. Tavaly a Nick Cave and The Bad Seeds turnéjának vendége volt. Május végén jelenik meg Are We There című lemeze, melynek első ízben a producere is volt. Sharon Van Etten rengeteg hangszeren játszik, saját albumain gitározni és zongorázni szokott, az új korongon pedig turnézenekarának zenészeivel dolgozott együtt.

Érdekesség: Az Are We There borítóján szereplő kép csaknem 10 éve készült, ez volt az első fénykép és ajándék, amit korábbi barátjának adott Sharon Van Etten. A fotó akkor készült, amikor az énekesnő elhatározta, hogy elköltözik otthonról és Tennessee-ben kezd új életet. A város felé autózva a barátnője készítette róla a fotót. A képet nemrég adta vissza a barátja, aki elől valósággal megszökött.
Az új albumot részben Jimi Hendrix egykori stúdiójában vették fel, néhány számban olyan zongorán játszik Sharon, amelyen korábban Patti Smith is.

Sharon Van Etten

Sharon Van Etten és a divat: Az amerikai GLAMOUR korábban mint az egyik legizgalmasabban öltözködő énekesnőt mutatta be. A dalszerző fiúsan vagány, de mégis nőies stílusát saját bevallás szerint leginkább az inspirálja, hogy kényelmesen érezze magát. Olyan feltörekvő amerikai tervezők a kedvencei, mint Rachel Comney, Creatures of Comfort vagy Maki Oh.

Miért imádjuk? Sharon Van Etten szívszaggatóan gyönyörű dalokat ír, és ha mindez nem lenne elég, rendkívül szimpatikus lány, aki sosem felejti el, honnan jött. Ráadásul ilyen cuki dolgokat bír nyilatkozni: "A szüleim nagyon örülnek, hogy a zenéléssel végre megtaláltam az utamat, csak amiatt aggódnak egy kicsit, hogy miért írok mindig ilyen szomorú dalokat."

Sharon Van Etten
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)