Szirtes Tamás: „A nők szabadságharca egyre több győzelmet arat”
Szirtes Tamás húsz éve a Madách Színház igazgatója, kasszasiker előadásainak rendezője. A színház legutóbbi bemutatójának, a SIX című musicalnek a próbafolyamata alatt 15 színésznővel és énekesnővel dolgozott együtt, hogy aztán az előadás két szereposztása VIII. Henrik feleségeiként felrobbantsa a körúti színház színpadát.
Ezeket láttad már?
A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színházi rendező, Szirtes Tamás a SIX zenés színházi forradalmáról és az építő erejű „egyet akarásról” is mesélt nekünk.
A női szerepeket tekintve a SIX forradalom a musicalek történetében.
Abból a szempontból is, hogy a női szerepek rendkívül hátrányos helyzetben vannak a drámairodalomban és a musicalirodalomban egyaránt, itt viszont nincs férfi szerep, csak női karakterek. Ebben az aspektusban világméretű női győzelem valósul meg, hozzáteszem, az én legteljesebb egyetértésemmel.
A legelső musicalekhez képest nagyon sokat változott a nők helyzete is a darabokon belül, illetve az, amit ők képviselnek. De ha csak az elmúlt 10 évet nézzük, akkor is elmondható, hogy másként reprezentálják a szerzők a nőket.
A korszellem nagyon ott van a SIX-ben. Már maga az alapgondolat is forradalmi. Történelem női szemmel. Plutarkhosz óta tudjuk, hogy a történelmet férfiak írják, és amiket mi történelmi tényeknek kezelünk – még ha nem is mindig igazak –, azok férfiak állításai. Ebben a darabban nagyon bátor és szexis a gondolat, hogy ezúttal lássuk a világot VIII. Henrik feleségeinek szemén keresztül.
Ha a Madách Színház SIX előtti bemutatóját, a Pretty Womant nézzük, ott is észrevehetjük, hogy bár a film alapján írták a darabot, a főszereplő, Vivian karaktere olyan dolgokat is kimond, például a nagy dalában, a második felvonásban, amiket még a Julia Roberts megformálta karakter nem fogalmazott meg a ’80-as évek végén. Itt is hat a korszellem.
Tökéletesen igaza van. A nők szabadságharca egyre inkább beérik és láthatóan egyre több győzelmet arat. Az a szemlélet, amivel hosszú évekig lehetett a színpadon beszélni a nőkről, ma már elképzelhetetlen. A több ezer év óta tartó színpadi elnyomásnak láthatóan vége van.
Hosszú évek óta barátságban áll Andrew Lloyd Webberrel. Az ő több mint félévszázados életművéről elmondható, hogy nála a nők a kezdetektől fogva kitüntetett szerepben vannak, az Evita óta gyakorlatilag legalább annyi nagy női főszerepet írt, mint férfit.
Ebben az összefüggésben még nem gondoltam Andrew Lloyd Webber darabjaira, de igaz. Ő szerelmes ember, az életét és életművét – ahogy József Attila is mondja – a szellem és szerelem hatja át. Az Operaház Fantomja fantasztikus szerelmi történet, a drámai anyaga a szerelem körüli rettenetes szenvedélyek és szenvedések sora, a középpontban igazi drámai hősnővel: ő Christine Daaé. Olyan drámai utat jár be a darabban, ami korábban csak férfiaknak adatott meg. De nemrég láttam Londonban a Sunset Blvd. című előadást, ott Norma Desmond figurája szintén káprázatos női főszerep.
Webberre jellemzőek ezek a szerelmek szülte múzsák, akik aztán inspirálják az épp születő musicalt és figurát. Direktor úrnak egy-egy adott évadban ki vagy mi a múzsája? A kiválasztott darab fogja meg, vagy a színészekhez keres jó témát?
Ez nagyon lényeges kérdés. Hosszú ideig, a 2000-es évek elejéig, a Madách Színház nagyon erős társulattal rendelkező prózai színház volt, ahol egyértelműen a társulat szereppel való ellátása volt a fő cél. A Madách Színház egykori legendás igazgatója, Ádám Ottó kiválasztott bizonyos színészeket, akiket tehetségük és elkötelezettségük főszerepre predesztinált, és őket vitte szerepről szerepre. A zenés színház nem így működik, a zenés színházban a kiválasztás fő szempontja a darab.
Azt tapasztaljuk, hogy a nézőink sem szereposztásra, hanem a darabra vesznek jegyet. Vannak persze színészi preferenciák, de az elmondható, hogy a zenés színházban az összhatás a döntő, nálunk az előadás összművészeti élmény. Én is darab alapján választom a következő bemutatót. Csodálatos és népszerű színészek vannak, remek alkotótársak, de rendkívül kevés a jó darab. Ez világjelenség, és ha új musicalremekmű születik, az azonnal végigsöpör az egész bolygón. A 21. század igazi remekműve még csak most van születőben. A SIX kicsit már az, a Pretty Woman szintén, de én nagyon várom a 21. századot igazán megfogalmazni tudó, nagy musicalt.
A SIX egyik szereposztása hat popdívából áll, köztük van, akinek ez az első zenés színházi szerepe. Milyen volt velük a közös munka?
Káprázatos! Nagy várakozás és fenntartás volt bennem a próbák előtt, mert a zenés színház – a SIX különösen – hatalmas áldozatot és önfeladást kér a művészektől. Az első perctől az utolsóig végig a színen vannak, és az első perctől az utolsóig végig dolgozzák az előadást. Ebből csak tizednyi rész, amikor csak róluk szól a darab, az előadás fennmaradó, nagyobbik részében ők az együttes részei: a kórus és a tánckar is.
Számos olyan színházi helyzetben kell megfelelni, ami hagyományosan nem főszereplő dolga. A popsztár alaphelyzetben középen áll a színpadon, és minden érte van. Ebben az esetben egyöntetű felismeréssel elfogadták az egy mindenkiért, mindenki egyért alapelvet, ami egyben a zenés színház alapelve is. Azt kell mondjam, sokkal könnyebb volt az énekesnőkkel a munka, mint számítottam rá.
15 művész tanulta ezt az előadást, 15 nő. Egy ilyen helyzetben pedig szinte borítékolható a konfliktus, legalábbis ezt gondolná a külső szem. Ettől nem tartott?
A színházról számos előítélet van a köztudatban. Nekem az a tapasztalatom, ha a tehetséges emberek lehetőséghez jutnak, feladatot kapnak, akkor ők elsősorban jók akarnak lenni, és azt is szeretnék, hogy a produkció egésze is legyen jó. Régen az operettekre volt jellemző, a „csak én legyek jó, a többi nem érdekel”, de ezt az attitűdöt a mai zenés színház már nem viseli el. Ha bárki megnéz nálunk egy előadást, láthatja, hogy a hátsó sorban álló táncos ugyanolyan energiával és erővel teljesít, mint a főszereplő legelöl. Az egyet akarás nagy élménye nélkül nincs zenés színház.
Csodálni való az a frissesség, amivel ezek között a falak között létezik. Mi a titka?
Ezt nem tudom. (Nevet.) Én nagyon szeretem, amit csinálok, és nagyon értékelem a környezetemben lévő emberek különlegességeit. Mindig arra törekszem, hogy mindenkiben meglássam a jót, és nem igyekszem meglátni a rosszat. Nagyon inspirál a már említett egyet akarás, és az a légkör, amikor a próbán lehullanak az emberekről az önzés apró szilánkjai, és mindannyian egyet akarunk.
