Szász Júlia: „Kimondottan terhes volt az a fajta figyelem, ami rajtam, rajtunk, az egész baleseten volt”

Szász Júlia több mint tíz hónap kihagyás és rehabilitáció után a Centrál Színház 2:22 című darabjában tért vissza a színpadra, és tavasszal a Vígszínházban is láthatjuk majd. Február 8-án pedig a Centrál Színház Egy bizonyítás körvonalai című előadásában először játszik újra együtt Horváth Lajos Ottóval, ismét apa-lánya szerepben. A színésznő traumatikus élményei mára inkább csak rossz emlékekké szelídültek. Bár a felépüléséért folytatott küzdelem mély nyomot hagyott benne, rengeteget fejlődött általa.

Ugye nem egészen így gondoltad, hogy gyorsan közismertté válsz és mindenki megtanulja a nevedet?

Szerintem senki sem vágyik ilyesfajta ismertségre. Volt, amikor kimondottan terhes volt az a fajta figyelem, ami rajtam, rajtunk, az egész baleseten volt. Ugyanakkor van ennek pozitív hozadéka is, megpróbálok arra fókuszálni és élni a lehetőségekkel.

Változtatott valamit a színészi játékodon a baleset?

Az elmúlt egy év összes nehézsége, küzdelme nyomot hagyott bennem, de fejlődtem is általa. Szerintem ez meglátszik a játékomon is, bár ezt én nehezen tudom megítélni belülről.

Hogy érzed magad újból a színpadon?

Eleinte sok félelem és szorongás volt bennem, de mostanra szépen, fokozatosan kezdek testileg-lelkileg visszaszokni a színpadra. Jelenleg még csak két futó előadásom van, most kezdtem el próbálni a harmadikat. Felemelő érzés, főleg az, hogy csodálatos emberek vesznek körül, és nagyon izgalmas feladatokat kapok.

Nagy Katica: „Semmilyen képnek vagy elvárásnak nem szeretnék megfelelni"

Szerencsésnek tartod magad annyiban, hogy sikerült felépülnöd?

Az én esetemben nem volt kérdés, hogy fel fogok-e épülni. Azt lehetett tudni, hogy nem lesz rövid idő, de nagyon sokat köszönhetek az orvosomnak, a gyógytornászomnak, a manuálterapeutámnak, a gyógymasszőröknek, és mindenkinek, aki segített a rehabilitációs folyamatban. Abban viszont szerencsésnek érzem magam, hogy ennyivel megúsztam. Vigyázott rám a Jóisten.

Gondolsz még a balesetre vagy álmodsz róla?

Néha igen, de egyre kevesebbszer. Ebben rengeteg munkám van. Egy éve járok fókuszált terápiára egy szakemberhez, volt olyan időszak, hogy intenzíven, heti két alkalommal vettem részt rajta. Ezek alatt az alkalmak alatt főként a baleset, és ahhoz kapcsolódóan a kórház, a rehabilitáció, a színház voltak a témáink.

A február 8-án a Centrál Színházban bemutatott Egy bizonyítás körvonalai című előadásban Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó először állnak újra együtt színpadra, ismét apa-lánya szerepben, Puskás Tamás rendezésében.

Fotó: Centrál Színház

Változtattál valamit az életeden azóta?

Elég nagy fordulópont volt, hogy eljöttem a Nemzeti Színházból, ezzel minden gyökeresen megváltozott. Jelenleg szabadúszó vagyok, keveset játszom, csak olyan feladatokat vállalok el, amiben hiszek, ami (színészileg) érdekel, és amiről úgy érzem, visszatölt.

Egy év telt el a baleset óta. Milyen érzéseket kelt benned, ha most visszagondolsz rá?

A terápiának köszönhetően a traumatikus élmények mára inkább csak rossz emlékekké szelídültek. De még nem vagyok teljesen túl ezen az egészen, ez egy hosszú folyamat. Dolgozom rajta.

Átgondoltad, hogy mit csinálnál, ha nem tudnál többet színészkedni?

Igen, volt időm ezen gondolkodni, és az az igazság, hogy egy jó darabig úgy is éreztem, nem szeretném ezt tovább csinálni. Aztán tavasszal kezdtem jobban lenni, és április-májusban egyre több felkérés érkezett, szóval úgy döntöttem, adok ennek még egy esélyt, de ezúttal teljesen máshogy állok hozzá. Egyébként nem csak gondolkodtam azon, hogy mit csinálnék, jelentkeztem is egy mentálhigiénés szakember képzésre, ami nagyon régóta érdekelt és úgy éreztem, össze tudnám kötni a színházzal.

Konkoly Zsófia: „Az elfogadás és a befogadás terén van még hova fejlődnie az embereknek”

Vissza tudnál állni a Nemzeti Színház színpadára?

Nem tudnék, nem is akarok, ezért jöttem el onnan.

Új bemutatóra készülsz a Centrál Színházban, a Proof - Egy bizonyítás körvonalai című darabra, ahol Horváth Lajos Ottó ismét az édesapádat alakítja. Nem hátborzongató ez egy kicsit? Nem félsz, nem vagy babonás?

Egyáltalán nem, ez egy teljesen más közeg, más helyzet. Ottóval mindig is nagyon szerettem együtt dolgozni, most is vártam a közös munkát.

Milyen a kapcsolatod vele a baleset óta, közelebb kerültetek egymáshoz?

Előtte is jó volt a kapcsolatunk, de igen, azóta talán még szorosabb. Sok mindenen mentünk keresztül együtt, és itt nem csak a balesetre gondolok. Ezek a közösen megélt dolgok eléggé összekovácsoltak minket.

Vanya Timi: „Most már érzem hogy ha elkapom a fonalat, sok mindenre képes vagyok”

Milyen terveid vannak az új évre?

Csak tavaszig látok előre, addig két bemutatóm lesz, egy a Centrálban, egy pedig a Vígszínházban. Ezen kívül nincsenek terveim, nyitottan, kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Most úgy érzem, bármi megtörténhet.