Milliomos lett Suri Cruise, még csak 18 éves, de már most csillagászati összeghez jutott Katie Holmes lánya
Suri Cruise, Katie Holmes és Tom Cruise lánya áprilisban ünnepelte tizennyolcadik születésnapját, és egy csapásra hihetetlenül gazdag tinédzserré vált, köszönhetően édesapjának.
Ezeket láttad már?
A hírek szerint Suri Cruise nem tartja a kapcsolatot édesapjával, Tom Cruise-zal, ez azonban nem jelentette azt, hogy a színész anyagilag is magára hagyta volna lányát. A Daily Mail megtudta, azzal, hogy Suri betöltötte 18. évét, jelentős mennyiségű pénzhez jutott hozzá, köszönhetően annak a megbízási alapnak, melyet Tom Cruise Katie Holmestól való válásakor hozott létre.
„18 éves korában, áprilisban hozzáférhetett. A pénz többi része akkor válik elérhetővé számára, amikor belép a harmincas éveibe. Az alap gondosan lett megtervezve, hogy ne jusson hozzá az összes pénzhez egyszerre, és ne érezze túlterheltnek magát.” - mondta egy forrás. A Daily Mail azt is megtudta, hogy Katie Holmes saját alapot hozott létre egyetlen gyermeke számára. „Katie pénzügyileg tudatos, és természetesen figyel a lányára” - tette hozzá egy másik nyilatkozó. „Azt szeretné, hogy megfelelően gondoskodjanak róla, és nagyszerű életminőséget élvezhessen.”
Enyhén fogalmazva sincsenek anyagi gondjai az épp csak felnőtt Suri Cruise-nak, hiszen apja könnyedén megengedheti magának, hogy a bizalmi alapjába fizessen. A Celebrity Net Worth szerint Cruise vagyonát több mint 600 millió dollárra (234 milliárd forint) becsülik, míg Katie Holmes vagyonát ugyanazon forrás szerint körülbelül 25 millió dollárra (9 milliárd forint).
A sztárpár 2005-ben talált egymásra és 2012-ben vált el, házasságuk végét pedig a szcientológiai egyház okozta, melynek Cruise fanatikusa volt, Holmes viszont nem. A válási papírokba az alapon kívül az is belekerült, hogy Az is Cruise évente 400 000 dollárt fizet Holmesnak gyerektartásként, amíg Suri be nem tölti a 18. életévét. A Mission: Impossible sztárja azt is vállalta, hogy fizeti Suri egészségügyi ellátását, fogászati kezeléseit, biztosítását, iskoláztatását, és szabadidős tevékenységeit, és a források szerint ez mindig meg is történt.