Újabb botrány van kibontakozóban a királyi családban, de ezúttal a spanyoloknál
A királyi családok élete nem mentes botrányoktól, így van ez a briteknél és most újabban a spanyoloknál is, méghozzá egy frissen megjelent könyv miatt. Egy spanyol újságíró ugyanis durva dolgokat állít Letizia királynéról.
Ezeket láttad már?
VI. Fülöp spanyol királyt „összetörte és tönkretette” a hír, miszerint felesége, Letizia királyné állítólag megcsalta őt egy régi szerelmével.
Kedden került a spanyol könyvesboltokba Jaime Peñafiel spanyol újságíró Letizia hallgatásai (Letizia’s Silences) című könyve, melyben azt állítja, hogy a királynő 2011-ben egy New York-i utazása során felélesztette románcát egykori „szeretőjével”, Jamie del Burgóval.
Ahogy a Page Six beszámolt róla, a riporter azt írja: az 56 éves Fülöp király „tudta, hogy Letizia megcsalja őt”, mivel testőrei kötelesek voltak felfedni előtte a nő hollétét. Peñafiel szerint az említett őrök bizony ott voltak, amikor Letizia királyné New Yorkba látogatott állítólagos szeretőjével, akivel először akkor randevúzott, amikor még nem is ismerte Fülöpöt.
A könyv írója nem hagyta ki azt sem, hogy del Burgo később feleségül vette Letizia húgát, Telma Ortizt, akivel később elváltak. Vagyis a királynét és egykori szeretőjét egy darabig rokoni szálak fűzték össze.
Peñafiel nem először ír Letizia királyné állítólagos viszonyáról
A spanyol riporter januárban megjelent másik könyvében (Letizia és én) a szerető nyíltan beszélt az állítólagos kapcsolatról. Az üzletember elmondta a szerzőnek, hogy 2000-ben ismerkedett meg az akkor televíziós riporterként dolgozó Letizia királynéval, 2002-ben meg akarta kérni a kezét, de erre végül nem került sor, mert Letizia közölte, hogy egy “meg nem nevezett diplomatával” randizik.
Sőt, del Burgo azt is állította, hogy a nő a 2004-es királyi menyegző előestéjét vele töltötte, és azt kérte tőle, hogy „soha ne hagyja el”.
Megfogta a kezemet, és megkérdezte, miért nem kértem soha feleségül
- emlékezett vissza a férfi, akinek állítása szerint a viszony 2011-ben ért véget, ekkor hívta fel őt a királyné, hogy már “nem tudnak tovább találkozgatni”. Ha ez igaz, az évszámokból látszik, hogy ekkor már hét éve Fülöp király felesége volt. Letizia királyné és IV. Fülöp egyébként nemrég ünnepelték huszadik házassági évfordulójukat, közös éveik alatt két lányuk született, Leonóra és Zsófia.