Sophia Loren nagyon bánja, hogy ezt az egy dolgot nem tette meg élete során
Nemrég robbant be a hír, miszerint Sophia Loren 86 évesen, 11 év kihagyás után visszatér a filmezés világába.
Ezeket láttad már?
Mindez fiának köszönhető, akinek új filmje, a The Life Ahead a Netflixen debütál majd. Régóta találgatták, hogy vajon édesanyja szerepel-e majd a filmben, de mostanra hivatalossá vált, hogy igen, ő játssza a főszereplőt, Madame Rosa-t. Sophia nyilatkozott is a filmmel kapcsolatban és alárulta, hogy egy álma vált valóra, amikor fia felkérte a szerepre. Elmondása szerint Madame Rosa megformálása kihívás volt számára, és rengeteget tanult a karaktertől, aki egy bölcs, sokat megélt asszony, aki édesanyjára emlékezteti.
Mivel a film részben számvetés is az elmúlással és az élettel, Sophia egy interjúban ennek kapcsán elárulta, hogy megpróbált mindig úgy élni, hogy semmit ne kelljen megbánnia. Ez nagyrészt sikerült is és ennek nagyon örül. Van viszont egy dolog, amit sajnál, hogy nem tett meg. Ez pedig az, hogy sosem vonult fehér menyasszonyi ruhában az oltár elé.
Ez valószínűleg azért is fájó pont Sophia számára, mert élete szerelméhez, Carlo Ponti-hoz még 1966-ban ment hozzá, és a férfi 2007-ben bekövetkezett haláláig hatalmas volt a szerelem köztük. Ponti viszont 20 évvel idősebb volt a színésznőtől és elvált ember, ezért nem rendeztek igazi, nagyszabású esküvőt.
Krimimaraton a glamour.hu-n november 2-8-ig! 5 társasjáték vérbeli nyomozóknak