Selena Gomez donorja elárulta: a popsztár majdnem meghalt a műtét közben!

2018. március 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Selena Gomez és legjobb barátnője, Francia Raisa kockázatos műtéten estek át tavaly nyáron: a popsztárnak új vesére volt szüksége lupusza miatt, és Francia felajánlotta a sajátját, hogy megmentse barátnője életét. Azt eddig is tudtuk, hogy egy ilyen volumenű beavatkozás nagyon megterheli a szervezetet, azonban most, közel egy évvel a történtek után Raisa elárult pár eddig ismeretlen részletet.

Selena és Francia
Fotó: Instagram

A lány kifejtette, hogy borzasztóan nehezen zajlott a felépülés, nem tudott se enni, se inni, és két hónapig szinte egyáltalán nem mozoghatott. Folyamatos felügyeletet igényelt, hiszen még megfürdeni sem tudott egyedül. Azonban Francia elárulta, hogy Selena még rosszabb állapotba került az átültetést követően.

"Pár órával az ébredés után kaptam tőle egy SMS-t, amiben azt írta, nagyon fél. A vesém nagyon aktív volt, és amikor Selena megmozdult, átszakadt egy artétia. Azonnal a műtőbe vitték, és a lábából ültettek át egy ütőeret a hasába, hogy megtartsa a vesémet. Akár meg is halhatott volna" - mesélte el a lány a sokkoló történetet

Láttad már? Selena Gomez hasizmot villant és edzés közben szeflizik a Puma új kampányában

Francia elárulta, hogy a donort általában jobban megviseli egy ilyen beavatkozás, hiszen tőle egy egészséges szervet vesznek el, amire még szüksége lenne a szervezetének. De a lényeg, hogy most már mindkettőjük felépült és ismét egészséges életet élhetnek.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)