Rúzsa Magdi: „Vajdaság a bölcsőm, Magyarország viszont az a föld, amely megengedte, hogy megvessem a lábam és megvalósítsam az álmaimat”
Idén húszéves a GLAMOUR, a kerek évforduló pedig visszatekintésre és önreflexióra adhat okot. Rúzsa Magdi énekesnőt csaknem húsz évvel ezelőtt ismerte meg Magyarország: a vajdasági lány nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is levette a lábáról. Bár Magdi identitása alapvető változásokon esett át az elmúlt években, a lelke mélyén az maradt, aki volt: egy őszinte ember.
Ezeket láttad már?
Azt mondják, a világban egyetlen dolog örök, és ez a változás. Nagyot fordult a világ az elmúlt húsz évben: nemcsak a karrierje, hanem Rúzsa Magdi személyisége is kiforrottá vált. Ahogy ő fogalmaz, megérett a gyümölcs.
Mi az első emléked a GLAMOUR-ról?
Előttem van, ahogy kamaszlányként nézegetem és forgatom a lapot. Nagyon szerettem a borítókat: a színek, az arcok, a ruhák mind nagyon izgalmasak voltak. Emlékszem, ebben az időszakban kifejezetten vártam az újabb és újabb megjelenéseket: imádtam kitenni a magazinokat az asztalomra, időről időre a régieket is rendre átlapoztam. Szerettem a stylistok összeállításait: ha jelezték, hogy egy-egy ruhadarab pontosan hol kapható, kifejezetten ez alapján mentem vásárolni. A GLAMOUR-ról emiatt pozitív, nyári délutánok jutnak eszembe.
Hogy alakult ez a „kapcsolat” közvetlenül azután, hogy berobbantál a Megasztárral?
Nagyon megmaradtak az emlékezetemben a GLAMOUR Women of The Year-gálák, amelyekre az egész magyar sztárvilág készült. Fontos volt ott lenni, megjelenni, mindenki igyekezett az éppen aktuális, legszebb magyar vagy külföldi ruhakölteményekben pompázni. A legrangosabb könnyed eseményként élnek a fejemben ezek az események, amin öröm volt részt venni. Szerencsére ez azóta is így van! (Nevet.)
Rád készülve végiggörgettem az Instagram-felületedet, és megakadt a szemem egy posztodon. Ebben azt írod: „Hazajött végre a lelkem is, nem csak a testem, mostantól megint itthonról megyek majd haza, meg fordítva.” Vidékiként értem, mire gondolsz, amikor azt írod, itthon és otthon, de úgy érzem, nálad ennél jóval több jelentése van ezeknek a szavaknak...
Így van! Nálam ez nemcsak a vidékiségről szól, hanem a határon túlról (is). Hogy az ember egy kicsit kettészakad, amikor országot vált, miközben meg az anyaországba érkezett. Vajdaság a bölcsőm, Magyarország viszont az a föld, amely megengedte, hogy megvessem a lábam: nagyon sok szép lehetőséget kaptam tőle. Itt élhettem meg az álmaimat igazán!
Amikor az említett posztot megírtam, megfogalmazódott bennem, hogy végre elmúlt belőlem a dac a bölcsőmmel szemben: sokáig haragudtam rá azért, hogy nekem el kellett mennem. Azáltal, hogy ezt a nehéz érzést elengedtem, újra képes vagyok azt mondani, hogy szívesen járok haza, aztán otthonról szintúgy hazajövök. Nekem mindenem itt van: a szívem, a lelkem, a színpadom, az összes befektetett energiám, érzelmem, az a sok szeretet, amit fellépésről fellépésre kapok...
Mindennek tudatában, amit most elmondtál, mit jelent számodra ma az a szó, hogy identitás?
Nyilván csak a magam megéléseiről tudok beszélni, amikor azt mondom: az identitás minden olyan dolog, amit akarva-akaratlanul, de magamba szívtam. Ennek egy része megerősített, egy részétől gyengébb és sebezhetőbb lettem, mégis ezeknek köszönhetően lettem kerek, egész.
Mit adsz ebből tovább a gyermekeidnek? Hogyan teszed ezt a mindennapokban?
Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk a kicsiknek a gyökereinkről! Hogy meséljünk, megmutassuk az ízeket, az illatokat, a gondolkodásmódot... Volt idő, amikor magyar gyerekként rettentően haragudtam azért, miért kell nekem annyi mindent tudnom a szerbekről, vagy hogy egyáltalán miért kell megtanulnom szerbül, hiszen egy teljesen magyar közegből származom. Értetlenség és harag volt bennem emiatt.
Mostanra tudom, hogy több, értsd: színesebb, illatosabb, fűszeresebb, különlegesebb vagyok a tapasztalataim által. Ezekre ma már azt mondom, mindenképp szeretném, hogy ismerjék a gyerekeim, hiszen ezáltal jobban megértenek majd engem és az édesapjukat is, aki szintén vajdasági. Sok miértre is választ adnak ezek az apróságok: például miért ráncolok kicsit többet, miért gesztikulálok erőteljesebben, amikor beszélek – hiszen a szerb emberek egy kicsit markánsabbak, intenzívebbek, és körbelengi őket a hangos, meleg déliség, és annak minden árnyalata.
Ezeket a dolgokat akkor fogják igazán megérteni a gyerekeink, ha elmagyarázzuk és megmutatjuk nekik. Hiszem, ha egy gondolatcsírát el akarunk ültetni a fejükben, akkor azt időben el kell kezdeni, hogy az életre tudjon kelni.
Gelencsér Timi: „Felnézek az olyan emberi teljesítményekre, amikre más azt mondaná, hogy lehetetlen”
Ha már szóba kerültek a gyerekeid, tudjuk jól, hogy számtalan elvárás övezi az anyaszerepet. Voltak-e, vannak-e magaddal szemben támasztott elvárásaid, amik az anyaságot illetik?
Talán túl sok is. Nálunk teljesen speciális módon történtek a dolgok, hiszen nem volt lehetőségem arra, hogy kipróbáljam, milyen az, amikor születik egy gyerek és szép lassan megszokjuk, hogy hárman vagyunk, majd négyen, esetleg öten, de addigra már bele is tanul az ember bizonyos dolgokba, érzésekbe... Én egyszerre kaptam három kis lelket. Egy szempillantás alatt kettőből öten lettünk.
Minél jobban múlik az idő, annál inkább azt érzékelem, hogy ez hatalmas (még ha pozitív is) stresszfaktor volt, és emiatt rettentő elvárásokat támasztottam saját magam felé, amiket sokszor nem sikerült megugrani. Olyankor elindulnak az emberben a kérdések: jó vagyok úgy, ahogy vagyok? Jól csinálom, amit csinálok?
Közben persze a legfontosabb nyilván az – és próbálom konstansan emlékeztetni magam erre –, hogy a gyereknek szeretetre és biztonságra van szüksége. Pont. Ha ezt megkapja, akkor az, hogy most épp milyen tempóban szoktatom le a pelenkáról, már igazából csak a magam apró ördöge, amivel meg kell küzdenem.
Három kisgyerek mellett akarva-akaratlanul kicsúszik az ember kezéből a kontroll a legprofánabb, hétköznapi helyzetekben. Hogy viseled ezt?
Mondhatjuk, hogy kontrollmániás ember vagyok: korábban azt szoktam meg, hogy a munkámban katonás rend uralkodik. Ha kitűztem egy célt, azt végig kellett vinni, és nem hagytam magamnak lehetőséget arra, hogy azt mondjam valamire, az nem fog menni. Szerintem pont azért jött ez a három lélek egyszerre, hogy megtanítson arra, nem jó ez a szigorú kontrollmánia. Mert ha van valami, amit nem lehet kontrollálni, az pont az, amit ez a három gyerkőc hozott magával.
Mennyire munkál benned megfelelési vágy ebben a szerepben?
Nagyon erősen! Azt szeretném, ha ők lennének a világ legboldogabb gyerekei azáltal, hogy az anyukájuk mennyire sokat akar magából adni nekik. Aztán persze felröhögök, mert biztos vagyok abban, hogy ahogy az összes anya, úgy egy nap én is meg fogom kapni, hogy tönkreteszem az életüket. Bár megpróbálok ezekre tudatosan felkészülni, de az elvárás saját magam irányába mégis az, hogy a maximumot hozzam ki és adjam magamból nekik!
Ez a hozzáállás viszont fel is tudja őrölni az embert: amikor nem hagyom magam pihenni, vagy nem hagyom el magam abból a szempontból sem, hogy egy kicsit a saját énemmel foglalkozzak, akkor is úgy érzem, tőlük veszek el időt. Meg kell tanulnom, hogyan tudok a magam számára is jó anya lenni!
A GLAMOUR huszadik születésnapja visszatekintésre, önreflexióra adhat okot. Mit mondanál, melyek voltak a húszas-harmincas éveid legnagyobb kihívásai és tanulságai?
A húszas éveim elejének lényege az volt, hogy megtaláljam önmagam, a végének pedig az, hogy meg is szeressem Magdit olyannyira, hogy elhiggyem, hogy szerethető vagyok, hogy a zeném is szerethető. Hogy merjek a saját dolgaimból táplálkozni és azokat leírni.
A harmincas éveimet abszolút úgy éltem meg, mint amikor valaki felvesz egy gyönyörű, testhezálló, flitteres ruhát. Ez az időszak a kibontakozásról és a termékenységről szólt, a szó minden értelmében! Egy csomó mindent meg mertem és meg tudtam élni, tapasztalni, ki mertem próbálni... A harmincas éveimben már egy érett(ebb) lelkületű valakivel találkoztam a tükörben, és elkezdtem rettentően szeretni! Úgy érzem, végre megért a történet.
Jövőre leszel negyvenéves. Milyen prekoncepcióid vannak a negyedik X-szel kapcsolatban?
Nagyon intenzív ember vagyok, erősen élem meg az érzelmeimet, ezért biztos vagyok benne, hogy nem lesz hiány óriási érzelmi cunamikban! Úgy érzem, az elkövetkezendő időszak már nemcsak a vetésről, hanem az aratásról (is) fog szólni, és talán (a vége felé) egy picit a megnyugvásról is. Azt gondolom, ha valaki kitűz valamit az életében, ez az az életszakasz, amikor igyekszik beteljesíteni és véghez vinni azt, hogy utána már egy nyugalmasabb időszak várja. Ez persze nem azt jelenti, hogy a későbbiekben ne lennék aktív. Számos Everestem van még, amelyek meghódításra várnak!
Stylist: Lévay Fruzsina, Smink: Kassai Fibi, Haj: Kozma Norbert, Stylistasszisztens: Asztalos Dominika, Helyszín: W Budapest Hotel
Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket