Radics Gigi: „Jelenleg nincs udvarlóm, de azt nem mondom, hogy nem nyitott a szívem”
Radics Gigi nem csak kiválóan énekel, de remekül is táncol. Elképesztő a mozgása, és sokat sejtető fellépőruháiban is jól érzi magát. A tánccal pedig szép lassan leveti a korábbi ducisága miatti gátlásait.
Ezeket láttad már?
A sikeres énekesnő, Radics Gigi a komfortzónáján kívül eső produkcióban, a Dancing with the Stars című műsorban tűnik fel hétről hétre, és már az első adás után a közönség egyik kedvence lett. Hihetetlen a munkabírása, a tempója, ám kislányának, Bellának nem kell hiányolnia édesanyját a produkcióra való felkészülés alatt.
Gyerekkorodban is táncoltál? A családod tudta, hogy ilyen jól mozogsz, vagy csak a csodás hangodra koncentrált mindenki?
A zene, a ritmus a véremben van, ezzel együtt szerintem a tánc is, persze professzionális táncokat sosem táncoltam, ez az első alkalom. Teljesen más egy buliban vagy egy családi rendezvényen táncolni a kedvenc dalunkra, mint egy meghatározott mozdulatsort szépen, sikkesen kivitelezni. Ez most teljesen új, de nagyon élvezem és azért külön hálás vagyok, hogy fantasztikus tanárt kaptam Baranya Dávid személyében, aki nagyon türelmes velem.
Így tényleg van idő minden lépést kigyakorolni, és nincs bennem semmilyen gátlás. Mivel maximalista vagyok, vagy profin csinálok valamit, vagy nem is fogok bele, és ez most a táncra is értendő. Gyerekként is szerettem táncolni, a barátaim, családom sokszor mondta már, hogy jól mozgok, többet kellene táncolnom akár a színpadon, vagy a klipekben is, de azt hiszem, ezt csak most fogom fel, mert a tánc nem csak szép mozdulatok összessége, hanem kiegészítése lehet a zenének, egy dal mondanivalójának. Úgyhogy lehet, hogy megfogadom a tanácsokat és többet fogok táncolni a jövőben.
Mitől félsz legjobban a próbákon, a felkészülésnél? Koreográfia komplikáltsága, sérülés, vagy a zsűri kritikája egy olyan területen, ami nem a fő profilod?
Az elején volt bennem félsz, amíg el nem kezdtük a próbákat. Korábban pedig attól tartottam leginkább, hogy kivel kell majd táncolnom. Nekem ez nagyon fontos tényező volt. Aztán megtudtam, hogy Dávid lesz az, és akkor rögtön eggyel kevesebb félelmem volt. Majd jöttek a próbák és nagyon jól összecsiszolódtunk, így egyszerűen nem tudok olyat mondani, amitől félnék vagy tartanék. Nagyon nagy biztonságban érzem magam Dáviddal például egy-egy emelés során.
A kritikától pedig nem félek, mert szeretek tanulni, és ha kapok tanácsot, akkor azt beépítem a jövőben. Mivel a szereplő ismert emberek legtöbbjének nem a tánc a fő profilja, így azt gondolom, hogy a kritika az adott felkészülést, táncmozdulatok kivitelezését érinti inkább, ez pedig gyakorlás és alázat kérdése. Persze vannak stílusok, amelyek közelebb állnak az emberhez, vagy a mozgáskultúrájához, van, ami távolabb, emiatt kell egy kis szerencse is, hogy milyen stílust kapunk következő hétre.
Nem ijedtél meg a táncos feladattól? Hiszen egy rossz szereplés nem túl pozitív még egy énekesnőnek sem.
Nem gondolom úgy, hogy ebben a műsorban való szereplés bárkinek is balul sülhet el. Úgy vagyok vele, hogy ez egy másfajta megmérettetés. Azt vettem alapul, amikor végül elvállaltam, mit adhat nekem ez a műsor a jövőre nézve. Mivel énekesnő vagyok, engem alapvetően a hangom alapján ítélnek meg az emberek, ahogy egy séfet a főztje alapján, egy színészt a színházi előadása alapján.
Persze a Dancing With The Stars egy táncos műsor, ezzel tisztában vagyok, nyilván van mindenkinek véleménye, aki nézi, márpedig tudom, hogy rengetegen kíváncsiak a műsorra, de hogy tetszik-e egy adott páros produkciója vagy sem, az a műsor idején érdekes csak. Ha egyszer vége lesz, mindenki visszatér majd a saját kaptafájához, én az énekléshez, esetleg többet fogok táncolni a színpadon, de énekesként továbbra is a maximumot igyekszem majd nyújtani a közönségnek. Bár azt remélem, hogy az eddigi táncunk alapján ebben a műfajban is pozitívan gondolnak rám az emberek, de még szeretnék bizonyítani, sok van még a tarsolyunkban.
Eddig nem látott oldaladat mutatod meg a műsorban. Miért nem derült eddig ki, hogy remekül mozogsz?
Bár popénekes vagyok, de ezen belül tőlem inkább a drámaibb, nagyívű, énekcentrikus produkciókat várják az emberek, hiszen annak idején így ismertek meg a Megasztárban. A tizenötéves kislány, aki Whitney Houston, Beyoncé, Aretha Franklin, Céline Dion dalokat énekel dívás ruhákban. Ezekhez a dalokhoz pedig kevésbé párosul a tánc. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a pörgős dalokat, vagy a táncolható stílusokat, mert nagyon is.
Mit szólsz ahhoz, hogy téged tartanak a legesélyesebb nyertesnek? Ez nyomaszt vagy doppingol?
Szerintem korai még jósolgatni, hiszen sok adás van még hátra. Persze bóknak veszem és nagyon motivál. De úgy gondolom, hogy nagyon sok esélyes van a mezőnyben, ott van mindjárt például Király Linda vagy Marics Peti, akik így elsőre eszembe jutnak, ők szerintem nagyon ügyesen táncolnak. A műsor tartogathat meglepetéseket, de igyekszem hétről hétre hozni azt, amit elsőre megmutattunk.
Szólít valaki még Georginának?
Georginának nem igazán, de Ginának igen. Azoknak, akik a legközelebb állnak hozzám, Gina vagyok. A legjobb barátomnak, a szüleimnek, testvéremnek, a tágabb családnak. Tőlük szeretem, ha így szólítanak, de hallgatok a Gigire is, hiszen ha megismernek az utcán, vagy ha a rajongók megszólítanak, akkor nekik Gigi vagyok.
Milyen a kapcsolatod Baranya Dáviddal? Valószínűleg ő az a férfi, aki most a legközelebb került hozzád. Próbákon kívül is kommunikáltok? Nem zavar, hogy átölel, hozzád ér?
Így van, pontos a megfogalmazás, ő az egyetlen férfi, aki mostanában közel került hozzám, de ő is kizárólag szakmailag, a táncparketten. Voltak bennem ilyen jellegű gátlások, hogy milyen lesz, ha egy idegen férfi hozzáér a combomhoz, a fenekemhez, a mellkasomhoz. Eredendően nem szeretem ezt, nekem kellemetlen, de ahogy Dávidot megismertem és barátok lettünk, ez nem feszélyez egyáltalán.
Talán ezért is sikerült olyan jól az első táncunk, mert mellette el tudom engedni magam, bízom benne, és tudom, hogy amikor megérint, az a produkció része és így egyáltalán nem zavar. Nagyon kedvelem őt emberileg, és mivel sokat találkozunk, így jobban megismertem, a párját is ismerem személyesen. Szerintem ez egy hosszútávú barátság kezdete, és a műsor után is fogok rá számítani, például egy show megkoreografálása során.
Le akarod győzni a duci komplexusodat, ami még mindig veled van a szülés óta?
Igen, ez is cél. Szerintem, ha valaki volt túlsúlyos, ráadásul gyerekként, csúfolták, az egy egész életre traumatizálhatja. Még akkor is, ha lefogy az illető, vékony, jó alakú felnőtté válik, akkor is megmarad a gátlás legbelül. Sajnos ez bennem is megvan. Vannak testrészeim, amiket a mai napig nem szeretek mutogatni, emiatt vannak olyan ruhadarabok is, amelyeket nem szívesen veszek fel, ez egyszerűen belém van égve. De mivel a táncparketten szinte mindent meg kell mutatni a leheletnyi ruhákban, így ezt is el kellett engednem, és bevallom, visszanézve az első műsort, nem is zavar. Szóval lehet, hogy ez az út a teljes önelfogadás felé.
Mennyit próbáltok? És hogy bírod a tempót?
Rengeteget próbálunk a hét szinte minden napján, hétvégén is. Lemegy a műsor szombaton, és mi már vasárnap reggel a táncteremben vagyunk. Ezt így kell elképzelni. A közönség lát két percnyi produkciót a tévében szombatonként, és ehhez mi napi négy-hat órát gyakorolunk hétből hét napig, hogy jól sikerüljön. Nagyon kemény a tempó, de egyre terhelhetőbbnek érzem magam, talán azért is, mert a tánc mostanra a mindennapjaim részévé vált.
Nem fogytál bele a sok mozgásba?
Egyébként fogytam. Amikor elkezdődött a műsor körüli szervezkedés hónapokkal ezelőtt, méretvétel miatt találkoztam a stylisttal, Holdampf Lindával és a divattervező Demeter Ricsivel, akik már akkor megmondták, hogy "figyeld meg Gigi, centikkel leszel keskenyebb a műsor végére". És tényleg, már most is így van. Pedig igyekszem sokkal több szénhidrátot enni, mint máskor, hogy legyen energiám, de mégis érzem a ruháimon, hogy egyre bővebbek. A tánc egy iszonyú kemény kardióedzéssel ér fel, és azért minden áldott nap próbálni óhatatlanul súlyvesztéssel jár, és a testem is sokkal feszesebb ezáltal.
Hogyan alakult át az életed a próbák miatt? A kislányod nem hiányol, vagy úgy oldod meg, hogy az ő élete ne változzon drasztikusan az intenzív elfoglaltságod miatt?
Így van, próbálom úgy alakítani az életemet, hogy Bella minél kevesebbet érezzen ebből a nagy hajtásból. Szerencsére már óvodába jár, így neki minden nap fix rutinja van, ezért ebben az intervallumban én tudok próbálni, forgatni, meetingekre járni. Persze sokkal több elfoglaltságom van a hétköznapokban, mint általában, de a stáb is nagyon megértő, és tényleg szinte minden nap emberi időben tudok végezni.
Melyik tánc fajta lesz a kedvenced?
Ez a legkönnyebb kérdés, mert az autentikus latin táncok állnak a legközelebb a szívemhez. Remélem, kapunk ilyet is, és akkor az lesz igazán az én terepem.
A szexi ruhákat, amik sok mindent megmutatnak belőled, szereted ? Beleszólsz, mit veszel fel?
Már emlegettem a stylistot és a tervezőt, akikkel szorosan együtt dolgozunk hétről hétre. Nagyon figyelnek mindenre, amit szeretnék, a színekre, a fazonokra, mindent úgy terveznek és igazítanak, hogy nekem a lehető legjobb és legkényelmesebb legyen. Élő műsorban még nem szerepeltem ennyire sokat sejtető darabokban, de jól érzem magam ezekben a ruhákban, nincs bennem ezzel kapcsolatban gátlás. Ízléses, nagyon profin kivitelezett ruhákat kapok, nagyon szeretem őket.
A családod mennyire támogatott vagy terelgetett abba az irányba, hogy elvállad?
Mondogatták korábban is, hogy merjek belevágni a Dancingbe, mert nekem való, jól mozgok. De sosem erősködtek, csak érveltek, hogy jól állna nekem. Általában nem hagyom, hogy szakmai dolgokban helyettem döntsön bárki, amikor úgy érzem, valamit el kell vállalnom, akkor arról magamat kell meggyőznöm, főleg, ha a komfortomon kívül eső produkcióról van szó. Így volt ez most is. Megkerestek szerencsére idén is, és miután meggyőződtem róla, hogy nincs mitől tartanom, ráadásul most testileg is késznek éreztem magam, így elvállaltam, és nem bántam meg, sőt! Ez eddig az egyik legnagyobb kaland, amiben részem volt, és nem énekléssel kapcsolatos, pedig még hol van a vége!
A kislányod tudja, mibe vágtad a fejszédet és nézheti az adásokat, netán a stúdióba is leviszed?
Tudja, igen, és már abban a korban van, hogy fel is fogja. "Anya táncol, anya pörgős ruhában van, jaj de szépen csillog a ruhád", megkapom tőle ezeket a mondatokat. Volt már velem a táncpróbán is, és órákig szépen, fegyelmezetten figyelt és végig tapsolt, sőt volt, amikor beállt táncolni is. Élő showra nem szeretném hozni, az hosszú lenne még neki, és sokáig tart a műsor, szeretném viszont elvinni egy kamerapróbára, mert ott még fantasztikusabbnak fogja látni az egészet, mint a képernyőn. Már előre izgulok, mi lesz a reakciója.
A mentorod, Quincy Jones mit szólt hozzá, hogy elvállaltad a műsort?
Sajnos neki személyesen még nem volt alkalmam elújságolni, pedig tudná, miről van szó, hiszen ez a műsor Amerikában is nagyon népszerű. Viszont nem kizárt, hogy már tud róla, mivel egy hete itt volt egy amerikai zenekarral, a zeneszerző jó barátja John Clayton, akivel a MÜPA-ban adtunk egy különleges Jazz koncertet a Liszt Ünnep keretein belül. Johnnak meséltem, hogy másnap, amikor ők a repülőn már hazafelé tartanak, itthon akkor kezdődik majd az első élő adás, ami miatt nagyon izgulok. Ő pedig biztosított róla, hogy nagyon szurkol értem.
Állítólag ismert énekes az új udvarlód… Bárki is legyen, marad időd a szerelemre vagy ez most kevésbé fontos és majd a műsor után foglalkozol a párkapcsolattal?
Igen, állítólag ismert énekes, én is hallottam róla a sajtóból (nevet). Azért lenne egy-két ötletem a világ zenei élvonalából, akiknek az udvarlását jó néven venném, de sajnos erre most nincs időm. Viccet félre, nem szeretem ezeket a pletykákat, álhíreket, ha lesz változás a magánéletemben, azt úgyis el fogom mondani.
Úgy tűnik, ha egy ember egyedül van, akkor előbb-utóbb sutyorognak róla. Nekem jelenleg nincs udvarlóm, de azt nem mondom, hogy nem nyitott a szívem, mert ahogy minden ember, én is vágyom a szerelemre. Viszont erről egyelőre szó sincs, most minden erőmmel a műsorra koncentrálok, ráadásul feltételezem. hogy egy esti randin most valószínűleg elaludnék fáradtságomban.
Énekesnőként hol látunk a legközelebb?
Most kevesebb koncertet vállalok a műsor ideje alatt, mivel sokszor ütközik a próbákkal, felvételekkel, vagy az élő show-val. Legutóbb a MÜPA-ban volt nagy koncertem, legközelebb pedig decemberben lesznek fellépéseim, de ezekről az időpontokról már az új honlapomon lehet majd tájékozódni.
Mik a terveid a műsor után? Pihenés, esetleg utazás, vagy munka?
A karácsony szent, akkor pihenni fogunk. Sütünk-főzünk, készülünk az ünnepre. Vágyom egy jó kis utazásra, de egyelőre nincs konkrét terv. A műsor alakulásától is függ, mikor lesz időm. Az biztos, hogy a stúdiózást nem szeretném hanyagolni, szeretnék új dalokat írni, a legújabb dalom néhány hete jelent meg Ne engedj el címmel, amihez klipet is forgattunk az öcsémmel, ez már a YouTube csatornámon megtekinthető.