Ő itt Pink ritkán látott 13 éves lánya, Willow pont olyan gyönyörű és tehetséges, mint az édesanyja

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pink lánya nem csak külsőleg hasonlít nagyon az édesanyjára, a hangja is pont ugyanolyan gyönyörű. A napokban együtt álltak színpadra, és a rajongók teljesen elolvadtak az anya-lánya produkciótól - még Pink is meghatódott a különleges pillanattól.

Pink együtt lépet színpadra a tinilányával, aki nagyon hasonlít az édesanyjára
Pink együtt lépet színpadra a tinilányával, aki nagyon hasonlít az édesanyjára
Fotó: Christian Petersen/Getty Images

Pink lánya, a 13 éves Willow Sage Hart Chicagóban, a Demokrata Nemzeti Kongresszus utolsó estéjén állt színpadra az édesanyjával. Azt egyből látni lehetett, hogy a stílusuk nagyon hasonló, mindketten tetőtől talpig feketében, ezüstös övvel, rövid frizurával ragyogták be a koncertet, Willow pedig egy vagány bakanccsal tette különlegessé a szettjét.

HIRDETÉS

De amint énekelni kezdett, az is rögtön világossá vált, hogy a tehetségét is az édesanyjától örökölte, gyönyörű hangjával azonnal elvarázsolta a közönséget. Pink What about us című dalát adták elő közösen három másik énekesnővel és egy gitárossal kiegészülve.

Az énekesnő a produkció közben meg is hatódott, csak úgy áradt belőle, hogy mennyire büszke a lányára.

De nem ez az első alaklom, hogy Pink együtt állt színpadra a nagylányával, már a Summer Carnival nevet viselő turnéján is énekeltek együtt. Sőt, Willow már rutinos előadónak számít, hiszen több darabban is játszott, és nagy álma, hogy egyszer a Broadway színpadára is kiállhasson.

Pink pontot tett a 2000-es évek legnagyobb sztárhisztijére

Pink pontot tett a 2000-es évek legnagyobb sztárhisztijére

Pinknek és férjének, a 49 éves Carey Hartnak - akik 18 éve boldog házasságban élnek - egyébként nem Willow az egyetlen gyermekük, kisfiuk, Jameson 2016 decemberében látta meg a napvilágot.

Pink meztelen fotóval szabadította fel a testét

Az énekesnő sosem fél megmutatni a testét, korábban egy teljesen meztelen fotót is posztolt az Instagram-oldalára, amin a pikáns részleteket rajzokkal takarta ki. Az önbizalma pedig arra mutat rá, hogy mindenkinek joga van azt viselni - vagy éppen nem viselni -, amit csak akar - legyen szó egy sejtelmes bikiniről vagy éppen szabadon hagyott mellekről és testről. A lényeg, hogy mindig legyél önmagad! A felszabadító fotót IDE kattintva nézheted meg!

Forrás: glamour.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

A legjobb tanácsot egy pánikbeteg adhatja, hiszen ő már több százszor átélte ezt, tudja azt, hogy mi segít és mi ront ilyenkor a helyzeten

glamour plusz ikon A legjobb tanácsot egy pánikbeteg adhatja, hiszen ő már több százszor átélte ezt, tudja azt, hogy mi segít és mi ront ilyenkor a helyzeten

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

5 alapszabály, amit mindenképpen tarts be futás során, ha nem akarsz megsérülni (x)

5 alapszabály, amit mindenképpen tarts be futás során, ha nem akarsz megsérülni (x)