Peller Anna: „Kussolok, mert boldog vagyok!”
Peller Annát nézi a Madách Színház SIX musicaljének közönsége, és Seymour Johannát látja. VIII. Henrik harmadik feleségét, aki őszintén szerette az uralkodót. Hogy miért találta meg igazán jókor ez a szerep, és mit köszönhet Anna a próbafolyamatnak, az öltözőjében árulta el a GLAMOUR-nak.
Ezeket láttad már?
VIII. Henrik hat felesége visszatér, popbandát alapít és felrobbantja a Madách színpadát. A nagysikerű premierszéria után az előadás februárig pihenni megy, így Peller Anna egy igazán pörgős félév lezárásaként beszélgetett velünk.
Ha jól számolom, 17 éve ismerlek. Semmit sem változtál azóta, ugyanaz az energia, lelkesedés. Bemész egy helyre, és mindenki azonnal tudja, hogy megérkeztél. Gyerekkorodból hozod ezt az attitűdöt?
Szerintem igen, mindig energikus voltam, szerettem, ha nevettek rajtam, figyelnek rám – ez a személyiségem része.
Seymour Johannából is egy ilyen karaktert csináltál a SIX-ben.
Igen, de ha a külföldi verzióba belenézel, ott is előbukkan az előadás alatt a Johannát játszó csaj humora, a pikírt megjegyzések. Én csak a mi premierünk után néztem meg online az eredeti verziót, nehogy befolyásoljon. Azon nevettem, hogy van két pont, ahol a színésznő ugyanúgy poentíroz, mint én. Azt éreztem, ha ő így csinálja, az enyém sem lehet annyira rossz.
Elképesztően könnyednek és lazának látszik kívülről az előadás, miközben tudom, hogy rengeteg munka van mögötte. Mennyire nehéz ebbe belelazulni?
Igazából pontosan megfogalmaztad, mitől tud ez laza lenni – attól, hogy rengeteg munka van benne. Fél évig minden egyes nap gyűrtük a próbákat. Ha nem így lett volna, akkor a végeredmény sem lehetett volna ilyen laza. Úgy képzeld el, hogy eleinte végig sem tudtuk énekelni a nyolcvan percet, olyan sok a koreográfia, volt, hogy már a közepén feladtuk.
De ahogy Tihanyi Ákos koreográfus és a kollégái ezt megjósolták, megjött a kondi. Komolyan mondom, most már arra csodálkozom rá, hogy mennyire megszokta a testünk, szinte könnyedén jönnek a mozdulatok. Minden lány nevében mondhatom: imádjuk. Élvezem, hogy a szóló dalunkon túl egymásnak vokálozhatunk, táncolhatunk, olyan ez, mintha összeállnánk egy vastag szőnyeggé, ami megtartja a szólistát.
Amikor megnéztem a popcsapat előadását, írtam egy SMS-t Szirtes Tamás Tanár Úrnak, hogy el vagyok ájulva, milyen megható ez hatalmas női energia, milyen nagyszerű, hogy mindenki egyenrangú – miközben mindenkinek van egy ütős, saját pillanata. De az egy olyan pillanat, hogy nagyban függ a többiektől, ők a szőnyeg, amin a szólista a dala közben áll vagy táncol. Ez az egész erő a saját lelkemre is visszahat. Ezt a magabiztosságot pedig a többi szerepembe is magammal vihetem.
Beszéljünk egy kicsit az SMS-n túl is Szirtes Tamásról.
Képzeld, a főiskolán is tanított.
Volt szerencsém néha belelátni a próbafolyamatba, és elképesztő volt hallani az instrukciókat, amiket adott nektek. Nagyon izgalmas, ahogy a ti nőiségetek és tehetségetek az ő bölcsességével és zenés színházi tapasztalatával találkozott.
Ő egy élő legenda, egy zseniális ember. Túl azon, hogy szuper ötletekkel állt elő, mindig mindenkihez kedvesen szólt, nagyon jól „közlekedik” a kollégák között. Olyan vidáman és olyan nagy szeretettel jött be minden reggel, amitől mindannyian szárnyakat kaptunk. Nagyon figyelt arra, hogy kinek mi áll jól. Bár különbözik a két szereposztás – a popsor és színésznő sor –, mégis, ha valamelyikünknek be kellene állni a másik csapatba, biztos vagyok benne, hogy működne. Mert nagyon erős alapokon áll az előadás, és ez nagyban az ő instrukcióinak köszönhető.
Ez a szerep most hol áll az életedben?
Ez egy csúcs. Volt már ilyen nagy „ugrás”, a Nők az idegösszeomlás szélén vagy a Mágnás Miska. De ott a Veszedelmes viszonyok is, ahol nem komika vagyok – nem az a karakter, ami általában megtalál. Ez pedig a SIX-ben egy olyan lét számomra, ami nem hittem soha, hogy megvalósulhat. Igazából az elején szerintem senki nem hitte el közülünk, hogy ezt bírni fogjuk: hanggal és fizikummal. És mégis, mint kés a vajban... Nagyon örülök, hogy sikerült, és nagyon örülök annak is, hogy ezt a szerepet kaptam. Nagyon sokat hozzá tudok tenni abból, ahol most tart az életem.
Annyi mindenen mentem már keresztül mind a szakmámban, mint a magánéletemben, hogy úgy érzem, Johanna ettől még több lesz. Van miből építkezni. Mindig is ösztönös színésznő voltam, bár nagyon szeretem az instrukciókat is. Kerényi Imre, a főiskolai osztályfőnökünk mondta mindig, hogy „higgyék el, rabságban a szabadság.” A korlátokon belül kiteljesedni – ezt imádom. Itt fix a koreográfia, a térformák, van az előadásnak egy nagyon komoly rendszere, mégis nagyon megmuttkozik minden lány egyénisége.
Őszintén kérdezem, hogyan csinálod? Késő estig színházban vagy, másnap reggel pedig, amikor félálomban, a kávét keverve bekapcsolom a tévét, már te mosolyogsz az RTL képernyőjén. Miközben előző este lehet, hogy éppen megöltek a színpadon, vagy te gyilkoltál meg valakit. Egy nagyon kemény életvitel, amit az utolsó pár évben tolsz.
Igazad van, de annyi örömet ad ez nekem. Én ezeket mind szeretem. A színház hivatás. A szinkron gyerekkori vágyam volt, a tesómmal lehalkítottuk a tévét, és „hangalámondtuk” a Szomszédokat. Aztán tizenévesen én mentem ennek utána, másnap pedig már hívtak is tömegezni a vonalas telefonon. Ez is egy szerelem. És ott a Reggeli. Rengetegféle emberrel találkozhatok, imádom figyelni őket, ha dugó van, akkor is a szomszéd autóban utazók életét próbálom megfejteni. Ki lehet, mivel foglalkozhat, hova tart? A lányommal, Annabellával is ezt szoktuk játszani, amikor viszem a suliba.
Annabella gondolom ezt szokta meg: anya mindig pörög, megy valahova...
Ebbe nőtt bele, neki ez a természetes. Nagyon büszke rám, a SIX-et például négyszer látta. Az Operettszínházban is rengeteg előadásban megnézett.
Összegezzünk. Színésznő vagy színházban, forgatsz, szinkronizálsz, műsorvezető vagy, és mindemellett anya, ami a legnagyobb feladat.
És a legcsodálatosabb...
Magadra mennyi időd van?
Az énidőm a hivatásom. Egy szavam sem lehet, szerintem ez látszik is rajtam. Én azt csinálhatom, amit imádok. Aki a hivatásának élhet, annak a munkája egy nagy énidő. Persze jól esik pihenni is, most pont jön egy megnyugvás majd. De nekem az életem egy nagy szerelem és boldogság. Az ember, ha szerelmes, a szerelmével akar lenni. Nekem a színház a szerelmem, és kussolok, mert boldog vagyok.
Megígértem, hogy semmi magánélet. De anélkül, hogy bármi mélybe belemennénk: ma, amikor az interjút vesszük fel van az exférjed, Mikike szülinapja. Elképesztően kedves üzenetet írtál a Facebook-falára. Jól esett olvasni reggel. Olyan szép, hogy lehet ezt így is.
Ezt szerintem csak így lehet, de ehhez két ember kell. Szerencsére nálunk ezt Miki is így gondolja. Ha valaki ilyen helyzetben van, én őszintén tanácsolom, törekedjenek a békére! Az élet olyan rövid ideig tart, egymást bántani, piszkálni, szapulni minek? Nem jobb békében élni? Egyébként meg van egy közös gyermekünk, aki összeköt bennünket. Érte pedig örökre hálásak leszünk egymásnak.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”