Pap Bianka: „Nem akarok folyamatosan a teljesítmény kényszere alatt élni”
Az elmúlt években nemcsak a medencében bizonyította elszántságát és tehetségét, hanem inspiráló példaképpé vált mind a sportolók, mind a fogyatékkal élők számára. Pap Bianka paralimpikon többszörös érmesként és világrekorderként bizonyította, hogy kitartással és kemény munkával nincsenek leküzdhetetlen akadályok.
Ezeket láttad már?
Tizenhat évesen egy mosolygós kislányként ült le velem szembe élete első interjújára, csillogó szemekkel mesélt az álmairól. Pap Bianka akkor még nem sejtette, hogy fényes jövő és úszókarrier vár rá. Huszonöt éves korára mindent elért, amiről mások csak álmodni mernek. Bia fantasztikus példakép, aki nem fél nyíltan beszélni az érzéseiről.
Ha meg kellene fogalmazni veled kapcsolatban két dolgot: a szerény és az alázatos jelzők biztosan rákerülnének a listámra.
Világéletemben szerény voltam, sosem az elért eredményeimre fókuszáltam, hanem arra, hogy ugyanaz az ember maradjak, aki az elején voltam. Ez azonban néha nehézséget is okoz, mert a sikerek nem ülepednek le bennem igazán. Nem élem meg őket úgy, hogy ettől több lennék, hiszen valahol tényleg több vagyok, de közben belül ugyanaz maradok. Ez egy nagyon érdekes érzés.
A pszichológusom is rámutatott, hogy nem ünneplem meg magam eléggé. Számomra minden eredmény egy újabb lépcsőfok, egy apró állomás, és inkább megyek tovább, mert tudom, hogy újabb célok várnak. Például a párizsi paralimpiát sem ünnepeltem meg igazán, pedig ez egy hatalmas mérföldkő az életemben. A sportolói élet egyik nagy kihívása, az ember mindig küzd, mindig többet akar, de nem ad magának időt arra, hogy megálljon és élvezze az elért eredményeit. Ez pedig hosszú távon nem egészséges.
Az egyik cél elérése után azonnal a másikba ugrottál. Ez hogyan hatott mentálisan?
A 2023-as világbajnokságon szerzett három aranyérem után mentális blokkba kerültem. Utána egy hónapot pihenéssel töltöttem, egyszerűen nem éreztem magam késznek arra, hogy elkezdjem az évet. Aztán elindultam, viszont fél évig nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy kellett volna. Az edzéseken nem bírtam végigúszni a távokat, és folyamatosan számoltam vissza a perceket, hogy mikor lesz vége a tréningnek. Úgy érzem, ha akkor hagytam volna magamnak két-három héttel több pihenőidőt, talán könnyebb lett volna az utána következő időszak.
A párizsi paralimpián elért elképesztő eredményeidet könnyedén fel tudtad dolgozni?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már sikerült feldolgoznom az ott történteket, még most sem ülepedett le bennem igazán. Egyszerűen hihetetlennek tűnik mindaz, amit elértem. Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy többszörös paralimpiai bajnok leszek, valószínűleg kinevetem.
A versenyek kapcsán az érem megszerzése a legfontosabb cél, vagy inkább maga a részvétel, az út, és az, hogy eljuss a versenyre?
Nem azért dolgozom, hogy érmet nyerjek. Persze motivál, és tudom, hogy ha nem teszek meg mindent, akkor nem lesz eredmény, de ez nem mindig tudatos bennem. Sokkal inkább a kötelességtudat hajt, hogy valamit meg kell csinálnom. Ugyanakkor gyakran hiányzik belőlem az a konkrét érzés vagy gondolat, hogy miért is csinálom, és ez nagyon rossz érzés.
Ilyenkor próbálok rövid távú célokat kitűzni magam elé, például azt, hogy az adott héten minden edzésen jól akarok teljesíteni. Ez általában célravezetőbb, mint amikor egy egész évre akarok koncentrálni. Inkább napról napra, hétről hétre próbálok haladni, de néha ez sem könnyű.
Az élet más területein is néha szükséged van arra, hogy noszogassanak, vagy emlékeztessenek rá, hogy bízz magadban, és elhidd, mennyire jó vagy abban, amit csinálsz?
Nagyon sokat dolgozom magamon a pszichológusommal, és úgy érzem, hogy ebben jelentős előrelépést értünk el. Ugyanakkor, mióta vége lett a világbajnokságnak, kicsit mintha visszaesett volna ez a lendület. A fáradtság miatt azt is érzem, hogy az úszáson kívül az élet más területeiről keveset tapasztaltam meg. Most például jogot hallgatok az egyetemen, és ott is próbálom ugyanazt az alázatot és szorgalmat átültetni, amit az úszásban megszoktam. Ez a hozzáállás szerencsére működik ott is.
Sokszor viszont elcsüggedek, és megkérdőjelezem magamat, hogy vajon képes vagyok-e rá. De valahogy mindig erőt merítek valahonnan mélyről, és arra gondolok, hogy ha eddig eljutottam, akkor miért ne tudnám folytatni? Ilyenkor gyakran inspirációt keresek másokban, akik már elérték azt, amire én is törekszem – például azokban, akik már megszerezték a diplomájukat. Ez mindig emlékeztet arra, hogy nincs lehetetlen, és előbb-utóbb én is eljutok oda. Ez a gondolat szokott erőt adni, amikor elbizonytalanodom.
Ezt a küzdőszellemedet és bizonyítási vágyadat a családból hozod vagy inkább a sport alakította ki benned?
Ez az elszántság már gyerekként is megvolt bennem, de úgy érzem, hogy a sport által teljesedett ki igazán. Már kicsinek is nagyon makacs voltam, nem adtam fel, amíg el nem értem, amit szerettem volna. Például addig bicikliztem és estem le a bicikliről, amíg meg nem tanultam. Emlékszem, hatévesen apukám biciklijét kértem el, pedig az ülést alig értem el, és nem tudtam átlépni a vázon, de mindent megtettem azért, hogy megtanuljam én is.
Mindössze tizenhat éves voltál, amikor az első interjút készítettem veled. Azóta gyönyörű, fiatal nővé cseperedtél. Te hogy látod magad?
Szerintem a kicsi énem biztosan büszke lenne rám, de fontos, hogy ne csak a kicsi, hanem a felnőtt énem is értékeljen, elhiggye végre, hogy amit elértem, azt a saját erőmből értem el. A pszichológussal sokat dolgozunk azon, hogy a belső gyermekemmel foglalkozzak, néha megálljak, és szeretettel forduljak felé. Ez nagyon érdekes folyamat, sokat segít abban, hogy jobban értékeljem magam.
Miért érzed fontosnak, hogy ennyire nyíltan megoszd másokkal, hogy pszichológussal dolgozol a mentális egészségeden?
Szerintem nagyon fontos, hogy nyíltan beszéljek arról, hogy dolgozom magamon, és pszichológushoz járok. Ez nekem a fejlődés része, és rengeteget segít abban, hogy jobban megértsem magamat és megküzdjek a nehézségekkel.
Sokan furán néznek rám, amikor arról beszélek, hogy lehet, hogy egy évig nem szeretnék nagy versenyeken indulni, vagy kihagynám a világbajnokságot, és inkább kisebb megmérettetéseken vennék részt. Ez azért van, mert nem akarok folyamatos teljesítményhajszolásban élni. Ugyanakkor továbbra is úszni szeretnék, és újra meg akarom szeretni az úszást.
Tudom, hogy nem mindenki ért egyet ezzel, de azért tartom mindezt elengedhetetlennek, hogy hosszú távon megőrizzem a mentális egészségemet, és négy év múlva újra képes legyek igazán jól teljesíteni. Ez egyfajta befektetés önmagamba, hogy ne égjek ki teljesen.
Könnyű volt kimondani ezt a felismerést magadnak?
A végső nemet még nem tudtam kimondani, ezt majd akkor kell megtennem, amikor le kell adni a nevezést a következő versenyre. Most viszont nagyon azt érzem, hogy ezt a lépést meg kell tennem ahhoz, hogy hosszú távon folytatni tudjam a karrieremet. Ez egy nagyon nehéz döntés, de szükséges.
Jelenleg úgy érzem, hogy nem akarok uszodába menni, amíg nem pihenem ki magam teljesen, és nem érzem, hogy újra készen állok. Ez az érzés már egy éve jelen van, és tudom, hogy ez a szünet elengedhetetlen ahhoz, hogy újra teljesíteni tudjak. Mentálisan és fizikálisan is szükségem van a regenerálódásra, és idő kell arra is, hogy számot vessek, értékeljem az eddigi eredményeimet, és feldolgozzam mindazt, ami történt, csak így leszek képes újult erővel folytatni.
Hamar vissza tudsz rázódni a megszokott kerékvágásba a kihagyott edzések után?
Szerintem az úszás nagyon nehéz, különösen akkor, amikor az ember akár csak két-három napot is kihagy. Minél hosszabb időt tölt távol, annál nehezebb visszatérni.
Mennyire befolyásolja a teljesítményedet a lelki állapotod?
A vizsgaidőszakot általában jól szoktam kezelni, sokan ledöbbennek, hogy még ilyenkor sem hagyom ki az edzést. Gyakran előfordul, hogy három óra edzés után ülök be egy vizsgára, ez másoknak elképzelhetetlen szituáció, aminek időnként megvan az ára. Volt már rá példa, hogy emiatt nem sikerült valami, de másodszorra mindig megcsináltam.
Nehéz mindenhol helytállni, és olykor ez a terhelés az uszodába is velem jön. Ha például izgulok vagy szorongok egy vizsga miatt, esetleg egy nehéz nap van mögöttem, az az edzésen is érezhető. És ha mondjuk egész nap rohanok, nincs időm rendesen enni, az szintén rányomja a bélyegét a teljesítményemre.
A párod könnyen elfogadta, hogy az élsport sok időt elvesz a közösen töltött időtökből?
A párom teljesen civil, nem a sport világában tevékenykedik, ezért talán nem is tudja teljesen átérezni ezt az életformát. Ugyanakkor mindenben mellettem áll, például a nyári edzőtáborok végén is meglátogatott, beleláthatott egy kicsit abba, hogy mennyit dolgozunk, hogyan éljük a mindennapokat.
Ez sokat segített abban, hogy megértse, milyen áldozatokkal jár ez az élet. A legnagyobb nehézség számunkra az, hogy hogyan találjunk időt igazán együtt lenni, de mindketten tudjuk, hogy ez az élethelyzet nem tart örökké, és egyszer vége lesz. Ez a tudat sokat segít átvészelni a nehéz időszakokat.
Nemrég az Instagramon posztoltad, hogy menyasszony lettél. Milyen terveitek vannak az esküvőre vonatkozóan?
Szeretnénk esküvőt, bár még nem egyeztünk meg a részletekben. Én inkább egy külföldi, kisebb esküvőt képzelek el, míg ő egy belföldi, nagy lakodalmas eseményt támogatna. Szóval még ebben is meg kell találnunk a közös nevezőt, de az biztos, hogy az esküvő nem egy távoli terv, inkább a közeljövőben szeretnénk megvalósítani. Aztán meglátjuk, hogyan alakul tovább az életünk.
Hogyan képzeled el az életedet a jogi diploma megszerzése után?
Az úszás abbahagyása és a diploma megszerzése után a sportdiplomáciában vagy a sportvezetésben tudnám magam elképzelni. Nem vagyok kirakatember, inkább a háttérben szeretném a megszerzett tudásomat kamatoztatni.
Mit kívánsz magadnak a következő húsz évre?
Szeretném, ha negyvenöt éves koromban, amikor majd felteszed a kérdést, hogy vagyok, azt válaszolnám, hogy maximálisan kereknek érzem az életemet. Jó lenne egy család, egy otthon, egy nyugalmas, meghitt életre vágyok – azokkal, akik igazán fontosak nekem.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Csillag Szilvia, Smink és haj: Pataki Ágnes
Még mindig nincs karácsonyi hangulatod? Öt trükk, amivel meghozhatod az ünnepi várakozás érzését