Ők nyerték a GLAMOUR Women of the Year díjakat 2017-ben!

2017. március 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR Women of the Year 2017-es gála igazán különleges esemény volt. Az év hősnője díjjal elismert Üvegplafon blog alapítói, Gát Anna és Réz Anna igazán megható és elgondolkodtató köszönőbeszéde reméljük nagyon sok nőhöz eljutott. A GLAMOUR szerkesztőség a díj átadása alatt egy kis flashmobbal járult hozzá ahhoz, hogy még inkább felhívjuk a figyelmet a női egyenjogúságra.

Ők nyerték a GLAMOUR Women of the Year díjakat 2017-ben!
Fotó: GLAMOUR

A ceremóniamestertől, Árpa Attilától a gála kezdetén a GLAMOUR magazin főszerkesztője, Maróy Krisztina vette át a szót, aki bejelentette, hogy nemzetközi összefogással a világ mind a 16 GLAMOUR magazinja összefog, és a novemberi lapszámokat minden országban kizárólag nők készítik majd azért, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a férfiak és nők közötti bérkülönbség miatt a nők november 20-ától valójában ingyen dolgoznak, hiszen ennyivel kevesebbet keresnek ugyanzokban a munkakörökben, mint a férfiak.

HIRDETÉS

Már sokat olvashattatok az oldalon az Üvegplafon blogról, és a mögötte álló két ötletgazda, Gát Anna és Réz Anna sem lehet ismeretlen számotokra. Nehéz bármit is mondani a köszönőbeszédükről, hiszen talán a GLAMOUR Women of the Year történetének legelgondolkodtatóbb és legfelemelőbb pillanata volt. Számunkra biztosan.

Áron Eszter

Idén a roppant sikeres Áeron márka nyerte az olvasóktól a Women of the Year év divattervezője díját. A GLAMOUR magazin régi kedves fotósa, Szombat Éva adta át az elismerést a márka alapítójának és vezetőjének, Áron Eszternek, aki beszédében első sorban a mögötte álló csapat munkáját emelte ki.

Tóth Gabi

Idén egyetlen lehetőség volt arra, hogy újrázzon egy jelölt, és a GLAMOUR olvasói nem is hagyták ki ezt a lehetőséget, hiszen immár második alkalommal nyerte el a legjobb énekesnő kategóriában a Women of the Year díjat Tóth Gabi. Az énekesnő 6 évvel ezelőtt kapta meg ezt a kitüntetést. Ezúttal a Blikk Nők és a Kiskegyed főszerkesztőjétől, Bokor Klárától vette át a díját. Gabi nagyon meghatódott, és elmondta, hogy nagyon hisz abban, hogy karrierjében most egy nagyon fontos állomás következik.

Molnár Nini

Elképesztően erős volt a mezőny a kiegészítőtervezők kategóriájában, és sokan talán meglepődtek, hogy a nagyon friss, de máris nagyon népszerű Nini Molnar Bags alapítója, Molnár Nini nyerte el a GLAMOUR Women of the Year díjat.

„Szeretném üzenni a GLAMOUR olvasóinak, hogy azzal, hogy én itt állok, azt bizonyítom be, hogy semmi sem lehetetlen. Girl Power! Pom Power!”

Dragos Karin

A viszonylag friss kategóriában a legismertebb YouTuberek, hazai Instagram-kedvenceket jelöltétek. Így aztán nem meglepő, hogy igazán nagy csata alakult ki, még sosem fordult elő, hogy a győztes és a második és a harmadik helyezett között kevesebb, mint száz szavazat különbség legyen, márpedig idén ez is megtörtént. Végül egy hajszállal Dragos Karin nyerte el az olvasók elismerését.

„Mindenki merjen álmodni, mert lehetséges, ha akarjuk.”

Hadnagy Tímea

A Poli-Farbe ügyvezető igazgatója, Szabó Antal az év lakberendőzője díját egy szép felvezető után Hadnagy Tímeának adta át. Ő első sorban a benne bízó megrendelőinek köszönte meg a díjat, és itt jelentette be, hogy hamarosan gyerekbútorokkal fog majd megjelenni a piacon. Micsoda jó hírek!

Dobó Kata

Az év színésznője kategóriájának nyertesét Pataki Ágitól tudhattuk meg, a gyönyörű, egykori modell ma már sikeres filmproducer, Dobó Kata nevét olvasta fel a borítékból. A színésznő őszintén meglepedődött, hogy éppen ő kapta a díjat, hiszen mint elmondta, négy másik, csodás pályatársa is jelölt volt, és bármelyikük nyerhetett volna.

„Különleges év ez nekem, mert pontosan húsz évvel ezelőtt léptem erre a pályára”

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Z generáció és a munka – beleszülettek a technológiába, most már ők diktálják a szabályokat

glamour plusz ikon A Z generáció és a munka – beleszülettek a technológiába, most már ők diktálják a szabályokat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit muszáj kipróbálnod! (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, ha hajhullás ellen keresel megoldást (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, ha hajhullás ellen keresel megoldást (x)

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)