New York-ban koncertezett Mihályi Réka!
A lengyel légitársaság elindította a közvetlen Budapest New York repülőgép járatát.
Ezeket láttad már?
Mihályi Réka énekesnő az elsők között utazhatott Budapestről New Yorkba, a közvetlen járaton, valamint az esemény hivatalos ünnepségén is fellépett Manhattan szívében, a Magyar Főkonzulátuson. A mini koncert párja Romhányi Áron(United) valamint Pál István (Magyar Állami Népi Együttes vezetője) hegedűművész kíséretében történt.
Az ünnepségen olyan magyar dalok kerültek a repertoárba angol nyelven amit a nemzetközi közönség is jól ismerhet, mint pl. Szomorú vasárnap, Hulló falevelek (Autumn leaves). A nagy eseményre való tekintettel egy refrén erejéig Alicia Keys New York című dala is felcsendült Réka előadásában.
A fellépés mellett városnézésre is sor került amit Réka nagy izgalommal várt hiszen harmadszor járt New Yorkban.
Rékát a Group N Swing énekesnőjeként jól ismerhetjük azonban a napokban megjelent az első pop -zenei klipje Viszlát Budapest címmel. Jövő héten pedig Réka a gardrób napló heti vendége lesz!