Miskovits Marci: „Volt bennünk félelem, de az első randin megtört a jég”

Miskovits Marcinak saját YouTube csatornája van, videóklipeket rendez, közösségi média tartalmakat gyárt. Baráti körében megtalálhatóak a legismertebb fiatal hírességek és zenészek, ráadásul szerelme is ismert énekesnő. Születésnapját Amsterdamban ünnepelte, amit egy hosszabb thaiföldi kikapcsolódás előzött meg barátai társaságában. Mint mondja, ezekből az utakból merít energiát az elkövetkező hónapok feladataihoz. De ki is valójában Miskovits Marci, milyen embert rejt a fiatal babaarc, a mérhetetlen lendület és energia, amivel a mindennapjait éli?

Hogy emlékszel vissza, milyen kisgyerek voltál?

Már kiskoromban is szereplős-típus voltam. Amint volt egy családi rendezvény, én mindig szerepeltem, ugrándoztam és táncoltam. Hiperaktív, örökmozgó gyerek voltam. Suliba is csak amiatt szerettem járni, mert ott társaságban voltam és rengeteg barátom volt, nem a tanulás motivált. Középiskolában a reál tantárgyakból volt, hogy megbuktattak, általánosságban pedig közepes tanuló voltam. Nagyon hamar elkezdtem dolgozni, ami persze sokkal jobban érdekelt, mint a tanulás, főleg, hogy az iskolában inkább a sikertelenség jellemzett és negatív élmények értek, így ezt nem igazán szerettem.

Mikor fordult meg először a fejedben, hogy kamera elé állsz és interjúkat fogsz készíteni?

Tizennégy évesen kezdtem először dolgozni és pénzt keresni. Sorsszerűen jött a megkeresés, nem én kerestem a lehetőséget, hanem a lehetőség talált meg engem. Zuglóba jártam akkor iskolába, és a barátaimmal suli után az Örs Vezér terén bmxeztünk, amikor belefutottunk egy forgatásba, a riporter csaj pedig megkért, hogy szerepeljek az interjúban. Olyan jól sikerült az egész, hogy egyből meg is kérdezte, van-e kedvem szerepelni egy újonnan indult internetes bulvárcsatorna oldalán, ahol éppen riportereket kerestek.

Mikor kerültél be a Viva tévé világába?

Rá két évre, tizenhat éves koromban jött ez a lehetőség. Egy barátom, Buza Sándor fia, Buza Marci került be először a Viva tv-be szerkesztő-műsorvezetőként, aki jóval idősebb volt, mint én. Ő kötött össze Szalai Katával, akinek elmondtam az ötleteimet. Így kezdtem el a Vivánál dolgozni. Kata az első perctől kezdve nagyon kedvesen és pozitívan állt hozzám, bár eleinte nem voltam bizakodó, mert akkoriban nagyon sok ígéretet és lehetőséget kaptam, amiből végül nem lett semmi, így elég szkeptikus voltam a munkát illetően, de végül ez szerencsére összejött, méghozzá egy hét alatt.

Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok”

A szüleid az első perctől kezdve támogatták a karrieredet? Mit lehet róluk tudni, mivel foglalkoznak?

Velem kapcsolatban egy nagyon nagy előítélet, amit az elmúlt tizenöt év alatt sem sikerült letennem magamról, hogy sokan azt hiszik, ismertek a szüleim, vagy legalábbis szakmabeliek, pedig egyáltalán nem. Anyukám pedagógus, kisgyerekekkel foglalkozik, napközis tanár. Apukám pedig egyéni vállalkozó, jelenleg a vendéglátásban dolgozik, előtte pedig életbiztosításokkal foglalkozott, tehát mindenkinek teljesen polgári szakmája van. Semmilyen rokonom nincs a szórakoztatóiparban. Eleinte meglepődtek a sikereimen, és azt hitték, ez csak egy átmeneti hobbi lesz nálam, főleg, hogy addig elég sok mindenbe belekezdtem, de semmit sem csináltam kitartóan. Aztán egyszer csak felkapták a fejüket, hogy de jó az, amit csinálok, és attól kezdve a mai napig maximálisan támogatnak mindenben, és hisznek bennem. A legtöbb súrlódásunk inkább abból adódott, hogy nem szerettem a sulit, és nem igazán szerettem iskolába járni, de a karrierembe soha nem szóltak bele. Egy dologból azonban nem engedtek, az pedig az érettségi, amit végül nekik köszönhetően teljesítettem is, ez magamtól soha nem ment volna, mivel nem érdekelt a tanulás, de miattuk megcsináltam.

Mi volt az első maradandó, áttörő sikered?

Talán a Viva tévé volt az első siker, amit akkoriban annyian néztek, hogy hirtelen mindenki megismert az utcán a fiatalok közül. Persze nagyon sok negatívumot és rosszat is kaptam a hirtelen jött ismertséggel, de legalább ugyanannyi pozitívumot is. Akkoriban még suliba jártam és az iskolatársaim, majd a tanáraim, sőt az igazgató is felkapták a fejüket, amikor rendszeresen látni kezdtek a tévében. Egy idő után már az utcán is odajöttek hozzám fotózkodni, majd már az idősebbek is megismertek. A nővérem ezt nagyon nehezen viselte. Ő nyolc évvel idősebb, mint én, nekem pedig akkor még nem volt jogosítványom, így ő vitt engem különböző helyekre autóval. Emlékszem, teljesen kikészült attól, hogy összesúgtak az emberek a hátam mögött és mindenki megbámult. Manapság már sokkal természetesebben fogadják az ismert embereket a többiek, de ez akkor még nem volt annyira egyértelmű, hogy összefuthatsz valakivel, akit a tévében látsz egy teljesen átlagos helyen is. Sokan beszóltak, odajöttek és negatív véleményt formáltak, a tesóm meg ezen végtelenül felidegesítette magát. Ma már ez szerencsére nincs így, a társadalom megtanulta természetesebben kezelni ezeket a helyzeteket.

Hogyan élted meg ezt a hirtelen jött ismertséget?

Úgy érzem, jól. Vannak azok a típusú ismert emberek, akik bár nap mint nap a reflektorfényben vannak, mégis negatívan élik meg a sikert és rosszként tekintenek rá, áldozatnak érzik magukat. Én sosem voltam ilyen, nekem ez sosem volt teher. Mindig is szerettem szerepelni. Jól esik, ha személyesen is odajönnek hozzám azok az emberek, akik nézik a műsoraimat, és élőben is kifejezik a szeretetüket, de ez fordítva is igaz. Ha odajönnek hozzám, akkor én is elmondom nekik, hogy hálás vagyok azért, hogy követnek és szeretnek. Természetesen van ennek árnyoldala is, amikor annyian vannak egy klub turné alatt, ahol például a K-OSZ TV-t forgatom, hogy egyszer csak kicsi lesz a tér és a rajongók szinte összenyomnak. Mindenki akar belőlem egy szeletet, mert szerepelni akarnak. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nekem ez már sok, de ez maximum öt percig tart, mert egyébként mindenki nagyon jó fej, ami pillanatok alatt feledteti velem a negatív érzéseket.

Változott a személyiséged az elmúlt időszakban?

Régebben sokkal naivabban álltam az emberekhez is, főleg a szakmában. Azóta már jóval érettebb vagyok, és próbálom átlátni a szálakat és azt, ki hogyan áll a másikhoz. Azt szoktam mondani, hogy én ugyanolyan hülye vagyok, mint voltam tíz évvel ezelőtt is, és ugyanúgy bohóckodom a barátaimmal, mint annak idején.

Mik a terveid és hogyan születnek meg hozzá az új ötletek?

Mindig figyelem azokat a dolgokat, amik inspirálnak engem. A zenélést két éve pihentetem, de mindenképpen szeretnék visszatérni és új dalokat kiadni. Örülök az új párkapcsolatomnak is, abban is szeretnék fejlődni és ápolni a magánéletemet. Illetve nem mondtam le a tévés szereplésekről sem, ott is keresem a számomra megfelelő utat, meg a podcastomat is szeretném egyre magasabb szintre fejleszteni.

Hogyan kezeled a negatív kritikát? Mi volt a legnagyobb szakmai csalódás az életedben?

Ha olyan szakmai kritikával találom szembe magamat, akinek adok a véleményére, vagy felnézek rá, akkor annak megfogadom a véleményét, mert nem véletlenül tisztelek valakit. Azonban hülyeségekkel, mint például a most olyan népszerű Reddit alkalmazáson található negatív kommentekkel egyáltalán nem foglalkozom. Sőt azt időszakosan le is törlöm a telefonomról és csak nagyon ritkán nézek rá. Szomorúnak tartom azt, hogy elfogadott lett a mai világban név és arc nélkül kommentelni egyáltalán nem igaz dolgokat "biztos információra” hivatkozva.

Dárdai Blanka: „Egy percig sem érzem úgy, hogy bármiért is magyarázkodnom kellene”

Egy ilyen sikeres fiúért biztosan rajonganak a lányok - hogyan kezeled a női rajongóidat?

Évek óta vártam arra, hogy szerelmes legyek és legyen egy normális barátnőm. Eddig azonban nagyon jól esett a rajongás, amivel volt, hogy éltem és volt, amikor nem. Természetesen nem volt baj szingliként az, hogy imádnak a lányok, de ez most már teljesen megváltozott, hiszen megtaláltam azt a lányt, akivel boldog lehetek.

Magánéletedről, barátnődről eddig nem sokat lehetett tudni, egészen a legutóbbi nőnapon közzétett posztodig. Hogyan ismerkedtetek meg az X-Faktorból ismert Nicuta Nicoletával?

Három éve nem volt komolyabb párkapcsolatom, de nyitott szemmel jártam. Úgy ismerkedtünk meg, ahogyan mostanában a fiatalok szoktak: bekövettem Instán, majd reagáltam egy sztorijára és elkezdtünk beszélgetni. Eddig Niko Erdélyben lakott és csak most költözött fel Budapestre. Decemberben kezdtünk el beszélgetni, azóta viszont csak egyszer vagy kétszer volt fent a fővárosban, amikor futólag találkoztunk. Most viszont a szakmai karrierje miatt felköltözött, amiben persze segített neki az is, hogy én is itt vagyok.

Milyen volt az első randitok? Ráírtál Instán, de hogyan került sor az első személyes találkozásra?

Amikor Pesten járt, elvittem randizni, aztán bulizni. Bár az elejétől fogva nagyon tetszett, mégis, érdekesen indult a személyes találkozó. Mindkettőnkben volt egyfajta gátlás, amit nem is tudtam hová tenni eleinte. Sokszor csalódtam én is, ő is, volt bennünk félelem. Emiatt elég távolról közeledtünk egymáshoz, de aztán az első randin megtört a jég, ami után még aznap éjszaka egy hosszú levélben leírtam neki, hogy mit gondolok, amire nagyon kedvesen reagált. Akkor jöttem rá, hogy ez a lány nem csak szórakozik velem, hanem komolyan is gondolja a dolgokat. Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk, hamarosan pedig sor kerül az első közös pihenésre is, itt belföldön.

Ismerj meg még több inspiráló történetet:

• Pálmai Anna: „Sokszor hiányzott az anyám, de felnőtt fejjel már elnézőbb vagyok vele”
• Pokorny Lia: „Szeretettel kell nézni a szenvedő önmagunkat”
• Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok”