Miller Dávid: ,,Mi nem kötelességből alkottunk, hanem azért mert nagyon akartuk, hogy elkészüljön ez a film”
Miller Dávid nevét sokan akkor jegyezték meg először, amikor az Álarcos Énekes második évadának fináléjában levette a Banán jelmezét, és megkapta a győztesnek járó trófeát. Az elmúlt négy évben pedig vezetett már élő műsort, kiadott nyári slágert, és főszerepet vállalt az alkotótársaival közös filmben, a D*CKS-ben. Karriere folyamatosan felfelé ível, miközben nem riad meg az új kihívásoktól és bátran lép az ismeretlenbe.
Ezeket láttad már?
A színész-műsorvezető Miller Dáviddal egy fotózás kulisszái mögött beszélgettünk, hogy megkérdezzük, mi izgatja most a karrierjében, és mit kell tudni az október végén bemutatott filmjéről.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy nem tartod magad exhibicionistának, miközben már jó pár éve ismerős arcként köszönsz vissza a TV képernyőkről. Valóban nem élvezed annyira a szereplést?
Közben azért mégis. Ez egy nagyon furcsa, kettős érzés, mert ha megnézem, miket csinálok, abban benne van az exhibicionizmus, a szereplés iránti vágy, csak mégsem ez a motivációm: ez szimplán a velejárója azoknak a dolgoknak, amiket szeretek csinálni.
Érdekes ez, mert minden, amivel foglalkozom, jár egy bizonyos szintű szerepléssel, azonban a szereplés sosem volt mozgatórugó számomra, hanem mindig csak egy következmény. Engem nem feltétlenül az tesz boldoggá, hogy kint van valahol az arcom, vagy tv-műsorban, sorozatban szerepelek - az tesz boldoggá, hogy nyolc hónapig alárendelem magam a boxolásnak, amíg a Sztárboxra készülök és megmérettethetem magam.
Galéria
Láthattunk már a Sztárboxban, az X-Faktorban és az Álarcos Énekesben is. Van olyan tévés szereplés, ami nagyon meghatározó volt számodra karrier vagy személyes élmény szempontjából?
Szerencsémre eddig mindegyik tévés szereplésem meghatározó volt. Talán az Álarcos Énekest emelném ki, mert nekem egy teljesen átütő műsor volt, gyakorlatilag addig nem ismerték nagyon a nevemet, nem tudták, ki vagyok, és ezáltal képes voltam elmenetelni a verseny végéig, és még többet is hazavihettem a műsorból, mint korábban gondoltam volna.
Annyi szeretetet kaptam a közönségtől, és olyan embereket ismerhettem meg, akik azóta fontos személyekké váltak az életemben. Az Álarcos Énekes volt annak az előszobája, hogy utána egy X-Faktort tudjak vezetni, ami pedig egy semmihez sem fogható élmény. Ezenkívül még az Éden Hotel mexikói forgatását emelném ki, jókor jött egy hosszabb kiszakadás az akkoriban felőrlő mindennapokból, az teljesen helyrerakta az életemet.
Mi újat tudott neked még adni az X-Faktor, amiért még egy évadot elvállaltál a műsorban?
Igazából engem az újítások győztek meg arról, hogy idén is vállaljam a felkérést. Kifejezetten kíváncsi voltam az új mentorgárdára, és izgatott az is, hogy hogyan tudom kipróbálni magam egy műsorvezetőtárssal, hiszen bár nagyon félelmetes egyedül vezetni a műsort, de egyben ad egy bizonyos biztonságérzetet is, mivel csak magadra kell hagyatkoznod. Itt azonban mással is számolnod kell, értenünk kell egymás rezgéseit, jelzéseit és mozdulatait.
De amiatt is megérte ismét elvállalni, hogy megint átéljem a műsor izgalmát, ismerősek a folyamatok, tehát most már pontosan tisztában voltam vele, mire vállalkozom. Őszintén mondhatom, hogy a legjobb hangulatú forgatásaim közé tartozik a műsor.
Zenei affinitásod miatt másképpen ítéled meg ezeket a műsorokat?
Szerintem képes vagyok emiatt egyszerre több aspektusát is élvezni. Jó érzés, hálás vagyok, hogy ilyen szemmel is tudom követni a műsort, a zenei hátteremet is “hasznosítva”, így van egy más olvasata a versenyzők produkcióinak. Annak pedig nagyon tudok örülni, amikor még el sem jutunk az élő showműsorig, de valakinek már több 1 milliós nézettsége van YouTube-on, és látom, hogy ez organikusan történt, mert felfigyeltek a tehetségére.
Ajánlanád a fiataloknak, hogy jelentkezzenek tehetségkutatókba? Szerinted minden lelkes amatőr ki tudja használni a közösségi média adta lehetőségeket?
Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a saját képességeivel, az erősségeivel, de a határaival is.
És legalább ilyen fontos megtalálni azokat, akiknek adsz a véleményére, akikben bízol, és meg kell tudni válogatni, hogy ebben a zajban kinek hiszünk, és kire tudunk támaszkodni - legfőképpen arra, aki mer velünk őszinte és objektív lenni. Hosszútávon ez sokkal többet ad, mintha valaki mindig annyit jelez csak vissza, hogy ügyes voltál, szép munka.
A zene eleve egy bonyolult műfaj, sok mindent jelenthet számunkra: elcsendesülést, nyugalmat, felszabadulást. Ugyanakkor fel kell mérni, hogy mit vagyunk képesek kihozni magunkból, mert ez egy nehéz ipar, rengetegen tennének meg azért bármit, hogy ide bekerüljenek, és ahhoz keményen kell dolgozni. Ez nem mindenkinek megy, és ezzel nincs is baj - a zenét így is élvezheti mindenki.
Nemrég az új filmed, a D*CKS bemutatóján találkoztunk október végén az Urániában. Gratulálok a filmhez, régen tapasztaltam, hogy a teljes közönség együtt nevessen a film összes poénján.
Köszönöm, de nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy ez egy baráti filmbemutató legyen, tehát főképp ismerősök és olyanok ültek a nézőtéren, akikről sejtettük, hogy értékelni fogják a munkánkat. Már az elmúlt 3 évben is rengeteg támogatást kaptunk tőlük, bíztunk benne, hogy tetszeni fog nekik a film. De azért a premier alatt végig leghátul álltam, és néztem a nézők reakcióit, figyeltem a mozdulataikat, és én is úgy láttam, hogy mindenki élvezte a filmünket. Ez elmondhatatlanul boldoggá tett.
Sok műsorban találkozni veled, rengeteg munkád van így is, megérte még bevállalni ezt a három évig tartó projektet?
Ez lehet, kicsit furán hangzik, de végzettségemet tekintve, az egyetlen dolog, amiről papírom van, hogy színésznek tanultam és végeztem is. Az elmúlt néhány évben ez a vonal eléggé háttérbe szorult, pedig nekem régi álmom volt, hogy szerepeljek egy mozifilmben, ahol nem csak két mondat erejéig bukkanok fel a vásznon, hanem jelentősebb szerepem van. És végre most ott állhattam az Urániában a bemutatón több száz ember előtt. Egy film bemutatóján, amiben főszerepet játszottam.
Persze az elmúlt évek sok feszültséggel jártak, amíg készült a film, sokat küzdöttünk a kis költségvetésből adódó pénzhiánnyal – de pont ezért voltunk képesek ennyi energiát fektetni az alkotásba, mert nem voltak más erőforrásaink. Ugyanakkor társproducerként odafigyelni a részletekre, alakítani a forgatást, mindez nem elvette az energiáimat, hanem inkább épített engem. Hajtott, vitt előre.
Számomra az egyik legfontosabb visszajelzés az volt, amit sokan kiemeltek: rég láttak már olyan filmet, aminek egyszerűen minden kockájáról az sütött, hogy itt valakik nagyon-nagyon át akarnak adni valamit, és azt szívvel, mindent beleadva teszik.
Nem voltak félvállról vett jelenetek, se megúszások. Mi nem kötelességből alkottunk, hanem azért mert nagyon akartuk, hogy elkészüljön ez a film.
