Mikes Anna: „Az életem valahogy mindig arról szólt, hogy bedobtak a mélyvízbe, és nekem fel kellett zárkóznom”
Minden könnyed mozdulata mögött kemény élsportolói munka áll, döntéseit pedig olyan bölcsesség vezérli, amelyet ritkán tapasztalunk meg a harmincas éveinkben. Ha Mikes Anna nem táncos és tanár lett volna, biztosan olyan pályát választ, ahol főállásban segíthet másoknak.
Ezeket láttad már?
Kőkemény kéttannyelvű gimnáziumban tanult, iskola után pedig három órát utazott, hogy táncpartnerével próbálhasson. Mikes Anna táncművésznek, aki többszörös magyar bajnok standard és tíztánc kategóriában, nem mellesleg tíztánc világbajnoki harmadik helyezett, megvannak a céljai, és nem sajnálja az erőfeszítést sem, hogy az álmaiból valóságot teremtsen. A Dancing with the Stars-ban ő volt az a nő, akinek segítségével Krausz Gábort új oldaláról ismerhették meg a nézők, most ideje megismerni az ő történetét, ami a saját jogán annyira izgalmas és inspiráló.
Feltűnt, hogy az Instagram-oldaladon egyetlen gonosz komment sincs a fotóid alatt. Azok közé tartozol, akikkel a kritikus tömeg szimpatizál. Szerinted miért alakult így?
Nem tudom, mi lehet a titka. Én csak azt tudom, hogyan élem az életem, abban pedig rengeteg munka van és szeretet. Soha senkinek nem ártottam, nincsenek balhés ügyeim, és nem a magánéletemmel szeretném felhívni magamra a figyelmet, hanem a munkásságommal. Egy olyan világból jövök, ahol csak a teljesítményt értékelik.
A versenytánc ragyogó, de nagyon kemény világában szocializálódtál. Mit adott hozzád ez a közeg?
Az élsport mellett a családom és a tanulmányaim is nagy hatással voltak rám. Az életem valahogy mindig arról szólt, hogy bedobtak a mélyvízbe, és nekem fel kellett zárkóznom. Négyéves voltam, amikor kiköltöztünk Belgiumba. Egy magyar óvodás természetesen nem beszél franciául, így egy teljesen új közegben rögtön két lépcsőfokot kellett átugranom: beilleszkedni és nagyon rövid időn belül megtanulni a nyelvet.
Ezután jött a tánc, ahol olyan partnert kaptam, aki jóval előrébb tartott nálam. László Csaba, a legeredményesebb táncpartnerem, tíz évvel idősebb volt nálam, és nagyon komoly eredményeket ért el a felnőtt mezőnyben, míg én akkoriban ifjúsági kategóriában versenyeztem. Megvoltak a képességeim, de hiányzott az a plusz tíz év tapasztalat, amivel ő már rendelkezett – egy év alatt azonban sikerült felzárkóznom hozzá.
Mi volt az a sikerélmény a táncos karrieredben, ami leginkább megerősített?
Talán a tíztánc világbajnoki harmadik helyezés az, amiért a legtöbbet küzdöttünk éveken át. Amikor elkezdtük a közös munkát az akkori partneremmel, az volt a célunk, hogy bejussunk a világbajnoki döntőbe, amelyben hat páros szerepel. A következő évben az ötödik helyet tűztük ki célul, és így haladtunk fokozatosan a harmadik helyezésig – ami egy magyar párostól rendkívüli eredmény. Korábban senkinek nem sikerült ilyen helyezést elérnie tíztánc kategóriában, és azóta sem. Ez számomra valóságos álom volt: kislányként elkezdtem táncolni, tízévesen megkérdezték, mi a célom, és én azt mondtam, világbajnoki döntős szeretnék lenni. Majd húsz-huszonegy évesen elértem ezt a célt. Ez megtanított arra, hogy nagyon kemény munkával az álmok igenis megvalósíthatók.
A Dancing with the Stars negyedik évadában a párosotok egyfajta csúcspontja volt a műsor magyar kiadásának. Milyen érzés volt segíteni a lelki gyógyulásában egy olyan táncpartnernek, aki éppen magánéleti krízissel küzdött?
Érteni kell az emberekhez, én minden táncpartneremhez így álltam hozzá. Úgy érzékeltem Gábornál, hogy kicsit meg kell őt nyitni, és egyszerűen arra van szüksége, hogy megfogja a kezem és én vigyem. Hogy sodródjon velem, vegye fel a ritmusom és a mentalitásom.
Mennyire tűnt ijesztőnek a bulvár hangos világa, amikor Krausz Gáborral egy pár lettetek?
Az első pillanattól tartottam tőle, mert a magánéletemet mindig nagyon csendesen élem. Akkoriban olyan intenzíven végeztük a munkánkat, hogy az egész napos próbák, majd a délutáni és esti tánciskolai teendők mellett nem is lett volna időm figyelemmel követni a rólunk szóló híreket. Ha volt néhány szabad percem, azt arra fordítottam, hogy egyek valamit. Úgy érzem, jól kezeltem azt az időszakot.
Rengeteg kommentelő megjegyzi, hogy sokat adtál hozzá Gáborhoz. Hogy érzed, ő és a kapcsolatotok hogyan formált téged?
Nagyon szervezett életem van, mindig percre pontosan tudom, mikor mit csinálok, ő viszont ennél kicsit lazább személyiség. Mivel mindent komolyan veszek, a kevésbé jelentős dolgokra is könnyen rá tudok stresszelni. Gábor abban segített, hogy ez változzon.
Úgy tűnik, elképesztően pörgős az életed. Mikor kezdődik egy napod és mikor, hogyan ér véget?
Szeptemberben léptem át egy teljesen új életszakaszba, amit szándékosan úgy alakítottam, hogy nyugodt legyen. Idén nem vállaltam el a Dancing with the Stars-t, viszont van egy tánciskolám, ami egész embert igényel. Ugyanakkor életemben először felszabadultak a hétvégéim, ami élsportolóként nem volt opció, utána pedig a DWTS kötötte le minden időmet. Most lazábbak a délelőttjeim: ilyenkor haladok a házimunkával és az adminisztrációs feladataimmal, utána pedig sietek a tánciskolámba, ahol este nyolcig tanítok. Kialakult egy rendszer az életemben, így meg is beszéltük Gáborral, hogy kihasználjuk a kettesben töltött minőségi időt, és utazgatni fogunk. Élvezem, hogy végre normális életet élhetek.
Sosem féltél a kiégéstől ilyen komoly fordulatszámmal?
Szerintem a kiégés akkor érkezik el, amikor természetesen egy olyan életszakasznak kellene következnie, amit nem engedünk be. Mindennek megvan a maga ideje, és ezt fel kell ismerni. Ha az ember nem változtat és nem lép túl, ha több időt tölt el olyan dologgal, amivel már nem kellene, akkor jön a kiégés. A kulcs mindig a változás. Muszáj változnunk és változtatnunk.
Abból, ahogyan a változással való viszonyodról beszélsz, az a benyomásom, hogy nem okoz számodra komoly nehézséget elengedni bizonyos életszakaszokat.
Alapvetően nagyon ragaszkodó ember vagyok, az elengedés pedig nem könnyű folyamat, és nem is gyors. Hallgatnunk kell a testünkre és a lelkünkre, szerintem legbelül mindenki érzi, hogy mire vágyik, mi jó, és mi nem jó számára.
A Dancing with the Stars nagy elengedés volt számodra, vagy egy olyan jó döntés, amit a testeddel és a lelkeddel összhangban hoztál meg?
Nagy elengedés és abszolút jó döntés volt. Minden jel arra mutatott, hogy el kell engednem ezen a ponton. Gyönyörű befejezést kaptam, hiszen megnyertük a negyedik évadot.
Felmerül a kérdés is: mit kaphatnál még, miután mindent megkaptál, a győzelmet és egy párkapcsolatot is?
Pontosan. Ebből nem lehet többet kivenni. Tényleg mindent mérlegeltem: a koromat, hogy mit értem el a táncban, és ennél nincs feljebb, nincs tovább.
Gyakran figyelem az Instagramon a Lady Latin óráidról készült videókat. Azt gondolnánk, hogy a versenytánc eleve determinálja, hogy csak párként van értelme annak, amit csinálsz. A nők az óráidon viszont egyedül táncolnak, és kereknek tűnik a történet. Erős szimbólum ez.
A versenytánc alapvetően társas dolog, hiszen egy táncpartnerrel versenyzel. De már létezik szóló kategória is, amiben a lányok egyedül is megmérettethetik magukat. Nem várunk senkire és semmire, ami remek dolog. A Lady Latin óráimra járók viszont nem versenyeznek. Ők olyan nők, akik szeretik a táncot, és amellett, hogy ez egy remek edzésforma, nagyon jó társaságot ad, miközben megélhetik a nőiességüket is. Jó érzés, hogy a táncon keresztül hozzáadhatok olyanok életéhez, akik adott esetben épp nehéz időszakon mennek át.
Turbulens éven vagy túl: Dancing with the Stars, új szerelem, Ázsia Expressz. Sodródsz az árral, vagy – sportolóként – tudatosan készíted elő a következő időszakot?
Határozottan a B opció, nagyon tudatos vagyok! De ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok elég rugalmas. Vannak határok, amin belül hajlandó vagyok sodródni.
Miről szól majd Mikes Anna következő nagy fejezete?
A családról. De úgy, hogy az közben nem zárja ki a munkát, mert szerintem a kettő összeegyeztethető. Viszont most tényleg a család és a saját környezetem megélése lesz a cél. Szeleteiben látom az életet, és szerintem az a jó, ha minden fontos szeletre szánunk egy kis időt.
Fotó: Annoni Zita
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Verner-Csímár Helga
Haj: Vágner Fanni
