Mikecz Estilla: „Elegem van abból, hogy nőként a súlyunk vagy a kinézetünk legyen a legfontosabb, ami meghatároz bennünket!”
A Karinthy Színház társulatának tagja és két népszerű sorozat, A mi kis falunk és a Gólkirályság meghatározó szereplője, aki mindig benne van a történet fősodrában. Mikecz Estilla egyik karakterhez sem hasonlít a valóságban, sokkal színesebb az élete, és jóval többre vágyik, minthogy „csak” színésznő legyen.
Ezeket láttad már?
Évek óta él együtt szintén színész párjával, Mohácsi Norberttel, de az esküvő megszervezése helyett inkább az önismeretbe fektettek nagyobb energiát idén. Mikecz Estilla csillogó szemmel mesél a közös darabjukról, a Lemons, lemons-ról, az új családtagról és a hobbijáról, de azt sem titkolja, hogy mennyi munka volt végre megszeretnie saját magát.
Nagyon izgalmas motívum az életedben, hogy az ELTE japán szakára jártál.
Annyira szerintem nem izgalmas, annyi történt, hogy amikor az egyetemi jelentkezés volt, akkor három szakot lehetett megjelölni, és ezt írtam be harmadiknak.
Gondolom az első a színművészeti volt, és mit írtál második helyre?
A Rekreáció szervezés és egészségfejlesztés szakot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemem. A színművészetire elsőre nem vettek fel, a testnevelésire pedig nem tudtam menni, mert elszakadt a térdemben egy keresztszalagom, így jobb híján maradt a japán szak. Ahová egyébként a legtöbb pont kellett, és sokan szerettek volna bekerülni.
El is végezted?
Nem, végül nem fejeztem be, de letettem a középfokú nyelvvizsgát. Nagyon szerettem, voltam is Japánban, a keleti kultúra azóta is vonz. De később ismét megpróbáltam a színész szakot Kaposváron, és amikor sikerült, elengedtem az ELTE-t.
Mi miatt volt ennyire vonzó számodra a színészet?
Amikor kicsi voltam, akkor annyira magukkal ragadtak a filmek, és azt gondoltam, hogy aki ezekben főszereplő, az rengeteg figyelmet, és rengeteg szeretetet kap. Visszanézve a mai fejemmel úgy látom, hogy azért vágytam arra, mert akkor azt hittem, hogy ennek ez az egyetlen módja. Nagyon tudtam rajongani, például a Moulin Rouge, a Dirty dancing, vagy a Grease filmekért. Azt láttam, hogy az egy olyan világ, ahol bármi történik, végül minden jóra fordul. És ennek én is a részese akartam lenni, mert adott egy biztonságot.
Ez az illúzió meddig tartott?
Hát, most is nagyon szeretem a meséket. De például kellett azon dolgoznom a pályám elején, hogy a kisebb szerepeknek is örüljek. Hogy nem azért kisebb a szerep, mert én nem vagyok jó, vagy értékes. És ez nem hiúsági kérdés, hanem egyszerűen bennem az a program futott sokáig, hogy csak a főszereplő ér valamit. De szerencsére egyre jobban kezdem szeretni és értékelni magam, és már nem teszem függővé az önszeretetemet attól, hogy milyen szerepet kapok.
Szinte minden sorozatban van egy jó szereped, ez azért ellensúlyozza ezt az érzést, nem?
Képzeld el, hogy nem. Amíg nem értékeltem eléggé önmagamat, addig igazából mindig a hiányból léteztem. Most visszanézve látom, hogy nem tudtam eléggé értékelni azt, ami történt velem. Egyébként egy színpadi szerepnél általában sokkal több a lehetőség, mert abban sokkal több mindent el lehet játszani.
Lehet, hogy kicsit szűkebb mezsgyén mozog, de egy darabon belül bárki lehetek. A magyar filmpiac nyilván nem akkora, mint Hollywoodban, tehát nem olyan széles a paletta a filmszerepek tekintetében. A filmezést is nagyon szeretem, de a színházban több fajta szereplehetőség talált meg eddig.
Melyik az a szereped, amelyik a legközelebb áll hozzád?
A Karinthy Színház Lemons, lemons előadásában egy ügyvédnőt játszom, imádom azt a szerepet. Olt Tamás rendezővel és Norbival csodálatos volt együtt dolgozni, és a végeredmény is nagyon szuper lett. Valamint májusban mutattuk be Dunaújvárosban Molnár Ferenc A farkas című előadását, ami nagyon közel állt hozzám. Egyáltalán nem olyan az életem, mint amit ott játszok, mégis amikor elolvastam, azt gondoltam, hogy minden pillanatáról tudom, hogy mi történik. Pedig nem vagyok feleség, nem vagyok olyan helyzetben, és nem történt az meg velem, de a darab főpróba hetében konkrétan nem tudtam, hogy most ez az én fájdalmam, vagy a szerep fájdalma. Soha nem fordult velem még ilyen elő, de valahogy összefonódott az életem a szereppel. Nagyon különleges, és felemelő élmény volt.
Bár sok helyen azt írják rólad, az életben még nem vagy feleség. Tervezitek az esküvőt?
Számomra ez egyáltalán nem kardinális kérdés, és szerencsére a családom sem nyomaszt ezzel a témával. Jó lenne, ha az esküvőre nem úgy tekintene a társadalom, mintha csak az legalizálna egy kapcsolatot.
Munkával vagy pihenéssel telt a nyár?
A mi kis falunk című sorozatot forgattuk, de jutott idő pihenésre is. De leginkább az új lehetőségek felfedezésével telt. Rájöttem arra, hogy mennyire be voltam szűkülve, hogy mindenféle definíciók éltek magamról a fejemben, és ezek egyszer csak sorra bomlottak fel. Lehet, hogy eddig is voltak olyan impulzusok, amelyekre érdemes lett volna figyelni, de most valahogy tudatosabban foglalkoztam ezekkel. Leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy sokat nyílt a látóköröm.
Ezt tudod konkrétan kötni valamihez, vagy egy folyamat része volt?
Az önismeret folyamatos munka, ráadásul kőkemény. Régóta járok meditálni, de most még hangsúlyosabb teret kapott a mindennapjaimban. Ennek is köszönhetően pedig több olyan dolog is bejött az életembe, amitől korábban valamiért elzárkóztam.
Mondj egy példát, hogy mire gondolsz!
Például arra, hogy elkezdtem a TikTokra videókat készíteni. Én korábban a közösségi médiában nem voltam erős, nem is igazán használtam. Aztán kaptam egy olyan szerepet a Gólkirályságban, ami felnyitotta a szememet, hogy lehet, hogy van ebben potenciál. Úgy éreztem, hogy ez a szerep egy üzenet is, hogy foglalkozzak ezzel, ne zárkózzak el a lehetőség elől. És nagyon megdöbbentem, hogy milyen sokan nézik, és mennyi pozitív visszajelzést kapok.
Miről szólt az első videó, amit kitettél?
Korábban soha nem volt, de tavasszal lett egy kiskutyánk, és hihetetlen, hogy mekkora szeretetet hozott az életünkbe. Ez ihletett meg, róla csináltam az elsőt. Hogy milyen jó lenne, ha annyira szeretném magamat, mint ezt a kiskutyát. Rengetegen lájkolták, és ettől felbátorodtam. És tök jó, hogy nincsen benne semmi kényszer, nem feszülök rá, ha van kedvem és időm csinálom, és az sem érdekel, ha megköveznek, vagy hülyének néznek.
Miért köveznének meg?
Korábban biztos zavart volna, ha csinálok egy videót, kiteszem, és negatív véleményeket kapok miatta. Ma már ezzel nem foglalkozok. Az, hogy ily módon is kijöttem a fényre, komoly önismereti munkát jelent. Gondolj bele, hogy csináltam például egy olyat, ami a testképpel kapcsolatos. Ez nagyjából egy éve meg sem fordult volna a fejemben! Most meg simám bevállaltam, hogy ezzel a témával igenis foglalkozni kell, sőt, még el is sírtam magam.
Egyszerűen elegem van abból, hogy nőként a súlyunk, vagy a kinézetünk legyen a legfontosabb, ami meghatároz bennünket! Én még olyat nem hallottam, hogy egy nő levetkőzött, a pasija meg azt mondta volna, hogy ah, ne, öltözz vissza! Akkor meg minek túráztatjuk magunkat ezen?
A kapott kommentekre reagálsz?
Nézem őket, néha reagálok is, de nem megyek bele nagyon, nekem az nem feladatom.
Feladatból neked pont van elég máshol. Mi vár rád az évadban?
A Karinthy Színházban januárban kezdjük a Sirályt, addig nem próbálok újat, játszom a korábbi darabokat. Sokat szinkronizálok, és elkezdtem hangos könyveket is csinálni. A színház már nem olyan óriási része az életemnek, mint pár évvel korábban, most nincs olyan sok előadásom egy hónapban, de úgy érzem ez így most ideális. Egyre inkább fontos, hogy töltődjek, hogy jusson időm magamra, tudjak nyugodtan akár egyedül lenni, tornázni, meditálni. Szeretném élvezni az életemet, aminek egy része a színház, amit imádok. Úgy érzem elengedni soha nem tudnám, de mindig rádöbbenek, hogy mennyi minden van még ezen kívül.
Egy hajkendő vagy turbán is lehet fenntartható - a Cukorka Szabóság rá a bizonyíték