Metzker Viki: „19 éve tart ez a szerelem és töretlen”
Metzker Viki Fonogram-díjasként és többszörös „Az év DJ-je”-ként írta be magát a köztudatba, közel két évtizede zenél több tízezreknek – legutóbb éppen a világsztár, Alan Walker warm-upjaként -, és most egy új feldolgozással és klippel is jelentkezik.
Ezeket láttad már?
Ugyan a lemezlovas idei naptára telis tele felkérésekkel, a Glamournak mégis most megnyílt. A zenén túl Metzker Viki férjével való, talán még sosem hallott megismerkedésükről és egy olyan szenvedélyéről is kitárulkozott, amit csak a legközelebbi hozzátartozók ismerhetnek.
Nemrég Alan Walker előtt játszottál a Papp László Sportcsarnokban. Hogy sikerült a fellépés a világsztár előtt?
Óriási felkérés volt. Nyilván nagyon-nagyon jól esett, hogy a Live Nation és Alan Walker nemzetközi csapata rám gondolt. Nem először fordult elő, hogy a Papp László Sportcsarnokban játszottam, tavaly ByeAlex és a Slepp vendégeként zenélhettem a telt házas arénában. Ezért ez a feeling nem volt már ismeretlen, és nemzetközi szinten is már számos előadó előtt, vagy után játszottam. Persze az ember mindig alkalmazkodik a sztárvendéghez, úgyhogy most is így készültem. A szettemet úgy igazítottam, hogy legyenek hangulatban az emberek, mire az est fő fellépője, Alan elkezdi a koncertet. Nagyon jól sikerült, rengetegen voltak.
Izgulsz még a fellépések előtt?
Tizenkilenc éve zenélek, már nem olyan szinten izgulok, mint mondjuk az első két-három évben. Inkább csak egy drukk van bennem, hogy legyen szuper az este, de magától a szituációtól már nem tartok, mert ahhoz már hozzászoktam ennyi év zenélés után.
Az új kliped a napokban jelent meg. A Splash együttes Tedd fel a kezedet című a 1999-es dalát dolgoztad fel. Miért erre esett a választásod?
A nagyobb slágereknél nehezebben adják meg a jogokat a feldolgozásra, én viszont szerencsére hozzányúlhattam ehhez a dalhoz is. Tavaly előtt a Dübörög a ház című dal feldolgozása nagyon jól sikerült, ezért erre könnyen megkaptam az engedélyt. Szeretek a régi slágerekhez hozzányúlni, de csakis jó ízléssel, megtartva az eredeti track hangulatát.
A mostani fiatalok nem ismernék ezeket a dalokat, ha nem hallanák új köntösben?
Érdekes, de a régi számokat is nagyon sok Z gen ismeri. Én pedig szeretem ezeket a nagy slágereket újragondolni és a mai kor zenei “trendjeihez” igazítani. Szeretem látni, amikor a tizenhat évesektől kezdve minden korosztály, egészen az idősebbekig jól érzi magát ezekre a feldolgozásokra. Régen nagyon sok partisláger született, és kedvelem ezeket, mert szép emlékeket idéznek bennem is.
Candace Bushnell, a Szex és New York írója: „Mindig oda kell figyelünk a nők jogaira!”
A Papp Lászlóba azzal a gondolattal indultam el, hogy kihagyom a szettemből ezeket a feldolgozásokat, de akkora hangulat volt, hogy úgy éreztem, le kell játszanom. Egy jó DJ ismerve az is, hogy aktívan figyeli a közönséget, mire van nyitottság egy bulin. Ötvözni kell a saját stílust az emberek igényeivel. Másrészt pedig kíváncsi voltam, hogyan szól egy ilyen hatalmas helyen a “Tedd Fel a Kezedet!” és nagyon-nagyon jól sikerült.
Szoktál énekelni is?
Rengeteg saját dal van, amiben énekelek, (ilyen a „Régi szél” vagy a „Szívemen a szárny”), de azok nem feldolgozások, hanem teljesen nulláról készültek. Éneklés szempontjából inkább a populáris vonal áll hozzám közel.
A klipben szerepelnek ismert emberek, többek között Schóbert Lara.
Jóban vagyunk Larával, kedvelem őt és szerintem ez kölcsönös. Egyébként igen, sok haver és barát eljött a forgatásra, Larán kívül még Rákóczi Benjamina, Balogh Eleni, Soós Dávid, Tusják Milán, Ciggi és a BSW.
A férjed, Gaben is szerepel a klipben. Jó egy párnak, ha nem csak együtt élnek, hanem is együtt dolgoznak?
Igen, ez nálunk nagyon kiegyensúlyozottan működik, hiszen egy szakmában dolgozunk, de mégsem ugyanazt csináljuk. Ő egy rapper, én pedig DJ vagyok. Mindketten az éjszakai életben mozgunk, abszolút átérezzük, hogy milyen a másiknak egy fárasztó hétvége. A nyári fesztiválszezonban rengeteget utazunk, sokszor külön, hiszen Gabi a saját zenekarával megy.
Tóth Gabi: „Nem úgy működik, hogy elmegyek egy terapeutához, aki majd megoldja a problémáimat, mi is kellünk hozzá”
Máskor pedig hiába lépünk fel ugyanazon a fesztiválon, gyakran nem is ugyanazon a napon…viszont ha van lehetőségünk, szívesen elmegyünk egymás koncertjére, olyan nagy segítségei vagyunk egymásnak. Több mint öt éve vagyunk egy pár, idén lesz a harmadik házassági évfordulónk. Annyira gyorsan repülnek az évek…pláne, ha az ember egy kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban él. Minden pillanatot igyekszünk maximálisan megélni.
Hamarosan a Budapest Parkban lesz telt házas önálló koncertjük, aminek én is részese lehetek majd. Ez hatalmas támogatást jelent a férjemnek, hiszen egy hatalmas mérföldkő a zenekaruk életében. Óriási dolog, hiszen fél évvel előre már minden jegy elkelt a bulira.
Igyekeztek közös projekteket is létrehozni?
Megismerkedésünkkor egy közös dalt szerettem volna a srácokkal. Elkezdtünk róla beszélgetni Gabival, ebből barátság lett, majd szerelem… Így a munka háttérbe került, minden fontosabbá vált hirtelen. Végül négy évet kellett várni erre a dalra, annyira elvitt minket a szerelem, később pedig az esküvő. Tavaly nyáron született meg végül a Régi szél című számunk, ami a siófoki Plázs himnusza lett.
Szalontai Szilvi: „Mennyivel jobb lenne a világ, ha a nők szövetségesként tekintenének egymásra”
Szerinted meddig bírod még az éjszakázást?
Szeretek, imádok fellépni. Tizenkilenc éve tart ez a szerelem és mai napig töretlen. Büszke vagyok rá, hogy ilyen régóta lehetek a pályán és számos sikert, díjat sikerült elkönyvelnem a munkám elismeréseként. Mindig vannak terveim, de őszintén szólva, amit szerettem volna és fontos volt számomra, azt már mind elértem a szakmában. Ha holnap abba kellene hagynom, úgy tenném, hogy egy szép ívű karrier áll mögöttem.
Boldog vagyok, hiszen idén is tele a naptáram, rengeteg helyre hívnak itthon és külföldön is. Talán ez annak köszönhető, hogy maximális energiát teszek mindenbe, legyen az fellépés vagy saját dal. Szeretem a közönségem, nélkülük sehol sem lennék. Mikor a színpadon állok egyáltalán nem érzem, hogy fáradt lennék… Számomra a kor csak egy szám, most éppen 37.
Mit csinálnál a zenélés helyett szívesen?
A zene szerintem mindig az életem része lesz valamilyen formában, de mellette el tudnám képzelni a lakberendezést. Kreatív típus vagyok és nagyon megnyugtat a saját házunk dekorálása is. Amikor pár évvel ezelőtt építkeztem és a házamat tervezgettem, egyedül találtam ki mindent. Az ilyen kreatív folyamatok mindig feltöltenek. Szeretek lakberendezési magazinokat és ezzel kapcsolatos könyveket is olvasni, szóval ez az irány mindenképp közel áll hozzám.
Pokorny Lia: „A színészetet szolgálatnak tartom”
Egy évben hányszor jutsz el pihenni?
Kicsit nehezebb a tervezés, mivel össze kell egyeztetnem a férjem koncertjeivel és a saját fellépéseimmel a pihenésre szánt időszakot. Általában január a pihenősebb hónap, ilyenkor el tudunk utazni hosszabb időre. Így év elején jártunk Thaiföldön, a férjemnek ez volt az első útja Ázsiába.
Én már többször voltam, de szerencsére neki is nagyon tetszett. Februárban pedig teljesen feltöltődve jöttünk haza és vágtunk neki az évnek. Idén is találkozhatunk szinte az összes nagy fesztiválon, ezeket nagyon várom már. Remélem a sok rendezvény és buli mellett, néhány rövidebb út is belefér majd az idei nyárba, hiszen a közös minőségi időtöltés nagyon fontos számunkra is.
