Mérő Vera a Katy Perry-t ért kritikáról: Arra célozni, hogy valaki mellett 39 évesen elment a világ, sértő és nevetséges

„A 39 éves énekesnő megpróbált visszatérni, helyette bakit bakira halmozva kiadta karrierjének legrosszabb lemezét. Katy Perry képtelen lesz harcba szállni a Z generáció kedvenceivel.” - olvasom a Telexen, ahol amúgy napi téma a szexizmus, a nemek közti egyenlőtlenség, a nők hátrányos megítélése, minden, amivel a magára adó sajtó napjainkban a nők helyzete kapcsán behatóan foglalkozik.

Az esetre reflektáló, szomorú posztom alatt sokan magyarázták, “hogy kell” ezt érteni. Szerintem meg egyszerűbb, ha úgy fogalmazunk, hogy - hacsak nem épp ez a szerzői truváj, de az egy más műfaj, nem a zenekritikáé -, ne kelljen máshogy érteni, mint ahogy leírták.

Egy sajtóeseményre érkezve az egyik legnépszerűbb hazai (férfi) zenész a fent említett posztomra utalva azzal fogadott: de jó, hogy megfogalmaztad, mi bajom a Katy Perry cikkel! Majd levágott egy komplex elemzést a zeneiparról, azon belül a nők helyzetéről, és médiareprezentációjáról, szóval nem igazán volt rám szüksége a véleménye megfogalmazásához.

Az élő adásban teherbeesésen már túlvagyunk - de vajon mi lesz a realityk következő atombombája?

„Figyelj, ahányszor én meghallgattam, hogy nekem leáldozott, mert a zenekritikus éppen nem szerette az új albumot, ha nekem annyi millióm lenne! De a koromat sose említette senki, érdekes, nem?” - mondta a jelenleg is a csúcson muzsikáló, 39 éves (...) zenész. Beszélt arról is, hogy a zene nem olyan, hogy mindig mindenkinek forradalminak kell lenni, érték az is, ha valaki minőségromlás nélkül hozza, amiért megszerette a közönség. A mai trendekhez képest sok a basszus meg a gitár az AC/DC zenéjében? Na és?

A női zenészek és az ő szavatosságuk

A beszélgetés oda futott ki, hogy persze, minden előadó kap hasonló, végletes kritikát egy-egy kevésbé sikerült lemez után. És persze nem kellemes azt megélni, hogy a pályád közepén tartasz, de már csillaghullásról írnak, nem egy kevésbé sikerült (?) alkotásról. Leírnak, mintha meghaltál volna, kész, elvesztetted a tehetséged, ennyi volt benned, hiába van még néhány évtized előtted, neked harangoztak. De valahogy a nő előadók azok, akiknél deklaráltan a koruk a teljesítményük indikátora.

Szar albumot ad ki Madonna? Öreg. Jót? Volt egy utolsó villanása. Katy Perry azt csinálja, amivel befutott? Most már biztos, hogy amíg él, képtelen lesz „harcba szállni” Taylor Swifttel vagy Billie Eilish-sal. De miért is kellene neki bárkivel harcba szállni? Eddig talán nem fért el ugyanazon a lejátszólistán az I Kissed a Girl és a Shake It Off? Az amúgy megvan, hogy Taylor Swift és Katy Perry között pontosan négy év a korkülönbség, és már csak ezért is teljesen felesleges - vagy egyenesen rosszindulatú - Perry korát kiemelni?

Katy Perry új albuma kapcsán fontos kérdések is felmerülnek, de ezek egyike sem kapcsolatos a korával. Annál inkább a zenei producerével, Dr. Luke-kal, aki körül súlyos szexuális erőszak vádak merültek fel. Egy ilyen alkotótárs sokkal inkább kockázatos vállalás, mint egy gyenge vagy középszerű lemez, és egy ilyen együttműködés sokkal inkább utal arra, hogy Perry nem érti az idők szavát, mint az, hogy az új album nem a progresszív zenei teljesítmények műfajteremtő ékköve.

Lehet egy előadót biztonsági játékosnak nevezni, a rosszmájúak egyenesen korábbi önmaga árnyékának is mondhatják, azonban determinálni, hogy ez így is marad, arra célozni, hogy 39 (vagy akárhány) évesen elment valaki mellett a világ, amelynek a csúcsán volt, nos, ez nemcsak sértő, hanem nevetséges is. Mindenre van példa és ellenpélda, egyslágeres sztárokra ugyanúgy, mint félresikerült próbálkozások vagy hosszú hallgatás után kivágott magas cékre.

Egyvalamire nincs példa: hogy valaki a neme vagy a kora miatt legyen képtelen valaha is újat, mást csinálni. Ha mégis akad ilyen, az pontosan az ilyen cikkek és hatásuk miatt van.