Menő tetoválóművész: Berczi Dóra

Korábban a Quimby koncertplakátjain találkozhattunk Dóra munkáival, játékosan romantikus és humoros rajzai felbukkantak ruhákon, füzeteken, és manapság egyre több emberen is. Dórával a szabadnapján, egy esős szombaton találkoztunk a pesti belvárosban található Fatum Tattoo szalonban, amit csak a mi kedvünkért nyitottak ki. Nézegettük a falon a tetoválásokhoz készített sablonjait, és közösen megállapítottuk, hogy nem varr "gonosz" dolgokat, és azt is, hogy 10-15 éve talán kevésbé lett volna esélye karrierre ebben a szakmában. Na, de hogyan lett végül is tetováló és milyen a viszonya eredeti szakmájával? Interjúnkban erről beszélgettünk vele.

Igaz, nem tudom, hogyan lesz valakiből tetoválóművész, de a te karriered nem tűnik éppen hagyományosnak.
Szerintem azért mostanában már egyre többen jönnek egyetemekről, művészeti iskolából ebbe a szakmába, de valóban, nem tipikus, hogy valakit a Képzőművészeti Egyetemen tervező-grafika szakáról sodorjon ide az élet, ahogyan engem. Miután lediplomáztam, nem akartam saját vállalkozást alapítani, vagy egy nagyobb cégnél elhelyezkedni, szabadúszó grafikusként pedig itthon nem könnyű megélni. Az akkori tetoválóm pendítette meg, hogy nem szeretnék-e tetoválni? Azonnal tudtam, hogy ez nagyon jó ötlet.

Mikor csináltattad az első tetoválásodat?
Huszonhárom éves voltam, nagyon átgondolt koncepció alapján készült, de azóta már le van takarva. Mindig is akartam, már jóval korábban is, de tudtam, hogy várni kell, és most is mindig azt javaslom mindenkinek, hogy várjon egy kicsit, főleg azoknak, akik nagyon fiatalon akarnak tetováltatni.

A szakmád révén az alapod megvolt, de azért a tetoválás teljesen más technika, mint a grafika. Mennyi ideig kell ezt tanulni?
Szerintem ezt örökké tanulja az ember, mert minden bőr más, minden embernél minden testrészen más a bőr, minden munka egy új tanulófolyamat. Engem egyébként egy nagyon jó tetováló barátom kezdett el tanítani, aztán nagyon gyorsan a Fatum Tattoo szalonba kerültem, és nagyon sokat köszönhetek nekik. Debi, Debreczeni Gábor már 25 éve tetovál, és tőle iszonyatosan sokat tanultam.

Nem izzadtál le első alkalommal, amikor élesben tetováltál valakire?
Hú, dehogynem, de még mindig így van. Persze, a rutin miatt már nem izgulok annyira, mint az elején, de azért még mindig stresszes, hiszen mégis csak egy ember bőrére megy a vásár, ami nagyon nagy felelősség. Ezzel mindig tisztában kell lenni, de ha végig ezzel foglalkozol, az biztosan nem jó, ezt el kell tudni engedni munka közben.

Emlékszel az első tetoválásra, amit készítettél?
A már említett tetováló barátomra készítettem nagyon-nagyon régen. Szerintem ezzel akart rávenni a tetoválásra. Ő egyébként nem visel tetoválást, és amit én csináltam, az is kikopott már, mert nagyon felvizezett festékkel készült. De az amúgy is csak hülyéskedés volt. Az első, amit már tetoválóként készítettem, egy disznóláb volt. Mindenki máshogy tanul, van, aki tanulóbőrön, van, aki élesben, van, aki például saját magán.

Te tetováltál magadnak?
Igen, de eléggé kényelmetlen dolog.

A tetováló valami olyasmi lehet, mint a fodrászod, vagy a fogorvosod, elég bizalmi viszony, előfordul, hogy egyfajta lelki támasz is vagy a vendégeidnek?
Ez biztosan így van, persze néhány ember nem nyílik meg, de a többség, aki leül a székbe, nagyon is. Hallok néha olyan történeteket, amik tényleg megviselnek, már gondolkoztam azon, hogy el kellene mennem valami tréningre, hogy könnyebben kezeljem ezeket.

A munkáiddal kapcsolatban nekem leginkább az tűnik fel, hogy általában nagyon pozitívak, és vannak közöttük kifejezetten humorosak. Tudom, hogy van egy ilyen trend, de nekem úgy tűnik, hogy a stílusod nagyon szerencsésen találkozott a tetováló-korszellemmel.
Igen, azt hiszem, hogy tényleg szerencsém van, egyrészt azért, mert amikor elkezdtem, nagyjából akkor jött divatba, hogy tényleg bármit fel lehet tetoválni, és az illusztratívabb dolgokra is fogékonyabbak lettek az emberek. Másrészt az is szerencsés volt, hogy éppen ebbe a szalonba kerültem, mert itt kifejezetten támogatják, hogy a saját stílusomban dolgozzak.

Nem szakadtál el teljesen a grafikától sem. Ebben a közegben nem furcsa, hogy te ma már első sorban tetoválóművész vagy?
Nem, a tervezőgrafika is alkalmazott művészet, akárcsak a tetoválás. Nagyon szeretem azt is, így pedig, hogy nem abból kell megélnem, tényleg csak olyan munkákat vállalok el, amik nagyon érdekelnek, és így nagyon jó dolgok születnek. A tetoválás esetében viszont fantasztikus dolog, hogy valaki megbízik benned annyira, hogy hagyja, hogy a testére rajzolj.

Horváth Gergő